A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Winkler Gábor: Fenntartani! Hogyan? Miből? Kivel?

ezzel adóalapja látványosan csökken. A műemlékvédők röpcédulákat osztogatnak: számításokkal bizonyítják, hogy milyen kimutatható hasznot hoz a régi szakszerű helyreállítása az új építésével szemben; a megtakarítás természetesen elsősorban az adó- és kölcsönkedvezményeknek köszönhető. Altalános gyakorlat, hogy a műemléki munkákra nem, vagy csak csökkent forgalmi adót (ÁFA) kell fizetni. A helyreállításokat mindezek mellett műemléki pénzalapból, hozzájárulásokkal („ZUSCHUSS" — ahogy a bevezető osztrák előadásban hallottuk) segítik. Németországban ezeknek nagyjából 15 % -át (200 m DM/év) osztják el központilag, a hozzájárulások összegének 85%-ról (1500 m DM/év) helyben, a helyi szakemberek döntenek. A műemléki alap forrása nem az eladósodott, problémákkal küszködő állami költségvetés, Németországban például a TV lottó nyereségéből töltik fel a helyreállítási alapot — utóbbit egyenesen azért vezették be, hogy a műemlékvédelmet ilyen módon megfelelő támogatásban részesíthessék. Az alapítványok hasznosságára már utaltunk, Vannak nagy hasznú cégek, akik úgy döntöttek: nyereségüket nem adó formájában fizetik be, hanem adóalapjukat a műemlékhelyreállítás céljára tett adományukkal csökkentik. Nálunk az APEH szemében minden alapítványozó „potenciális adócsaló". Nyugat-Európában ezzel szemben elfogadott, sőt megbecsült gesztus a többletnyereség ilyen jellegű „átirányítása" a műemlékvédelem területére (MESSERSHMITT Alapítvány). A műemléki helyreállítások szükséges összegeinek előteremtésében a biztosító társaságok is segítenek. A nálunk alkalmazott, elavult társasházi helyreállítási alap helyett a biztosítók gyűjtik a lakók pénzét; ebből az előtakarékossággal kombinált kárbiztosításból szükség esetén jelentős összegekhez juthatnak a műemlékházak tulajdonosai. Érdemes lenne ezügyben a biztosító társaságokat megkeresni. Adott esetben a társadalom is megmozdul egy-egy pusztuló emlék védelmére. Ennek elsősorban Angliában vannak komoly hagyományai (National Trust, English Heritage stb.). Az angol középosztály komoly összegekkel támogatja egy-egy műemlék megvételét, fenntartását. Németországban évente 7 millió adomány érkezik a lakosság részéről a műemlékvédelem címére, igaz, ennek összege jóval kisebb, mint a szigetországi gyűjtéseké. Tapasztalat szerint akkor sikeres egy-egy gyűjtés, ha egy bizonyos emlék megmentésére gyűjtenek. Olyan ez, mint amikor a beteg kisgyermekek gyógyításánál: ha csak úgy — „általában" — valamilyen alap kér pénzt, a siker nem egyértelmű; de ha Kis Ibolya vagy Nagy Balázs életéért folyik a küzdelem, az egész ország megmozdul. Végül szóljunk röviden a műemléktulajdonosok szakmai támogatásáról. Egyáltalában: érzékelik-e ők, milyen szakmai felelősség hárul rájuk — vagy talán nem is sejtik? Hogy müyen a műemlékvédelem társadalmi fogadtatása, szóljon erről Bálint Ágnes szépséges gyermekmeséje, a „Madárfürdő", amely a pettyes könyvek sorozatában jelent meg, 1988-ban. À mese egy háromgyermekes pesti családról szól. A buszvezető és családja szoba-konyhás házban lakik — macskástól, kutyástól, nagymamástól, nagypapástól — a Gőzmozdony utcában. Egy könnyelmű döntés, és hamarosan egy kis faluban, Lubickán találjuk őket, az egykori uraság kastélyában. , ,Valamikor gyönyörű lehetett az épület,... nagy fehér márvány kandalló, az emeletre csigalépcső vezet, a parkban madárfürdő, rózsaszín márványból" — mondták a szomszédok — és mivel „bagó pénzért" kínálta a falu — nem tudtak ellenállni ennyi szépségnek; megvették. À család napjai ezután csendesen telnek: tervezik, hogy az épület egy részét lebontják, és az ezért kapott pénzből a kastély megmaradt szárnyát rendbehozzák, korszerűsítik. És ekkor — alig néhány nappal Karácsony után — a családi életében drámai fordulat következik: az épületbe bekopog egy kalapos, oldaltáskás idegen férfi, Máthé Arnót a műemléki felügyelőségtől. Amikor