Plank Ibolya: Hollenzer László (1870-?) műemléki fotográfus emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1990)

Hollenzer László műemléki és művészi fotográfus

Hollenzer útja a fényképezéshez Schultz Ferenc szabadkézi rajz- és geometria tanár 1887 májusában a székesfehérvári Ipariskola egyik legjobban rajzoló növendékét, Hollenzer Lászlót, Gr. Károlyi Gábor képviselő figyelmébe ajánlja. A figyelemre méltó növendék a gróf anyagi támogatásával Budapestre kerül. Az 1870. június 23-án született Hollenzer családi hátteréről, származásáról keveset tudunk. A székesfehérvári keresztelői anyakönyv szerint szülei neve: Holenzer József és Gyurkovics Teréz. Hollenzer későbbi önéletrajzában az eredeti foglalkozására nézve szür-szabó édesapját kisfizetésű hivatalnoknak mondja, aki fiát — 1883-ban — a frissen fölállított Iparostanonc-iskola első működő osztályába íratta be géplakatos szakmára. Hollenzer székesfehérvári tanulóéveiről az 1884. évi iskolai értesítő bejegyzései árulkodnak. Tanulmányainak jó minősítése, és főleg a tanítási napok hiánytalan látogatása a 63 fős osztályban kiemelkedőnek és egyedülálónak számított. Ennek okairól számol be az iskola igazgatója: „...a tanhatóság és tanítók a maguk részéről mindent elkövettek, hogy az új intézmény mielőbb gyökeret verjen s körünkben áldásthozólag meghonosíttassék. De sajnos! úgy az iskolaszék, mint a tanítók legjobb igyekezete az iparosgazdák részéről nem talált kellőpártolásra. Akárhány iparosgazda megszokott ósdi felfogásában mit sem törődve tanonczának iskolai tanulmányaival, azt cselédnek, dajkának, mindenesnek tekintette, s százféle alakban talált módot és ürügyet annak az előadások látogatásától való elvonásra... A tanulók... hanyag iskolalátogatása az egész éven át annyi és oly sok bajt... okoztak, hogy csodával határos, miszerint oly taneredmény éretett el, a minőt a vizsgálatok feltűntettek..." A rajztanárnak készülő 17 éves Hollenzer magánúton végezte el a raztanár képzőt a fővárosban, mivel iskolai végzettsége nem volt elegendő a felvételre. További szülői és grófi támogatás hijján, megélhetését és tanulmányait házitanítóskodásból fedezte, miközben gr. Károlyi Gábor ajánlására a főváros egyik legjobb fényképész műtermében is dolgozott. Ellinger Ede es. kir. udvari fényképész mellett tanulta ki a szakmát, amely technikai érdeklődést, esztétikai és művészi képességeket kívánt. A fény képészinas 2 év elteltével annyira megkedvelte a fotográfiát, hogy Ellinger műtermében maradt, sőt 1892-ben már mint a cég levelezője és üzletkötője működött, majd 1897-ben a hivatásos fényképészek érdekvédelmi fórumához a Fényképészek Köréhez csatlakozott. Ettől kezdve a fényképészeti sajtóban 30 éven át nyomon követhető társadalmi és szakmai munkája. A fényképész szakma helyzetéről A XIX. század közepétől a technikai fejlődésnek és a lelkes fotográfusoknak köszönhetően az élet egyre szélesebb körét lehetett rögzíteni. Az új, technikai és művészeti értékeket is hordozó mesterség kibontakozását és megerősödését, a Magyarországon ismegindulópolgári fejlődés segítette elő. A kiegyezést — 1867 — követően, az iparszabadság jegyében ugrásszerűen megnőtt az önálló vállalkozók — kisparosok, kiskereskedők — száma, és egyre többen jutottak el a polgári életforma küszöbéig. Statisztikai kimutatások szerint 1876 és 1896 között a bejegyzett cégek száma megháromszorozódott, 2312-ről 6901 -re nőtt. A növekvő áruforgalom, valamint a termények, kézműáruk, ipar-, és luxuscikkek növekvő kereslete létrehozott