Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

III. szekció - Klaniczay Péter: Idegenforgalmi gondok Szentendrén

kvalitásos kialakítása és a XVIII—XIX. században a forgalmi csomópont köré — valószínűleg középkori alapokon — kiépült zártsorú, dalmát hangulatot árasztó — és ezért a megszokott magyar, inkább szétterülő főterek helyett — feszes, igen jó léptékű városias térkompozíciója. Szentendre klasszikus látványa a Dunapart, a Duna felől tárulkozik fel, noha ez egyrészt az új elkerülő út kiépítésével, illetve a Dunán való közlekedés nem kellő kihasználásával — úgy érzem — háttérbe szolrult. Azt hiszem, kevesen vagyunk itt, akik hajóval szokták elérni Szentendrét (sajnos én sem), pedig úgy érzem, a víz, a város, a táj harmóniája a fennálló disszonanciák ellenére olyan látványt nyújt, ami sok mindenért kárpótol. Javaslom idegenforgalmi és vízügyi szakembereknek gyorsabb vízi kapcsolat kiépítését a Dunakanyar sétahajó szolgálata mellett. Sajnos a jelenleg leginkább használt HÉV, illetve az elkerülő út felől létesített nagy parkoló már nem nyújt olyan felüdítő látványt, sőt meglehetősen lehangoló. A HÉV végállomása körüli rendezetlenség, az esetlegesen elhelyezett, megjelenésükben m'vótlan pavilonok, bódék nem éppen hívogató látvány. Sőt néhány éve egy külföldi ismerős, akinek Szentendrét ajánlottam, ezt a környéket meglátva megfordult, és lemondott a további élményekről. A közút kiépítése, noha lassan már 20 éves, még mindig nem mondható befejezettnek. A Római sánc utca megmaradt parasztházai mára már igényes üzletekké alakultak, s így a házak jellegétől idegen kialakítás, valamint a műszaki állapot közötti ellentét még szembetűnőbb. Máshol meg éktelen tűzfalak, illetve a régi telekosztásba éles késsel bemetszett új főút miatt üres, beépítetlen foghíjak vannak. A főút melletti nagy parkolóba tervezett bevásárló központ — gondolom gazdasági okok miatt — is elmaradt. A Szentendre, azaz Ulcisia Castra, azaz Farkasvár múltját dokumentáló — és ásatások nyomán ismert — római tábor maradványai részben még bemutathatok, szerencsére jelenleg föld alatt várják a romok a nagyszabású munka pénzügyi hátterét. Addig is szeretném felhívni a figyelmet a tábor területén — részben szabadtéri kiállításként — bemutatott római kőtárra, ahol kvalitásos faragványok és sírkövek vannak, s ami — úgy érzem — az átmenő gépkocsi forgalom gyűrűjében, a városközponttól kissé távolabb kevésbé látogatott. Ezen a most alakított TOURINFORM Iroda valószínűleg segíteni fog, mint ahogy már innen indulnak a külön buszok a szentendrei skanzen megtekintésére, amely a szentendrei múzeumok közül egyedül volt képes látogatottságát növelni (míg az összes többi 20—25%-os visszaesésről számolt be). Az évek óta tartó dinamikus fejlődés titkáról Füzess Endre, a skanzen igazgatója jóval többet mondhatna, de azt hiszem, a siker az igen komoly és céltudatos szakmai munkában, a skanzen új tájegységekkel való folyamatos bővülésében — noha pénzügyi nehézségek, gondolom ezt is lassítják — és a nagyon jól szervezett kiadványpolitikában, valamint a skanzen múzeumi jellegét színesítő kulturális és művelődési rendezvényekben rejlik. A skanzen igen jól kiegészíti Szentendre múzeumi és kulturális látnivalóit, sőt, ha valaki komolyan végig akar járni mindent, bizony néhány nappal kell számolnia, egy nap csak a legfontosabb értékek megismerésére is szűkösen elegendő. S itt válik szövevényesebbé a város vendégmarasztaló erejét létrehozó tényezők együttes jelentkezése. Hiszen nem elég, ha csak keretet adok egy helyreállított-felújított városmaggal, a szentendrei és más művészek munkásságát bemutatóó múzeumi hálózattal, hanem a kereskedelem, vendéglátás, szálláshely — jelenleg elsősorban magántőke segítségével való — rohamos bővülése okozta városrendezési-műemléki problémákkal, közlekedési-parkolási gondokkal elsősorban önkormányzati, államigazgatási és helyi társadalmi szervezeteknek kell megbirkózniuk. Ugyanakkor Szentendre — azt hiszem — kicsit skizofrén állapotban van. A történelmi hagyományok miatt, tudjuk, igen jelentős a szerb kulturális örökség, de ezt később már népszokások