Építészet és műemlékvédelem a XX. században (A 21. Országos Műemléki Konferencia Szeged, 2001)
ZÁRÓ PLENÁRIS ÜLÉS - NAGY IMRE: „B" SZEKCIÓ
NAGY IMRE „B" SZEKCIÓ A „B" szekcióban nem elméleti, hanem nagyon gyakorlatias és problémafelvető jellegűek voltak az előadások. Valamennyi előadó diaképekkel illusztrálta gondolatait, amelyek nagyon szemléletesek voltak. Én azt kérdeztem magamtól, hogy vajon lerágott csont-e ez a téma, az építészeti örökség helyi védelme. A szekcióülésen elhangzottak, tehát a problémafelvetések, gyakorlati tapasztalatok bemutatása volt, de néhány elvi fejtegetés is elhangzott, ami azt igazolta vissza, hogy a helyi védelem nem lerágott csont, hanem olyan kérdés, amivel foglalkozni kell. Igazolta ezt a nagy érdeklődés is, hiszen kb. 80 fő vett részt a szekció lésen. Különössége volt a szekciónak, hogy az előadók valamennyien főépítészek voltak, vagy most is ebben a státuszban dolgoznak, vagy mint Széphegyi László, jelenleg az OMvH-ban vezető felügyelő, de korábban szintén főépítész volt. Az első előadó Tóth Zoltán elméleti jellegű összefoglalással kezdte. Az azonosságot és különbözőséget fogalmazta meg a helyi és az országos védelem tekintetében. Hangsúlyozta persze, hogy nem főépítészként fogalmazta meg ezeket a különbségeket, hanem egy szakember magán véleményeként. Kifejtette, hogy a helyi védelemben is nagy jelentőségű az integrált értékvédelem. A helyi és az országos védelemben négy területen érzékelt különbséget és ilyen értelemben csoportosította mondanivalóját. A négy terület: a védett objektum jellege és a védelem időtávja vonatkozásában, a védett terület kiterjedése a védelmi eljárás tekintetében. Ezek többé-kevésbé köztudott dolgok, de így összefoglalva, az újdonság erejével hatottak. Vázlatosan összefoglalva az elhangzottakat, a védett objektum jellege tekintetében azt mondta, hogy az országos szintű védelem az egyházi épületek kivételével általában a társadalmi elit által használt, döntően városi épületekre és középületekre vonatkozik. Ezzel szemben a helyi védelem a kisember építészetére koncentrál, döntően a községekben, falvakban vagy a városokkülső részein, a külvárosokban található. A védelem időtávja vonatkozásában az országos védelem, a római emlékektől máig mintegy 2000 évet ölel át, ezzel szemben a helyi védelem időtávja sokkal szűkebb: döntően a múlt század elejétől, tehát a XIX. század elejétől napjainkig tartó időtávot fogja át. Jellemző, hogy az országos védelemmel általában funkcióváltás is jár, míg a helyi védelem zömmel eredeti funkciót megtartó védelmet jelent. Az országos védelem kiterjed az épületen kívül a telekre és közvetlen környezetére, vagy még azon is túl, kivéve a népi építészetet, a helyi védelem azonban általában csak az épületre magára vagy az épület egy-egy jegyére, jellegzetességére koncentrál.