Évezredek építészeti öröksége (A 15. Országos Műemléki Konferencia Budapest, 1989)

Nyitó plenáris ülés - Németh Miklós: Az építészeti örökség a társadalomban

NÉMETH MIKLÓS AZ ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉG A TÁRSADALOMBAN Ma gyakran hallom, és magunk is mondjuk, hogy minden bizonnyal történelmi időket élünk. Ez lehet közhely, mert a történelem szakadatlan folyamában minden pillanat történelmi idő, de én arra gondolok, hogy mai napjainkat a későbbi években is úgy fogják számon tartani, hogy befolyással voltak a magyar társadalom történelmének alakulására. Két fogalmat idéznék, melyeket ellentétpárként határozna meg a jelentéstannal foglalkozó nyelvész, én most mégis ezek egységét hangsúlyozom. E két fogalom: a megőrzés és megtagadás. Nekünk az adatott, hogy e kettőt együtt kell megélnünk, sőt megtennünk ahhoz, hogy lehetőséget adjunk e népnek - és magunknak is - az újrateremtésre. Ritkán engedem meg magamnak, hogy saját magamra hivatkozzak, most mégis megteszem. Azért a kivétel , mert abban a városban beszélek, melyet államalapító Szent István királyunkhoz annyi szál köt. Ahhoz az Istvánhoz, akiről annyi idő után idén augusztusban emlékezhettünk ismét elhallgatások vagy éppen hamisítások nélkül, adózva nyílt tisztelettel igazi nagyságának. Az ő nagyságának, és a mi magyarságunknak. Királyokat koronázó városunkhoz képest egy ifjú, mindössze 625 éves város főterén, Cegléden mondottam augusztus 20-án, hogy nincs igaza az évtizedekig szenténekként harsogott dalnak, amely a múltat végképp eltörölni szólított fel milliókat szerte a világon, és e hazában is. Sokan félre is értették ottani mondanivalóm lényegét. Most is megismétlem: Nem, a múltat nem lehet, s nem szabad végképp eltörölni, mert múlt nélkül nincs nép, nincs nemzet és család sem. Az alkalom és a hely szelleme mondatja velem. Sajnos e buzdítást rendszerek és rendszerek által befolyásolt bürokratikus erőszakszervezetek hosszú ideig szó szerint vették. A szellemi örökség mellett pusztulásra ítélték vagy pusztulni hagyták tárgyi, építészeti örökségünket, múltunkat is. Hatalmas hiba, sőt bűn volt. Nem mi követtük el, de a penitenciát ránk rótta a történelem. Nincs hova továbbítanunk, vállalnunk kell, és jóvá kell tennünk elődeink cselekedeteit. Nem lesz könnyű, de semmilyen nehézség nem riaszthat el bennünket ettől a küldetésünktől. A városok és falvak, sőt az egész nemzet összetartozási érzése régebben természetes állapot volt e hazában. Ezt viszont napjainkban kikezdte a világ ellentmondásainak, konfliktusainak sokasága, sőt, a föld globális problémái, környezetszennyezése és pusztulása, a fejlett és az elmaradott országok közötti kontraszt. A jövő bizonytalanságai megingatják az emberiség hitét, és földrészeket, országokat, népeket, nemzeteket osztanak meg. Nálunk, magyaroknál ehhez még hozzájönnek a nemzeti identitástudat zavaraiból, a társadalmi és gazdasági model Ikeresésből, a váltási kényszerből, szándékból származó bizonytalanságok is. Égetően szükségünk van tehát biztos kapaszkodási pontokra, amelyekről el tudunk rugaszkodni, hogy ismét sokoldalú kötődéssel szilárdítsuk meg helyzetünket és hitünket itthon és a nagyvilágban. A konferencia témája a társadalom és építészeti örökség. A magyar építészeti örökség megtestesíti ezeréves történelmünket,