A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Georgiosz PROKOPIU: Polikrómia a bizánci művészetben és a templomok díszítésében

zünk ezekre a művekre, első reakciónkat az antik művészeten alapuló amatőrizmus határozza meg. Tehát, ha ránézünk a bizánci mozaikokra, ha nem is Praxitelészi vagy Michelangelói formákat keresünk bennük, de legalábbis az anatómiájukat. Ugyanúgy a bizánci épületekben, ha nem is a klasszikus konstrukciót és morfológiát keressük, de legalábbis valamit a Parthenon arányaiból vagy azokból az arányosságokból, amelyeket Vitruvius írt le. így a bizánci festészet, amikor egy különös perspektívában természetellenes, anyagtalan formákat tár elénk, csalódást okoz. Ugyanez mondható el a bizánci építészetről is. Szegényes anyagokkal dolgozik. Nem törődik az illesztés pontosságával és a geometriai szabályszerűséggel, és alárendeli a piramidálisan összetartó kockák és kupolák arányos tagozódását a képszerű, „festői" kifejezésmódnak. Mielőtt feltárnánk miben különbözik a bizánci művészet a klasszikustól, fel kell fedeznünk benne azt az örök minőséget, amelyet a ma embere éppúgy megindítónak talál, mint az akkori kor embere. Ezeknek a műveknek az akkori időkben mindenütt jelenlévő művészeti szellemből kellett fakadniuk, ezt ma is érezhetjük, ha elmélyedünk bennük. Fel kell tárnunk a néző előtt a művekben rejlő örök emberi minőséget, mert csak így szabadulhat meg a humanista tudás „terhétől" és válik képessé arra, hogy belefeledkezzék a bizánci művészetbe és felfedezhesse és megérezhesse különös szépségét. A néző így legalább egy időre megfeledkezhet az ókori görögökről és a reneszánszról, és úrrá lesz rajta a meggyőződés, hogy a bizánci műalkotások attól nem szükségszerűen csúnyák, hogy nem a „klasszikus" művek módján szépek; ezek egy másfajta fenségességet fejeznek ki. Ez a magasztos transzcendentális minőség a keresztény művészet egészének alapvető jellemzője. Ez a művészet, miközben alkalmazkodott az adott helyen és időben uralkodó feltételekhez, azoknak a népeknek a pszichológiájához, intellektuális és szellemi irányzataihoz, amelyek művelték, mindenkor eredeti stílust teremtett és jellegzetes formát, amely illett a környezetéhez. FORMA ÉS SZIMBOLIZMUS A BIZÁNCI ÉPÍTÉSZETBEN Már a korai kereszténységtől fogva nyilvánvaló az a törekvés, hogy az emberi alkotásokat megfeleltessék az égi szimbólumoknak. Az ókori világ építészeti alkotásait jellemző kozmikus szimbolizmus a keresztény korban is folytatódik. Már nagyon korán feltűnnek a kereszt alaprajzú épületek szöveghivatkozásokban és magában az építészetben is, semmi kétséget sem hagyva alkotóik szándéka felől. Jó példa erre Szent Abrosius, aki a milánói Apostolok templomának ( Kr.u.. IV.század) feliratában kijelenti: „Forma Cruris Templum Est, Templum Victoria Christi Sacra, Triumphalis Signât Imago Locum". A VI. században, mely a nagy újítások és kreativitás kora volt (és melyre nagy befolyást gyakoroltak a teológiai konferenciák és a vallási dogmákról folytatott viták) elterjedte vált a kupolák alkalmazása, melyekkel monumentális épületek nagy négyszög alakú vagy nyolcszögletű tereit fedték be. Baldazár Smith szerint a koncentrikus templomok, vértanúsír kápolnák vagy keresztelőkápolnák ilyen formájú tetőszerkezete akkoriban nem pusztán konstrukciós kérdés volt. A keresztények az építészeti elemeknek ezoterikus jelentést tulajdonítottak. Egy bizonyos forma kiválasztását, mint amilyen a kupola is, nem a modern tervezést irányító hasznossági vagy esztétikai kritériumok szabták meg. A kupolás templomok gyors elterjedése a kelet-római birodalomban Kr.u. V.-VI. században nem tulajdonítható pusztán a római vagy perzsa kupolaépítési módszerek bevezetésének. Ez sokkal inkább a rég kialakult népszerű hagyománynak tudható be, amely a kupolának misztikus kozmológiai jelentést tulajdonított. „A Szt. Sofia székesegyházban, amelyet Konstantinápolyban Jusztiniánusz építtetett, a kupola egy hatalmas kocka alakú épületet koronáz meg" írta apám, a néhai Ang. Procopiou professzor. „A gömb és kocka