A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Georgiosz PROKOPIU: Polikrómia a bizánci művészetben és a templomok díszítésében

együttesen szolgálják a doktrínát, amelyet a hivatalos egyház következetesen és hangsúlyosan terjeszteni kíván. így tehát a szimbolizmus, amellyel a körbeírt-keresztalakú-kupolás templom építészeti típusát ruházták fel magyarázza kizárólagos használatát. A palaeologusi korszakban (1204-1453) a bizánci építészet a rég megalapozott témákat viszi tovább (sok variációval). A monumentalitás azonban visszaszorul és az arányok karcsúsodnak, de az új kifejezésmód a hagyomány által szentesített struktúrát nem érinti, csupán finomítja, szuggesztív belső térrel látja el és emberibbé teszi méreteit. Most nézzük meg általános értelemben a bizánci építészetben uralkodó naosz típus valamint mindazon naosz variációk szemantikáját, amelyek a hanyatlás éveiben épültek változatlan eredeti alapstruktúrával. a, A naosz az „Imago Mundi", a világ miniatűr képe, egy olyan mikrokozmosz, amelyben az ég és a föld szimbolikusan kapcsolódnak. A szimbolizmus a kocka és gömb alkalmazásából ered az épület szerkezetében. Ezekhez a mértani testekhez emberemlékezet óta széles körben az ég és föld mélyen gyökerező konnotációja tapadt. b, A naosz a világ középpontja, mert a földről az égbe vezető tengelynek ad anyagi megjelenési formát, amikor a három kozmocentrikus szimbólumot - a keresztet, a kört és a négyzetet - kombinálja a szerkezetében. Ez az univerzális kozmogram egy „mandala", amely a kozmikus szintek találkozását jelöli ki, valamint az Axis Mundit, amely Jákob lajtorjájává válik, amelyen a lenti szférából a Mennybe emelkedhetünk. Ez a tengely a „köldökön", az omphaloson nyugszik, amely a világ spirituális - nem pedig földrajzi - középpontja, ahová az isteni kegyelem áramlik, hogy a templomnak, ennek a megszentelt helynek, misztikus rendeltetését megvalósítsa. A bizánci építészet tehát a szimbolikus gondolat és morfológiailag állandó paramétereinek áramlataiba helyezhető. A legjellemzőbb alkotását - a naoszt - is magába foglaló szerkezete a világ középpontjának és az égnek egyetemes és hagyományos szimbólumait tartalmazza olyan kombinációban, amely nemcsak folytatja az ókor és Kelet szimbolikus hagyományait, hanem új dimenziót is ad nekik egy rendszerezettebb értelmezés és alkalmazás által az ikonográfia és a liturgikus felhasználásuk segítségével, valamint a tisztaság és állandóság folytán morfológiailag ki is kristályosítja őket. Ezért maradt a körbeírt-keresztalakú-kupolás templomtípus a bizánci és poszt-bizánci építészet, ill. még általánosabban a keleti vallási célú épületek állandó prototípusa, amelyet máig nem múltak felül. Ezért a bizánci templom nem tekinthető csupán történelmi, társadalmi, gazdasági, szerkezeti és esztétikai tényezőkkel magyarázható jelenségnek. A bizánci templom mindenekelőtt egy megszentelt forma, amely egy eszme, egy kozmológia és egy ezoterikus élmény manifesztációja. Egy misztikus jel a térben, amely az anyagot és formáit arra használja, hogy a láthatatlant látható eszközökkel megjelenítse és az ismeretlent ismertté tegye. Ezért a templom képe azokból az alapvető szimbolikus formákból alakul ki, amelyek az emberi szellem legmélyebb ősstruktúráinak felelnek meg. POLIKRÓMIA A BIZÁNCI MŰVÉSZETBEN ÉS A TEMPLOMOK DÍSZÍTÉSE Vizsgáljuk meg azonban a bizánci építészet és ikonográfia eredetét és formáját: Honnan ered és hogyan kezdődött? A katakombák őskeresztény művészetei formái a IV. és V. század folyamán tűntek fel először a bazilikák