Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

III. szekció - Klaniczay Péter: Idegenforgalmi gondok Szentendrén

KLANICZAY PÉTER IDEGENFORGALMI GONDOK SZENTENDRÉN Előadásom címe — amit nem én választottam — akár úgy is hangozhatna: műemlékvédelmi, illetve településvédelmi gondok Szentendrén. De miért is Szentendrén, hiszen bizonyos mértékig az egész ország hasonló gondokkal küzd, mégis, elsősorban a történelmi belvárosok és karakteres népi építészeti együttesek érzik meg, illetve szenvedik el leginkább az utóbbi évtized változásait. Utalok itt a budapesti Váci utcára vagy a budai várnegyedre mint elsődlegesen szem előtt lévő, mindenki számára érzékeny városrészekre, de ide sorolható többek között Keszthely, Tihany, Eger, Hollókő is. Amikor a fenti kérdések felvetődnek, önkéntelenül Szentendre jelenik meg a különböző szakterületek képviselőinek szeme előtt, mivel a város fejlődéséből és fekvéséből fakadó eltérő jellege, a csendes, szunnyadó művészvilágból robbanásszerűen turista célponttá való válása itt eredményezte leginkább a hagyományos városkép radikális átváltozását, és az 1960-ban megjelent Szentendre monográfia méltató sorai sok esetben már csak múlt időben érthetők. 30 év után igencsak nehéz megmondani, kit is okolhatunk mindezért, valószínűleg együttesen felelősek a különböző — sokszor ellentmondásos — rendeletek, másrészt bizonyos kérdések elmaradt szabályozása, valamint a nem teljesen összhangban működő városi és országos intézmények, hivatalok. A fővárosi agglomeráció körzetében fekvő város már a hetvenes években nemcsak a nyaralók miatti létszámnövekedéssel kellett hogy számoljon, hanem állandó lakosságának száma is igen meredeken emelkedik, már-már meghaladva a város infrasturkturális teherbíró képességét. Ami az egykor egyedi számba menő tájképi megjelenést illeti, az már hovatovább csak emlék, hiszen a pomázi síkság és a Pilis dombjai, illetve a Duna víztükre közé ,,befeszülő" város a Pismány oldalára felkúszó háztenger miatt már régen nem kelti ötvenes évekbeli hangulatát. Mondjuk ki nyíltan, ez az egész Dunakanyar településeire igaz, s ez sok mindennel összefügg, aminek tárgyalása külön előadást kívánna: a zártkert, a második otthon, a tájvédelem problémái és összefüggései, stb. De sok problémát okoznak az átmenő turizmus kiszolgálásával kapcsolatos tényezők is, vagyis, hogy mit kap az idelátogató, mit tud a város nyújtani egész évben, illetve a nyári idényben. Néhány éve Szentendre már helyszíne volt egy hasonló témájú összejövetelnek a műemléki világnap kapcsán, de az ott megfogalmazódó lehetőségek és óhajok — részben a rendszerváltozás miatt — elodázódtak, illetve más megvilágításba kerültek. Sajnos a műemléki világnapon elhangzott előadásokról nem jelent meg összefoglaló, s így nehéz összevetni a mai állapotokkal, de néhány akkori, illetve azóta felmerült problémával kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot kiemelni, illetve diapozitívval illusztrálni. Szentendrét talán nem kell bemutatni. A látvány megkapó és lebüincselő. Szerencsére Szentendrét — bármennyi problémája is van — nehéz elrontani. Erről gondoskodott a középkor után betelepülő szerb lakosság és a kereskedők gazdagsága, a szerb körzetenként épített 6 templom