Plank Ibolya: Hollenzer László (1870-?) műemléki fotográfus emlékkiállítása (Kiállítási katalógusok Budapest, 1990)
Hollenzer László műemléki és művészi fotográfus
egy vagyonosodé-, fizetőképes polgári réteget, amely már új értékekel és életszemléletet vallott magáénak. A lendületes építkezések következtében gombamódra szaporodó emeletes épületekben, bérpalotákban élők, sőt a kis műhelyek, boltok tulajdonosai és alkalmazottai is kihasználtak minden új lehetőséget, ami életkörülményeiket emelte vagy megörökítette. Ennek következtében erősödhettek meg az olyan városiasodást és polgárikörnyezetet feltételező szakmák ismintafotográfia. 1889-ben — a Fényképészeti Közlöny az évi 10. száma szerint — a fővárosban már több mint 40 önálló fotorgáfus működött. A fokozatosan urbanizálódó városoknak tehát nem csupán a külső képe változott meg, hanem lakóinak kultúrája, életmódja és igényei is. A meglehetősen heterogén összetételű fényképésztársadalmat az 1890-es évek előtt még nem tömörítette és képviselte tartósan semmiféle érdekképviseleti testület vagy szervezet. A századfordulóhoz közeledvén szakmai körökben azonban egyre erősödött az igény egy önálló egyesület alapítására, hiszen a fotográfusok sem társadalmi szempontból sem az ipar részéről nem kaptak kellő elismerést. 1895-ben végre megalakult a Fényképészek Köre, amely szakmabeli érdekek képviseletét akarta ellátni, saját köreiben pedig önképzési, önművelodési lehetőséget kívánt biztosítani. 1898-ban több mint 200 fős körnek már saját helyisége volt színpaddal, társalgóval, játszóteremmel, ahol hetente kétszer összejöveteleket tartottak. A szakmai tájékozódást szolgálta, hogy 16 szaklapot járattak, saját lapot, a Magyar Fényképészek Lapját jelentették meg, évente szakkiállítást rendeztek, és rendszeresen tudományos felolvasásokat tartottak. 1897-től Hollenzer is tagja lett az egyesületnek, és itt nyerte el egy évvel később az első hivatalos elismerést — ezüstérmet — a Fényképészek Köre II. országos kiállításán. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében, Wlassics Gyula vallás-, és közoktatási miniszter védnöksége alatt megrendezett bemutatóról hírt adott a Vasárnapi Újság, ahol az arisztokrata származású műkedvelő helyezetteken kívül, a kiemelkedő szakfényképészeket is megemlítik, köztük a fiatal Hollenzert is. Pályájának első állomásai Az ambiciózus Hollenzer pályájának igazi indulása Magyarország ezeréves fennállása ünnepségsorozatának kapcsán kezdődött. 1892-ben Baross Gábor kereskedelmi miniszter nyílt pályázatot hirdetett „Miként rendezzünk Milleneumi Kiállítást" címmel. Hollenzer 1913. évi hitelkérelméhez írt önéletrajzából ismert, hogy erre az alkalomra nagyszabású tervet készített, melynek alapgondolata a következő volt. A sík pesti kültelkeket is felhasználva a kiállítási területen Magyarország és társországainak 71 vármegyéjét szimbolizálva 71 pavilont tervezett felépíttetni. Ezekben, és a fővárost bemulató 10 emeletes óriáspavilonban mintegy 100 ezer fotó elhelyezését javasolta, amelyhez természetesen az ország végigfényképezésére lett volna szükség. Elképzelése szerint a fotópavilonok között helyezkedett volna el az országrészek gazdasági és kulturális értékeit bemulató kiállítás. Hollenzer nem feledkezett meg a kiállítás utáni hasznosításról sem, mely szerint az ünnepségek végeztével az építményeket a Gellérthegy oldalain és a Citadellán javasolta újból felépíttetni az idegenforgalom céljaira. A Budapesti Hírlap főszerkesztőjének támogatásával Hollenzer személyesen mulathatta be a költségvetéssel elkészített tervét Baross Gábornak, aki eredetinek és megvalósíthatónak tartotta a
