A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - Maire MATTINNEN: Alvar Aalto építészete (1898-1976)

MAIRE MATTINNEN ALVAR AALTO ÉPÍTÉSZETE (1898-1976) Alvar Aalto építészete gazdagságában és érdekességében meghaladja a művészettörténészek által műve jellemzésére használt korlátozott kategóriákat (William J. R. Curtis, 1998). Aalto a szó legvalódibb értelmében volt individualista. Azok élbolyába tartozott, akik nagyot alkottak. Figyelemre méltó átmenetet valósított meg neoklasszicizmus és funkcionalizmus között, s ezáltal utánozhatatlan stílust alakított ki, amely az építészettörténetben egyedülállónak bizonyult (Hirvi, 1998). Megkísérelte összeegyeztetni a technológiát és az emberi igényeket. Nagyon nehéz személyiségét, illetve műveit röviden bemutatni. Alvar Aalto életműve nagyon nagy, és ellentétek tarkítják - ez az építészet egyszerre „civilizált" és „primitív", „urbánus" és „népi", „művi" és „természeti". Aalto építészetét a benne foglalt játékosság és korlátlan találékonyság teszi különlegessé. Néhány olyan aspektusra szeretnék rávilágítani, amelyek engem személyesen érdekelnek. Műemlékvédő' számára érdekes megvizsgálni, hogy a modernizmus mestere alkotásában miként merített a finn építészeti hagyományokból. Aalto a korszerű technológia és a modern életstílus híve volt, de ugyanakkor nagyon szerette a természetet is. Azt írta, hogy „a természet a szabadság jelképe". Szeretnék építészetének ökológiai vonásaira is rámutatni. Aalvar Alto rendkívül tevékeny ember volt. Mindennapi munkájában a várostervezéstől a bútorokig és a festészetig mindennel foglalkozott. Festőművészi tevékenysége tulajdonképpen a bútoraihoz felhasznált anyagokkal való kísérletezésként, illetve építészeti vázlatkészítésként fogható fel. Aalvar Alto új kultúráról álmodott, az egység megteremtésére, az emberek közötti szolidaritás helyreállítására és kulturális téren szintézis létrehozására törekedett. Azzal próbálta megreformálni a lakáspolitikát, hogy korszerű, funkcionális otthonokat hozott létre, nemcsak a gazdag emberek, hanem a munkások részére is. Város- és lakásterveiben fellelhető legyező-formák közismertek. Aalto egyes olajfestményein is megtalálhatók. A formák Aalto műveiben mindig vagy funkcionális vagy helyhez kötődő ihletettségűek (rendeltetés, a városszövetben való elhelyezkedés, táj, domborzat vagy fekvés). A legyező-szerű terek a fény felé nyitottak, a szabadon kanyarodó formák a terep változó alakját hangsúlyozzák (Norri, Alvar Aalto, Urban visions, 1998) Aalto politikailag meglehetősen rugalmas volt, a jobboldali pártnak is épített (Hazafias Társaság épülete, Seinäjoki, 1921-1922) és a baloldal részére is (Munkásklub, Jyväskylä 1924, Kultúrház, Helsinki, 1958). Aalto monumentális és a mindennapi életünkben oly fontos kis dolgokat egyaránt tervezett. Rendesen tartós (s így drága) anyagokat használt, de a háború idején, amikor a drága anyagokból hiány volt, szerény és olcsó anyagokból is sikerült jót alkotnia. Aal tót az tette naggyá, hogy a klasszikus hagyományokat ötvözni tudta az építészeti modernizációval. Sohasem feledkezett meg a kisemberről, életküldetésévé tette az emberi tényező hangsúlyozását az építészetben. Különös tehetségének köszönhetően igen gyorsan átvette a nemzetközi funkcionalizmust, és ötvözte azt a klasszikus motívumokkal. Az európai építészet, a hagyományos finn alkotóelemek, a nemzetközi modernizmus felhasználásával, a természethez való szoros kötődésre építve, és soha nem feledkezve meg első számú