Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

II. szekció - Winkler Gábor: Győr belváros rehabilitációjának tapasztalatai

rá, viszont mi végeredményben a belváros átstrukturálásával egy harmonikus műszaki munkát végzünk, egy harmonikus felújítást hajtunk végre, ugyanakkor a hajdani, hagyományos társadalmi szerkezetet teljesen szétroncsoljuk, valami újat adunk a helyébe, és nem biztos, hogy ez mindenben ugyanolyan értékes, mint a régi volt. Ráadásul ezeknek az öregeknek, akik kiköltöznek a lakótelepre, hiányzik a belváros atmoszférája: a szomszédok, az ismerős boltok, a szomszédban a templom. Van, aki mindennap beszökik a lakótelepről, magával hozza a tejeszacskóját, és amennyi időt csak tud, a belvárosban tölt el. Egy másik dolog - ami szintén beletartozik a produkcióba - hogy sikerült a belváros élénkebbé tenni. De vajon az ott lakóknak ez mindig nagyon jó? Végeredményben itt megintcsak határokat kellene találni, szabni; de hol vannak a határai annak, mikor válik egy belváros élénkké, és mikor válik elviselhetetlen zsibongássá, mikor telik meg annyira turistákkal és idegenforgalommal, hogy az már tűrhetetlenné teszi az ottaniak életét? A keleti részen az épületek magántulajdonban vannak, tehát itt semmiféle ilyen meggondolások mint lakáspolitika, emberségesség, nem érvényesülnek. Már hosszú idő óta a piac törvényei szerint folyik a városrekonstrukció, és ennek a szabályait - akaratlanul is - mindenki betartja. Az első fontos dolog, hogy ezek rendkívül lelakott és rossz állapotú városrészek, és itt mutatkozik meg először, hogy ezeknek a belvárosi telkeknek eszmei értéke van, nemcsak technikai-műszaki értéke. Ez azt jelenti, hogy a belváros többi területeinek a felértékelődésével iszonyú nyomás alá kerülnek az itt lakó magánház tulajdonosok is. Van, aki megpróbál erején felül is maradni, helyreállítani a házát, de a legtöbb előbb-utóbb mégsem tud ellenállni annak a kísértésnek, hogy elfogadja a lakótelepen fölajánlott három vagy négyszobás távfűtéses lakást, elfogadja azt a komoly összeget, amit még lelépésnek fizetnek neki, és ezzel helyet adjon annak, a társadalom gazdagabb rétegeinek (orvosoknak, kisiparosoknak, kiskereskedőknek, esetleg néhány művésznek), akik minden árat megfizetnek azért, hogy a belvárosban lehessenek. Ez nem technikai-műszaki ár, ez már eszmei ár, és azt mutatja, hogy a belváros eszmei értéke sokkal nagyobb, mint az effektív anyagi értéke. És megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy itt ugyanaz történik, ami az állami területeken: megindul a szegényebb emberek kivonulása, és a gazdagabb emberek térfoglalása. Ezen a területen természetesen ez - mindenféle manipuláció és ideológia nélkül - a piac törvényei szerint valósul meg. Az már a műemlékesek, az OMF igen nagy érdeme, hogy itt pont olyan szigorúak, mint az állami épületek helyreállításánál, és ennek következménye az, hogy ezeken a területeken is megvan a szakszerű, jó városmegújítás esélye. Az épületek nagyobb részét eredeti formában állítják helyre a tulajdonosok, ahol pedig nem tartható már a régi épület (műszaki állapota miatt), ott egészen jó, és kellemes új házak épülnek. Végső összegzésként most adatokat kellene sorolnom arról, milyen mértékű a kicserélődés, és milyen mértékű a belváros életének a változása. Dehát a lelkekben lezajlott folyamatokat sem grammokkal sem kilogrammokkal sem pedig százalékokkal nem lehet mérni, és nem is az építész dolga. Ezt csak jó munkatársakkal,