Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

I. szekció - Kralovánszky Alán: A középkori Nagyboldogasszony bazilika feltárásának legújabb eredményei

érsek betemetési adata, amelyre vonatkozóan Győrffy György tudott adatokat hozni. Azok, akik ide temetkeztek, minimum 425 személyt jelentenek, amely érthető, hiszen a bazilika közvetlen környezetében különböző kori sírok is napfényre kerültek, és, mint újabb történeti forrásanyag, a Tudományos Akadémiához került a Bartucz-féle hagyaték, melyben fennmaradt például az a kis térkép, ahol a királyi bazilika külső, román kori apszisán kívül, ill. az akkor Szent István sírkápolnájának feltételezett, és ma is látható sírkápolna területén jelölték be az általunk föltárt, mintegy 130-140 halott helyét. A bazilikára vonatkozik, 1884-ben az Ungarische Revue c. folyóiratban publikálták is, Ludwig Neustadt írása, eddig mégis elkerülte a bazilika-kutatás figyelmét, pedig az irodalom több eddigi megállapítását módosítja. II. Ulászló király haláláról és temetéséről szól a forrás, Brandenburgi György őrgróf írta fivérének, Kázmérnak 1516. március végén Budáról. Ebből a halál körülményeit ismerjük meg, s megtudjuk azt is, hogy az 1506-ban meghalt Anna királyné 1516-ig a palotakápolnában volt el temetve Budán, tehát mindjárt módosíthatjuk is Engel Pál listáját, ahol Anna királynéval kapcsolatban 1506-os fehérvári temetési adat szerepel, holott csak 1516-ban temették el ott. A levélben az szerepel, hogy kiemelték a sírjából, és a palota egyik nagytermében felravatalozott királlyal együtt hozták Fehérvárra a temetésre. Megtudjuk azt is, hogy az őrgróf maga, Lajos királlyal együtt (aki akkor 10 éves volt) Budán maradt, nem vett részt a gyászszertartáson. Ez módosít ja Istvánfy Miklós leírását, aki szerint mindketten ott voltak. Megtudjuk a levélből, hogy reggel, az egész éjszakán át tartó halotti szertartások és siratás után, a sírásók - a sír ásása közben - egy régi sírt találtak. Egy királynéi sírt, aki - a leírás szerint - már 400 éve volt itt eltemetve, s aki Károly lengyel király lánya. Ezek után a királyt, II. Ulászlót, a feleségét és a megtalált királynét közös sírba temették el. Ennek jelentősége az, hogy ez a hármas temetkezés elég jellegzetesnek mondható, s talán megkönnyíti ennek a sírnak az azonosítását az eddig ismertek, és az ezután feltárandó sírok közül, és ez a forrás segít az irodalom eddigi tévedését is korrigálni. Dercsényi Dezső óta el fogadót t az, hogy 1601-ben vallon zsoldosok az anjou kápolna sírjait kifosztották. Az adatban szereplő kőnig Ladislaus biztos, hogy II. Ulászló volt, a vele eltemetette— ket a forrás azonosítja (megtudjuk, hogy ez a királyné Mária nevű lehetett), tehát azt kell mondanunk, hogy az anjou kápolnák sírjainak 1601-es ki foszt ásár a semmi féle adatunk nincsen, nem biztos, hogy akkor fosztották ki. Másrészt , ha sikerül ezt a sírt azonosítani, akkor vannak további adatok, amelyek ehhez a sírhoz vonatkoztatnak egyéb temetkezéseket (pl. II. Lajos temetésével kapcsolatban tudjuk - bizonytalan forrásból ugyan -, hogy a szülei és Szent Imre sírja közé temették el). (Bátor György kiegészítése) Ami - úgy tűnik - biztos, az az ún. Szent István kripta, amelynek legalsó kvárderkő sora és a terrazzo padlója a talajvízszintben nyugodott. Közvetlen mellette egy perselyes kő és egy vasrácsos ajtókeret helyezkedett el. A másik, ami abszolút biztos, az III. Béláék 1848-ban ismertté vált sírja, amelyik a déli oldalhajó területére esett. A haramadik eset, ami számításba jöhet az anjou sírkápolna területén belül, egy olyan hármas sír, amelyben