A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - ROMÁN András: A történeti város, mint műemlék

ROMÁN ANDRÁS A TÖRTÉNETI VÁROS MINT MŰEMLÉK A műemlékvédelem története egyben a védelemre érdemesített műemlékek köre szélesedésének története. S ahogy a fejlődésnél általában szokásos, ez is egyre gyorsuló folyamat. Míg a XIX. században alig volt elmozdulás a kiinduló szemlélettől, hogy t. i. műemléken alig értettek többet, mint romot, várat, székesegyházat és kastélyt, ezek közül is csak a legértékesebbeket, a XX. században mind gyorsabban változott a szemlélet. A két világháború közötti időszakra lehet tenni a polgári lakóházak műemléki elismerését, ezt követte, mintegy az 50-es évektől kezdve, a népi műemlékeké. S hogy nem csak a világ építészetének a krémje műemlék, jól fejeződik ki az 1964-es Velencei Karta fogalommeghatározásában: „A műemlék fogalma nemcsak a nagy alkotásokra terjed ki, hanem azokra a szerény művekre is, amelyek az idők folyamán kulturális jelentőségre tettek szert." A Velencei Karta felgyorsította ezt a folyamatot. Már önmagában is elismer egy új műemlékfajtát, a történeti épületegyüttest, amikor így szól: „A műemléki értékű együtteseket különös gonddal kell kezelni, meg kell őrizni egységüket, gondoskodni kell felújításukról, rendezésükről és helyreállításukról." De a műemlékekről vallott filozófiájával szabad utat nyit új és új műemlékfajtáknak. Mintegy a 70-es évektől kezdve nyer polgárjogot az ipari örökség védelme (ideértve a nagyüzemi mezőgazdaságit, a közlekedésit, a bányászatit is), a 80-as években zászlót bont a modern műemlékek védelme, lerombolva ezzel azt a korábbi korlátot, hogy a műemléki elismeréshez, értékeléshez hosszú időtáv szükséges. Ezidőtájt válik egyre általánosabbá az a felfogás, hogy minden műemlékfajtában szó lehet szorosan vett műemlék mellett olyan építészeti örökségről is, ami emberek kisebb-nagyobb köre identitásának kifejezéseként érték, tehát védendő. Végül: az Európa Tanács 1985-ös granadai konvenciója újabb műemlékfajtát jelöl ki az épített és természeti környezet közös határán: a kultúrtájat. De nem végül. 1987-ben ugyanis elfogadták Washingtonban a Történeti Városok Védelmének Nemzetközi Kartáját, ami - ha szó szerint ki nem is mondva, de - egész szellemiségével, minden meghatározásával azt sugallja, hogy a történeti város a maga teljességében, önmagában műemlék. És minthogy a karta azt is kimondja, hogy: „A világ valamennyi városa - akár spontán fejlődés, akár tudatos tervezés eredménye történeti város, mert történelmileg meghatározott társadalmak anyagi kifejeződése" - ez egyben azt jelenti, hogy a város mellől akár el is hagyhatjuk a „történeti" jelzőt s így minden város műemlék. Nézzük kicsit részletesebben, hogyan is állunk ezzel a máig merésznek tűnő meghatározással. S nézzük ismét történetiségében a dolgokat. A múlt századi, katekdrális-centrikus műemlékvédelem hallatlan károkat okozott a történeti városokban a bennük végrehajtott hatalmas bontásokkal. Nem csak azzal, hogy kivetkőztették a város fő értékének tartott székesegyházakat természetes környezetükből (Párizsban, Ulmban s még a budai Mátyás templom esetében is, bár ott szerencsére olyan művész tette, mint Schulek Frigyes, aki művével feledtetni tudta az okozott kárt), de még inkább azzal, hogy mit sem törődve a városszövettel és az értékes régi épületállománnyal, mindenhova belevágott, ahol saját elképzelései megvalósításához arra szükség volt. Haussmann báró nem kímélte a középkori Párizst, az Erzsébet híd és az új városközpont kedvéért lebontották Pest gyönyörű, egységes