A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Georgiosz PROKOPIU: Polikrómia a bizánci művészetben és a templomok díszítésében

apszisain, boltíveken, elliptikus tamburokon, kupolákon, apszisboltozatokon, keresztelőmedencéken és végül a rotundákon, mint amilyenek a római Santa Costanza és a szaloniki Galerius. Az őskeresztény művészet ikonográfiájában újra feltűnik az Egei tenger környékének művészetében oly népszerű polikróm fauna és flóra ábrázolás, amely még az Olümposzi istenek ábrázolása előtti időkből származik. Delfinek, kagylók, galambok, pávák, foglyok, sasok, bárányok, szarvasbikák, borjak és oroszlánok tűnnek fel újra. És ezen ősi totemszimbólumokkal együtt megjelenik a liliom, a szőlőinda, a bogáncs, a virág és a gyümölcs. Különös egybeesésként a minoszi Kréta keresztje Krisztus mártíriumának és feltámadásának szimbólumává válik, és az V. században a ravennai Galla Piacidia mauzóleum mélykék kupolájába kerül arany csillagokból kirakott koncentrikus körök és ellipszisek által körbefogva. A négy alsó sarokban a négy evangélista látható azokkal az apokaliptikus alakokkal, amelyekkel Ezékiel látomásában szerpelnek: Márk az oroszlánnal, Lukács a borjúval, János a sassal és Máté az angyallal. Honnan származnak ezek a faunát és flórát bemutató dekoratív jelenetek, amelyek az alexandriai művészet idilli és bukolikus hőseivel keverednek a katakombákban és az őskeresztény templomokban? Honnan az ívelt vonalak stílusa, amely a bazilikák kupolájában és apszisában kristályosodik ki az építészetben? Stryzgowski tette fel a kérdést - „Keleti vagy római?" Ez is mutatja, hogy milyen hatalmas szerepet játszott a Kelet, elsősorban Egyiptom, Szíria, Mezopotámia, Perzsia, Örményország és Kisázsia az őskeresztény művészet és a kupola architektúrájának kialakulásában. A hellenizmus által Perzsiába visszaszorítva a keleti művészet újraéledt a Sassanid dinasztia alatt (Kr. u. III.-VII. sz.), vagyis pontosan abban az időszakban, amikor a kereszténység saját esztétikai kifejezésmódját igyekezett megtalálni és függetlenedni kívánt a klasszikus görög-római ideáloktól. Ekkor kezdődik a helyi keleti hagyományok és a római birodalom hagyományai közötti vonzás és taszítás, apály és dagály történelmileg hullámzó folyamata, amely a bizánci művészetben a keleti architektúra és díszítés uralkodóvá válásában tetőzik. A kupola Konstantinápolyba Örményországból és Rómából érkezett, a görög kereszt a templomépítészetben Kisázsiából, a vadászjelenetek a díszítésekben Mezopotámiából, az emelkedő perspektíva Perzsiából, a többszínű szimbolikus virág és növény díszítőelemek Szíriából és az individualizált portrék és arcok mágikus realizmusa az egyiptomi sivatagi Fayumból, A hellenisztikus központok, Alexandria, Antiokia és Efezosz fogadták és magukba szívták a keleti hatásokat, ötvözték ezeket a hellenizmus hagyományaival és így készítették elő azokat a műalkotásokat, amelyek később Konstantinápolyban virágoztak. Az ívelt vonal, a görbület diadalát a bizánci kupolás templom architektúrájában a mozaikokon, freskókon, a miniatúra festészet és szobrászat kifinomult alkotásaiban jelentkező polikrómia uralkodóvá válása kíséri, Az állatok és növények világából vett gazdag ősi motívumok archaizmusa és stilizálása a keleti szellem győzelmét jelentették, sőt a történelem előtti égei kultúra szimbólumaihoz való visszatérést, amelyeket a klasszikus szellem oly sokáig elutasított és figyelmen kívül hagyott. Az őskeresztény mozaik kiváló példája a szaloniki Galerius mauzóleumban, az úgynevezett „Rotundá"ban található. Ez egy 75 méter kerületű ragyogó mozaiksáv, amelyhez 35 000 000 üvegmozaik lapkát használtak fel. Ez a sáv nyolc szakaszra oszlik négy jelenetpárral. A hellenisztikus művészi formák bizáncivá történő transzformálásával először a Rotunda mozaikjainál találkozhatunk. Az emberi alakok az első szintre vetülnek imára nyújtott kézzel. Teljes arcukat mutatják és mozdulatlanok egy olyan háttér előtt, amely architekturális elemeket tartalmaz. A frontális jelenetek egymás mellé helyezetlek, a bazilika belső részei keverednek a külső részekkel. Az ábrázolásnak ez az összehúzása és szétnyújtása a modern művészetben a kubizmusra emlékeztet. Ez a keresztény kor előtti épületek díszítésére