A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)
A szekció - Hozzászólások - Fedor Tibor
Fedor Tibor hozzászólása Gyulai püspök úr előadására szeretnék röviden reflektálni, tekintettel arra is, hogy jelenleg én vezetem azt az egyházi tulajdon rendezési irodát, ami az említett államtitkár úr felügyelete alatt az egyházi ingatlanrendezéssel foglalkozik a minisztériumon belül. A magam részéről szeretném észrevételeimet úgy előadni, hogy Gyulaipüspök úr előadásának a szerkezetét követem, és az előadás különböző elemeire hasonló sorrendben reflektálok. Mindenek előtt azt szeretném leszögezd, minthogy alapvetően az egyházi ingatlanrendezéssel foglalkozom, a püspök úr előadásának ezen részére reflektálnék elsődlegesen, pusztán egy mondatot engednék meg magamnak a lelkiismeret és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény kritikájával kapcsolatban. Püspök úr határozottan kifogásolta, hogy ez a törvény száz főben határozza meg az egyházat, illetve az egyház alapítását. Én gyakorlati okokból ezt megértem, ugyanakkor azt is látni kell, hogy azért ez a maga idejében nagyon liberális törvény volt, maximális szabadságot akart biztosítani minden egyház működésének, és egy kicsit ironikusan jegyezném meg, hogy amennyire ismerem a dolgokat, annak idején Jézus Krisztus 12 apostollal állapította meg a maga egyházát, tehát ilyen értelemben azt kifogásolni, hogy száz fő már egyházat alkot, nem biztos, hogy nagyon szerencsés, és nem biztos, hogy egy egyház jelentősége, jövője feltétlenül attól függ, hogy hány emberrel indul. Erről ennyit, és a továbbiakban pedig az egyházi ingatlanrendezést, mint olyat, a püspök úr által előadottaknak megfelelően. Valóban teljes mértékben igaz az, amit püspök úr elmondott az 1991. évi XXXII. törvénnyel kapcsolatban, hogy ez csak azokra a volt egyházi ingatlanokra vonatkozik, amelyek állami és önkormányzati tulajdonban voltak a törvény hatályba lépésekor, vagyis 1991. július 22-én. Ugyanakkor azért a törvény tartalmaz egy olyan elemet is, ami az egyház szempontjából kivételes jelentőségű: a szakrális célú ingatlanokat az állam kisajátíthatja az egyház javára. Tehát a szigorú szabályozást a törvény azért áttöri, mégpedig az egyház javára. Egyebekben természetesen, még egyszer mondom, elismerem Püspök úr előadásának ezt a ténybeli elemét maximálisan. Ami Püspök úr következő észrevételét ületi, hogy az 1990-es önkormányzati törvény, ami az önkormányzatok területén lévő ingatlanok túlnyomó többségét önkormányzatok tulajdonába adta, az az egyházi ingatlan rendezésről szóló törvény előtt született, és ilyen értelemben nem is volt tekintettel a volt egyházi ingatlanok helyzetére, ezeket már önkormányzati tulajdonba adta, ennek következtében a későbbiekben — az egyházi ingatlanrendezési folyamat során — igen jelentősen megterhelte az állami költségvetést. Ez ténybelileg igaz, viszont azt azért elmondanám, hogy ez a bizonyos önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény annak idején kétharmados törvény volt, alkotmányerejű törvény, és az akkori koalíciós viszonyok mellett az akkori kormánypártok parlamenti képviselői nem lettek volna elegendők arra, hogy egy kétharmados törvényt megszavazzanak, tehát mindenképpen konszenzust kellett keresni. Az 1991. évi XXXII. törvény viszont kiterjedt az akkor már önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokra is, tehát ilyen értelemben az egyházakat direkt érdeksérelem nem érte, másrészt pedig ebben az esetben azért nem teljesen arról van szó, hogy az állam, az állami költségvetés mintegy megveszi az önkormányzatoktól a volt egyházi ingatlanokat, hanem arról, hogy ezekben az ingatlanokban önkormányzati intézmények, több esetben bérlők vannak, és ún. funkció kiváltás ad lehetőséget az egyházingatlan rendezésére. Magyarul: a bennlevő önkormányzati intézményt, bérlőket ki kell helyezni, és minthogy legtöbb esetben az önkormányzatok anyagi helyzete nem teszi ezt leheteővé, mindenképpen az állami költségvetésnek kell segítséget nyújtani. Ez abban az
