A műemlék és tulajdonosa (A 18. Országos Műemléki Konferencia Kőszeg, 1995)

A szekció - Schneider Péter: A budapesti vagyonkezelésről

SCHNEIDER PÉTER A BUDAPESTI VAGYONKEZELÉSRŐL A '80-as évek második felében az egykori állami tulajdonú tanácsi kezelésű ingatlanok iránt igencsak megnőtt a kereslet. Az átmeneti jogszabályok, amelyek lehetővé tették ezek hasznosítását, a vállalkozások, az egyéni vállalkozók számára jogbiztonságot adtak, s a későbbiek során természetesen igen sok előnyt biztosítottak. A '90-es évektől kezdődően nagyon sok jogszabálymódosításra illetve -alkotásra került sor, azon törvények megalkotására, amelyek eredményeképpen az önkormányzatok igen jelentős vagyontömeghez jutottak. Ez különösen igaz Budapest fővárosra, amely megyei szerepköre miatt olyan speciális vagyonelemekkel is rendelkezik, amelyekkel egyéb települések nem minden esetben. Az első etapban az önkormányzatok intézményeket, közüzemeket, ingatlanokat, értékpapírokat, társasági részesedéseket és sok minden mást kaptak tulajdonba. A fővárosnak például 205 társasági részesedése (de a kerületeknek még továbbiak is), 14 nagy közüzeme van, ez utóbbiak lassan teljes körűen átértékelt vagyonértéke kb. 400 milliárd Ft. Persze nagy részük a föld alatt van: csövek, szállítóeszközök, gépházak, tehát nem igazán mobilizálható vagyon. Nagyon sok ingatlana is van a városnak, és igen különbözőek, kezdve az üres telkektől a felépítményes ingatlanokig, üregekig, barlangokig stb. És van olyan is — Magyarországon nem létezik a kétszintű telekkönyvezés —, ahol a földtulajdon a fővárosé, míg a fölötte lévő pl. közért az egykori Közért Vállalat jogutódjáé vagy a privatizálás utáni társaságé. Érdekes helyzetek jöttek létre az elmúlt időszakban. A vagyon működtetésének is rengeteg formája alakult ki. Úgy gondolom, az önkormányzati szakemberek pontosan tudják, hogy a vagyon kezelése nagyon fontos szakmai kérdés, de — ahogy itt is elhangzott már, Bunzl úr előadásában — bizony politikai kérdés is. A fővárosban egyrészt a hivatal kezel vagyont — döntően forgalomképtelen vagy korlátozott forgalomképességű vagyont —, de kezelnek vagyont az intézmények, a közüzemi vállalatok, és a fővárosi önkormányzat által 1992-ben a — a fővárosi törvény alapján —, a tőkeként működtethető vagyon kezelésére létrehozott társaság is. A főváros az alapítói tőkén kívül nem aportált vagyont, aminek vannak előnyei és hátrányai is. Előnye, hogy amikor az önkormányzat megkapta a várt határozatokon keresztül (ezek egyike sem jogerős mind a mai napig) a vagyont, ennek értékét igazán senki sem tudta. Az üres földterületeket például sohasem érték alapján tartották nyüván, legalábbis az előző 40—45 évben. Ez azt jelentette, hogy mivel senki sem tudta az értéket, számvitelileg nem okoztt problémát. A probléma azzal kezdődött, amikor a rendelkezési jogról érdeklődött valaki. Ha egy külföldi befektető megkérdezte, hogy ki is a tulajdonos, kiadja el az ingatlant, ki vállal garanciákat, ezt elég nehéz volt elmagyarázni. A fővárosi önkormányzat ezért — viszonylag egyszerűen hidalva át a problémát — önkormányzati rendeleteket hozott, melyekben meghatározta, kinek milyenjogosítványa van. (Ez azért volt fontos, mert a jogosítványok döntő többségét a politikai döntéshozók tartották fenn maguknak.) A jelentős döntéseket így már vagy a Közgyűlés vagy —