A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Kristina MARKUŠOVA: A kassai Szent Erzsébet templom helyreállításai

megtalálták és felmérték az előbbi középkori Szent Erzsébet plébániatemplom alapjait) és a munkák befejeztével keramitlapokkal burkolták a padlót. 1896-ban szentelték fel újra a helyreállított templomot, ezután már csak a déli torony felső részén végeztek némi javítást: a mellvéd, kőpárkány sérült darabjait és a torony két víköpőjét cserélték ki kőből. A templom legújabb történetében 1906-hoz fűződik még egy fontos mozzanat: a magyar és török kormány megegyezése értelmében ekkor szállították át Rodostóból (Tekirdag) II. Rákóczi Ferenc és társai porait a kassai dóm kriptájába. Az északi mellékhajó apszisa alatti kriptához új lépcsőt és bejáratot készítettek és az északi kapu feletti falszakaszon falfestmény emlékeztet erre az eseményre (a freskót Dudics Andor festette, pályázat alapján). Emlékezve a nagyszabású átépítési munkákra a XX század első felében a karbantartás is lanyhult, ebben persze szerepe volt a két világháborúnak és a kétszeres határváltozásnak is. A hetvenes években csak aprójavításokat végeztek a kapuzatokon (kicserélték a neogótikus angyalkát az északi kapu trumeauján), illetve eltávolították a széteső kődarabokat (leszerelték a diadalív külső oldalán levő két lépcsőtorony neogótikus kupoláját és ideiglenesen lefedték bádoggal). Mivel ekkor már észleltek repedéseket a szentély falán és a diadalíven, másrészt a mázas tetőcserép fedésben is több hézag mutatkozott, az, illetékes intézmények figyelmeztettek egy újabb restaurálás szükségességére. Mivel ebben az időben a kassai dóm nemzeti műemlékként szerepelt az ország műemléki jegyzékén, a kormány rendelete értelmében a Műemlékvédelmi Intézet Járási Felügyelőségét bízták meg a restaurálás előkészítésével. A műemléki felügyeletet a Szlovák Műemlékvédelmi Intézet végezte. A felmérési dokumentáción kívül a múlt századi terveket, rajzokat és fényképeket is áttanulmányozták a tervrajzok zöme a volt MOB anyaga között azOmvH tervtárában található, de a szentély átépítéséről több múltszázadi terv létezik a kassai Városi Levéltárban is (Archívmesta Kosice). Az adatgyűjtés után elkészült az ún. előzetes műemléki kutatás. (Ezt az anyagot csak az állványok felállítása után lehetett részletesen pontosítani) és az épületek aprólékos felmérése is. A helyreállítást szakaszokban tervezték, hogy a külső és belső részek restaurálása egymástól függetlenül haladhasson, a templom belsejében egyszerre mindig csak egyharmadnyi területet kezeljenek és így a dóm a munkák idejében ne legyen zárva a hívők és látogatók előtt. Több akadály után maga a restaurálás és javítás csak 1984-ben kezdődött. Elsőként a tetőjavítás került sorra: habár a múltszázadi tetőszerkezet jó állapotban volt (csak helyenként igényelt némi kiegészítést), a sok hiányzó tetőcserép miatt a boltozatokon is jelentkeztek átázási foltok. Kiderült, hogy a tetőcserép mázas külső része ugyan jól állja az időt, de a lécezésen fekvő mázatlan része a legtöbb cserépen mállik. Ez a levegőszennyeződésnek tulajdonítható. A fedéscsere bökkenője a nem szabványalakú és nagyságú, ráadásul mázas cserép előállítása volt. (A megoldást végül egy készséges dél-morva csempekészítő üzem kínálta fel.) Hogy a jövőben az új cserép ne hulljon le a meredek tetőről, minden darabot kis lyukkal készítettek, így minden egyes cserepet egy rézszeggel is rögzítettek a lécen. Ezenkívül a tetőtérben egy statikai biztosítást szolgáló acélszerkezetet is szereltek - a tetőszerkezettől esetleg jelentkező vízszintes, illetve ferdő erők kiküszöbölésére. (Ezt a biztosítást annak idején két szakvélemény követelte, egy pedig feleslegesnek nyilvánította.) A neogótikus huszártornyot a fő- és kereszthajótető kereszteződésén szintén javítani kellett: ez egy faszerkezet, nagyon dús rézbádog díszítéssel. Több mint 250 darab bádogelemet kellett kiegészíteni a kb. 12 m magas tornyocskán. A templomszentély állapota követelte a legsürgősebb beavatkozást: a már említett szepesi homokkőből készített neogótikus támpillérek felülete több cm mélyen mállott szét. Ebben az esetben, ismerve e kő siálnyságát, nem segített se Velencei Charta, se egyéb, a köveket ki kellett cserélni. Felhasználva a kassai levéltárban lévő rajzokat, a tervezők és kőfaragók hűen megismételték a neogótikus formákat. Mivel az új tervrajzok átvették a múltszázadi pillér-, réteg- és rétegen belüli kőelem-jelzést és számozást, az új darabokat