A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - ROMÁN András: A történeti város, mint műemlék

óvárosát. Értéknek még a városházát se tekintették, csupán a belvárosi plébániatemplomot. S hogy ez a szemlélet milyen soká tartott, arra a budai Tabán már e századi pusztulása utal, hogy Óbudáról itt és most ne is szóljak. A Velencei Karta által említett együttes, s annak védelme jelentős előrelépés volt. Lehetőséget nyújtott a többé-kevésbé épségben megmaradt egykori városközpontok védelmére és komplex felújítására, amit a nemzetközi szóhasználat leginkább rehabilitációnak nevez. Hazánkban kijelölték (nota bene: részben még a Karta előtt) a műemléki jelentőségű területeket és hozzáfogtak egyesek - Buda, Sopron - rehabilitációjához. Franciaországban a Lex Malraux alapján rohamléptekkel jelölték ki a városok védendő területeit (secteurs sauvegardés), jóval nagyobbakat, mint a mi MJT-ink. S nemcsak kijelölték, hanem ugyancsak rohamléptekkel rehabilitálták is azokat, A Velencei Karta városi együttes fogalma azonban több a történeti városközpontok védelménél. Tökéletesen beleillik ebbe a fogalomba a budapesti Andrássy út együttese a Hősök terével, a historizmus építészetének ezen kiemelkedő együttese, Ide sorolom Nancyban a Stanislas tér csodálatos barokk együttesét, aminek kevés köze van a város többi részéhez, vagy ismét csak Budapesten két korai lakótelepet: a Wekerlét és a húsz évvel későbbi Napraforgó utcait. Amilyen nagy jelentőségűnek bizonyult az együttesek védelme, olyan nagy veszélyeket is rejtett magában a városokra. Az együtteseknek határozatokban rögzített határa ugyanis legfeljebb kijjebb nyomja a bontások lehetőségét, de nem akadályozza azt meg. Sőt! A határ önmagában arra ösztönöz, hogy ami azon kívül fekszik, az nem érték, az nem védendő. A magyar városok közül Veszprém, Székesfehérvár és bizonyos mértékig Győr szomorú sorsa beszédes példa erre. A védett együttes - az adott esetekben e városok történeti központja - zárvánnyá degradálódott a város átépült szövetében. Az a logikus, alig érezhető átmenet a különböző korszakok negyedei és karaktere között, ami a nőtt városokra mindig jellemző és e városok esetében is így volt, az odaveszett. A város mintengy kettétört történetire és újra. Ez még akkor is baj lenne, ha az új nem volna olyan sivár, mint amilyen az, az említett esetekben. Ezen az ellentmondáson és ezen a veszélyen kíván segíteni a Történeti városok kartája azzal, hogy a várost a maga egészében tekinti műemléknek. A várost, ami térben és időben általában egyenletesen fejlődött, legfeljebb fellendülésekkel és lanyhulásokkal, de soha nem éles törésekkel. Legfeljebb olyan kivételes esetekben, mint Szeged, amit lerombolt az árvíz és utána új szerkezettel épül újjá, vagy a második világháborúban elpusztított városok, amelyek más és más választ adtak a hogyan újjáépíteni? kérdésre, mint Varsó, Coventry vagy Drezda, Ezek azonban szerencsére kivételes esetek. Pest kontinuus fejődését nem szakította meg az 1838-as árvíz, még Londonét se az 1666-os nagy tűzvész, Az együttes vagy városrész védelme - minden előnye mellett - differnciálja a várost és tagadja a térbeli és időbeli kontinuitást. Holott ez a folytonosság a városok egyik legfontosabb jellemzője. Vannak a városoknak egymástól eltérő negyedei, de ezek a legritkább esetben válnak el élesen egymástól. Igen, teljesen külön világ - mondjuk - Mexikóváros történeti központja és a hatalmas metropolist körülölelő sajnos szintén hatalmas bidonville (bódéváros), de a kettő között az átmenetek sokasága helyezkedik el. A karakter fokozatosan, legtöbbször szinte észrevétlenül változik. A városoknak, mint műemléknek való elismerése a városrészek közötti differenciálás helyett logikus egységként integrálja a várost. S itt egy nagyon fontos más szempontot is figyelembe kell vennünk. Ez pedig abból adódik, hogy a város nem csak térbelisége, nagysága miatt a legösszetetteb műemlék, hanem azért is, mert van egy olyan jellegzetessége, amivel valamennyi műemlék közül legfeljebb a városi együttes rendelkezik még. Ez pedig az, hogy város nem létezik lakosság nélkül. A város olyan műszaki-építészeti alkotás, ahol az emberek állandóan, minden percben jelen vannak. Emberek, akik közösségben, társadalomban élnek, akiknek hagyományaik vannak, akik nagyon különbözőek lehetnek egymástól korban, felfogás-