A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Winkler Gábor: Fenntartani! Hogyan? Miből? Kivel?

WINKLER GÁBOR FENNTARTANI! HOGYAN? MIBŐL? KIVEL? Az Országos Műemléki Konferencia rendezői a régi, jó hagyományok szellemében nem akarták „könnyű" előadásokkal elkényeztetni a felkért előadókat — ötlött fel bennem, amikor az idei konferencia előzetes programjával megismerkedtem. Előadásom témáján elgondolkozva egyértelműnek tűnt: a cím első mondatának tömör és szigorú felszólítása — „fenntartani!" — nem szorul különösebb magyarázatra a konferencia hallgatói előtt; a „hogyan? miből? kivel?" megválaszolása azonban egyértelműen napjaink műemlékvédelmének kulcskérdésévé vált, amelyről mindenképpen beszélni kell. Ha ugyanis e témakörökben rövid időn belül nem találjuk meg a megfelelő megoldást, azt műemlékeink helyzete fogja megsínyleni. Persze, ha néhány évvel ezelőtt tették volna fel a kérdést, a szakemberek válasza rövid lett volna és egyértelmű: az építészeti örökség megőrzése nemzeti érdek, ezért a műemlékvédelem gondjait és költségeit az államnak kell felvállalnia. Igen — gondolom — mindenki jól emlékszik még arra, hogy a műemlékvédelem „állami monopólium"ának kizárólagosságát sem szakmai, sem politikai okokból nem volt tanácsos megkérdőjelezni. Ezzel kapcsolatban, gondolom, sokunknak — így jómagámnak is — megvannak a sajátos tapasztalatai. Pápa műemléki belvárosának helyreállítására 1975-ben készítettem az első terveket. Az előzetes vizsgálatok megmutatták, hogy a történeti város leginkább veszélyeztetett, későközépkori eredetű, „mezővárosi" részén a földszintes gazdaházak nagyobb része magántulajdonban van. Arra a következtetésre jutottam, hogy a város e részének építészeti értékeit maguknak a tulajdonosoknak kell megőrizniük, épületeiket szakszerűen helyreállítaniuk, a házak egy részének új rendeltetést találniuk. Megkockáztattam, hogy ez már csak azért sem látszik lehetetlennek, mert a helyreállítás, átalakítás szerencsés esetben még hasznot is hozhat a régi házak tulajdonosainak. A tervekkel kapcsolatban rádióriport is készült, kértek azonban, hogy a magánerő bevonásával kapcsolatos elképzeléseimről ne beszéljek, a magántulajdonnal kapcsolatos lehetőségeket ne firtassam. Az eset, úgy gondolom, nem egyedülálló. Az emberekkel sikerült elhitetni, hogy az épületvagyon gondozása, a házak — melyekben élnek, laknak — helyreállítása kizárólag az állam érdeke és feladata. Minap például a főépítészi konzultáción felkeresett egy pápai polgár, és bejelentette: házának cserépfedése meghibásodott, lakószobája beázik. Faggatásomra elmondta, hogy az épület saját tulajdona, és az is kiderült, hogy műemlékileg sem védett. Mivel azonban „öreg házról" van szó, úgy gondolta, hogy az állam átvállalja a helyreállítás gondjait. Nem volt könnyű számára egyértelművé tenni, hogy a magántulajdonban lévő épület helyreállítása — amióta a világ a világ — a tulajdonos gondja és feladata. Arra a kérdésre azonban, hogy „hogyan?" és „miből?", nehezebb volt kielégítő választ találni. De hogyan is segíthetünk a régi házak tulajdonosainak abban, hogy házaikat szakszerűen rendbentartsák, és ezzel együtt építészeti örökségünk egy darabját a jövő számára megőrizzék? Úgy gondolom, leginkább három dologra van szükség. Mindenekelőtt tulajdonosi meggyőző-