A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

B szekció - Winkler Gábor: Fenntartani! Hogyan? Miből? Kivel?

désre, azaz arra, hogy a tulajdonos átérezze tulajdonosi kötelezettségeit, tisztában legyen azzal, hogy a birtokában lévő épület — központilag vagy helyi rendelettel védett építészeti emlék, becses, régi építmény — megőrzése kötelessége és egyben érdeke is. A tulajdonosi meggyőződés azonban nem elég: a műemlék helyreállításából adódó többletköltségek fedezéséhez joggal vár valamiféle pénzügyi támogatást, és természetesen elengedhetetlen a szakmai segítség is, hiszen az épülettulajdonos nem műemléki szakember, aki biztonsággal tudja, mire kötelezik őt a tulajdonában lévő ház műemléki értékei. A tulajdonosság „érzését" az elmúlt évtizedekben az emberek tudatából sikerült nagyobbrészt kioltani. A belvárosi háztulajdon egykor a „hagyaték" jelentős részét tette ki. De talán több is volt annál: a háztulajdon polgárjogot jelentett, a beleszólás lehetőségét a város ügyeibe, tekintélyt, presztízst. Nyilvánvaló volt, hogy a tulajdonos törődött házával, és igyekezett azt jó karban megtartani. A belvárosi háztulajdon azonban a XIX—XX. század táján vesztett varázsából. Ekkor kezdődött el a gazdag városi polgárság kitelepülése a kertes elővárosokba, a ,,

cottage" negyedek villáiba. És ezzel együtt megindult a szegények tömeges bevándorlása a régi házakba, az egykori pompás lakásokba. A lakásbérlők száma gyorsan nőtt, a bérlemények aprózódtak; a korábbi nagypolgári élet gazdasági területeit — raktárak, kocsiszínek, istállók — is lakásoknak foglalták el. A helyzet a második világháború után tovább romlott: a becses, régi épületek, műemlékek lakásait társbérletekre szabdalták, és a kis üzletek államosításával a földszintek is szegényes, rossz adottságú lakóterületté változtak. A műemlék házban való lakás méginkább a nyomor jelképe lett. Az elmúlt nyáron Sopron polgármesterének megbízásából átvizsgáltuk a városi önkormányzat tulajdonában lévő védett műemlék épületeket. A felmérés során sok bérlővel találkoztam, s legtöbbjükkel elbeszélgettünk. Megdöbbentett, hogy a műemlék házak lakóinak összetétele s ezzel együtt a lakók szemlélete az elmúlt évtizedek alatt mennyire nem változott. Az itt élő emberek sikertelen életük, szegénységük, szociális gondjaik egyik fők okát a műemléképületben látják, haragjuk ezért gyakran az épület ellen fordul. A legtöbb helyen bebizonyosodott: nem vigyáznak rá, nem takarítják, nem kímélik. (Néhány évtizeddel korábban hasonló haraggal fordultak az emberek a hagyományos falu épületei ellen, s mivel azok saját tulajdonukban voltak, el is pusztították őket.) Az önkormányzatok most azon vannak, hogy az épületek mind nagyobb részét értékesítsék. A törvények úgy intézkednek, hogy a bérlők élhetnek az elővásárlás jogával. Az eladási árak alacsonyak, a feltételek a bennlakók számára kedvezőek — ki tud tehát ellenállni a csábításnak, hogy végre lakástulajdonos legyen? A lakók, akik addig az igen alacsony bérleti díjakat is csak nehezen fizették, és minden rosszat elmondtak bérleményükről, most egycsapásra az ország műemlékállományának legnagyobb létszámú tulajdonosai lesznek. Nem marad más hátra, mint meggyőzni őket, hogy ami eddig „nyomortanya" volt számukra, ezentúl magas eszmei értéket képvisel, az élet „kiemelt minőségét". És hogy ennek fenntartására ezentúl jelentős összegeket kell majd áldozniuk, lemondva más, apróbb-nagyobb örömeikről. És itt érdemes egy pülanatra megállni. A szociális lakás kérdése ugyanis nálunk az elmúlt évtizedekben szinte azonossá vált a műemlékvédelem ügyével. Előbbi körülményeinek javítására a központi kormányzat jelentős összegeket utalt ki évente a településeknek. Ezeket az összegeket — ahol a városok vezetői fontosnak tartották a műemlékek megtartását — a régi épületek helyreállításának finanszírozására irányították át. Pontosabban a műemlék épületekben elhelyezett szociális lakások helyreállítására. Úgy tűnt tehát, hogy a szegénység leküzdése és a műemlékek fenntartása: egy és ugyanaz a dolog. Hogy ez nem így van, azt az elmúlt évek gazdasági esemé-