Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

Nyitó plenáris ülés - Németh Miklós: Az építészeti örökség a társadalomban

kultúránkat, a magyar földhöz és földön való kötődésünket. Ez a magyar történelem folyamatosságának tárgyi kifejeződése. Ez az a kapocs, amit nem tudott kikezdeni az idő, az önkény és a pusztítás. A zsámbéki vár romjai ugyanúgy ragyognak, ugyanúgy részei kulturális, építészeti örökségünknek, mint a főváros csillogó épületegyüttesei. Építészeti kulturális értékeink ékesen bizonyítják: országunk történetében voltak olyan korszakok, mikor az európai kulturális, társadalmi és tudományos haladás élvonalához tartozott, különben nem lehetne építészeti örökségünk közül több a Világörökség része. Különös kegye a sorsnak, hogy a konferenciának éppen Székesfehérvár ad otthont. Ez a patinás város történelmünk, államiságunk, kultúránk szerves része. Első királyunk, Szent István bazilikájának csak a romjai maradtak ránk, de belőle sugárzott ki az a szellemi és kulturális erő, amivel tizenegy zivataros évszázadot túléltünk, • de népünk végülis nem rosszul választott hazát. A honfoglalás folyamatos dolog, s hiszem, olyan korszak előtt állunk, melyben nemcsak meghalni - mint azt elődeink oly sokszor tették -,de élni is tudni fogunk e hazáért. A szentistváni örökség irányt mutat számunkra, hogyan kell országunkat, sorsunkat a progresszióhoz, Európához kötni úgy, hogy megmaradjunk eközben magyarnak. Az Európához való tartozást szimbolizálja, hogy ezen a városon keresztül vezetett a biztonságot jelentő zarándok- és kereskedelmi út, amely Nyugat-Európától a Balkán félszigeten vezetett Kisázsia partjaihoz vagy éppen a Szentföldre. A város bazilikájában járult oltárhoz az a több mint harminc, külföldről származott királynénk, akik a környező világhoz való politikai kapcsolódást jelentették országunk számára. Nyomukban diplomaták, egyházi és világi főemberek, iparosok és kereskedők érkeztek, hidat építve régi és új hazájuk között, mindkét ország hasznára, ösztönözve a mezőgazdasági, ipari, kulturális és karitatív tevékenység hazai fellendülését. Ez a város volt a bölcsője az autonóm városfejlődésnek, itt alakult ki az ún. fehérvári jog, azaz a vámmentesség, a szabad plébánosválasztás, az önálló polgári esküdtek bírósága, ami mintaként szolgált több magyar város és község számára. Ez az egész ország számára értékes örökség, meg kell becsülnünk. Önök hazánk építészeti örökségének őrei. Ez nemes tevékenység, és nemzetmentő hivatás. Az országban nemcsak az építészeti örökség, a kulturális tradíciók vannak veszélyben, hanem az erkölcsi értékek, az önmegbecsü1 és, a jövőbe vetett hitünk is. Súlyos morális és gazdasági válsággal küszködünk. Az Önök értékmentő akciói példa értékűek, mert megszállottként folytatják a harcot a bürokrácia, az értetlenség, közöny, a szűklátókörűség ellen, az építészeti emlékekért, műemlékekért, az azokhoz kapcsolódó egyéb szellemi emlékekért. Persze segítik Önöket a műemlékek megóvására irányuló szervezet és spontán akciók, amelyek a civil társadalom szárnybontogatásának nagyon fontos mozzanatai. Az itteni mozgalmak is jól mutatják, ebben a társadalomban óriási energiák, ki nem használt lehetőségek rejlenek. Ezek persze csak akkor használhatók, ha a társadalom alulról szerveződik, ha autonóm helyi közösségek, önkormányzatok talaján nyugszik. A műemlékmentési mozgalom is segít abban, hogy a területi közösségek kifejlesszék önszervező képességüket, készségüket. A magyar társadalom hallgatagnak nevezett többsége még csak most kezd megmozdulni, és a nemzet sorsa dől el az elmozdulás irányán. A levegőben még ott