Műemlékvédelem és településfejlesztés (A 17. Országos Műemléki Konferencia Nyírbátor, 1993 )

III. szekció - Arnóth Ádám: Mit vár a műemlékvédelem az idegenforgalomtól

hogy többet gondoljanak a látogatók igényeire, a műemlékek népszerűsítésére, élvezhetőségére. Az idegenforgalmi szakemberek így már több segítséget nyújthatnak a műemlékek felélesztésére, propagálására, a látogatók szervezésére, az örökség meg- és elismerésére, és így egyúttal a műemlékvédelem ügye is nagyobb elismertséghez juthat. A svéd példa alighanem követésre méltó. Az idegenforgalmi és műemlékes szakemberek együttműködésével a hazai turizmus is sokat nyerhet, hiszen fontos cél, hogy a magyarországi vendégforgalom ne koncentrálódjék ennyire Budapestre és a Balatonra, ne legyen ennyire idényjellegű, lehetőség szerint jobban fejlessze a belföldi idegenforgalmat, tömegturizmus helyett a kulturális célú és kulturált turizmust segítse elő. Mindezen törekvések megvalósításához a műemlékvédelem jól használható fel. A műemléki célpontok ugyanis nemcsak nyáron látogathatók, és az egész országban mindenütt megtalálhatóak. A belföldi turistát azok a célpontok is érdekelhetik — hiszen több szállal kötődnek hazájukhoz —, amelyek külföldiek számára kevésbé vonzóak. Ami pedig az ide csábítandó külföldit illeti, elsősorban a megbízható középmezőnyt érdemes idehívni, hiszen a tömegturizmus csak a tömegcélpontokig jut el, különösebb kulturális igények nélkül, az „ötcsillagos" utazók pedig szintén kevésbé érzékenyek a helyi jellegzetességekre, mindenütt ugyanazt az ötcsillagos szolgáltatást várva. (így, nemcsak építészeti szempontból, a műemlékes inkább a kisebb szállodák, fogadók pártján áll. Ráadásul ezek bevétele is inkább az országon belül marad, mint a nagy szállodáké.) Valószínűleg nem csak a műemlékes gondja, hogy így sok turistának a műemlékek fontos célpontot jelentenek, többeknek pedig elsődleges vonzerőt. Érdemesnek tartom üyen szempontú, műemlékekre koncentráló, szinte tanulmányút-szerű utakat is kínálni az utazási irodákban. Ehhez a műemlékvédelem is adhat segítséget. Célpontok kiválasztásához a vüágörökségi lista is adhat támpontot. A világörökség intézményét ugyan más céllal hozták létre, de mára az utazók számára fontos célpontok gyűjteményévé vált. Érdemes tudni, hogy a látogatókkal amúgy is jól ellátott Budapest és a már lassan túlzsúfolttá vált Hollókő után hivatalunk illetékes bizottságánál mely védett egységek kerültek szóba. Legbiztosabbnak Pécs felvétele látszik, de jó esélye van a győri és soproni belvárosnak is. Nemcsak együttesek, hanem ún. tematikus egységek is felkerülhetnek a listára. Ilyenek például a dunántúli bencés műemlékek (Pannonhalma—Ják—Tihany) vagy a magyar szecesszió legfontosabb épületei (Budapest—Kecskemét—Szeged), és ilyen lehet a magyar tájházak csoportja is. Szlovákiával közös előterjesztés lehetne a Kárpát-medence északkeleti részének templomai (köztük a szabolcs-szatmári Tákossal és Csarodával), Jósvafő igen szép faluképe pedig az aggteleki cseppkőbarlanggal kerülhetne a vüágörökségi listára. Mindezek a célpontok — és mások is — praktikusan térképre vihetők, útikönyvekben, más kiadványokban ismertethetők. Külföldön se szeri se száma az olyan idegenforgalmi kiadványoknak, amelyek a legkényesebb műemlékes igényeket is kielégítik. Ezek megjelentetése is fontos együttműködési alkalmat kell, hogy jelentsen idegenforgalmi és műemlékes szakembereknek. A falusi turizmus a hazai idegenforgalom leggyorsabban fejlődő része. Részünkről igen fontos szempont — és ez a turizmus hosszútávú érdekeivel is egybe kell, hogy essen, hogy a hagyományos falukép megmaradjon (már ahol még megvan). Úgy gondolom, hogy népi műemlékekben építészetileg igényesen létrehozott szálláshely sokkal jobb megoldás, mint műfalvak felépítése. Érdemes megismerni görög példákat. A görög idegenforgalmi hivatal tíz, hagyományos képét őrző faluban 10—15 éves peródusra megszerezte néhány épület használati jogát. Ezeket az épületeket saját költségén felújíttatta, és