A műemlékek sokszínűsége (A 28. Egri Nyári Egyetem előadásai 1998 Eger, 1998)

Előadások / Presentations - SZILASSY Zoltán: A kultúrtáj: a műemlékvédelem és természetvédelem határterülete

SZILASSY ZOLTÁN A KULTÚRTÁJ: A MŰEMLÉKVÉDELEM ÉS A TERMÉSZETVÉDELEM HATÁRTERÜLETE BEVEZETÉS A cím kissé félrevezető lehet: mind szakmai tartalmát, mint területi-földrajzi kiterjedését tekintve sokkal többről van szó, mint pusztán egy határterületről. Talán inkább úgy lehetne pontosan értelmezni a cím szándékát, mi szerint napjainkban a két diszciplína messze benyúlik a másik területére, bizonyos értelemben szinte átfedi egymást. Míg korábban az átfedés - gondoljunk csak a világörökség részét képező Hollókőre és táji környezetére - viszonylag kisebb, jól körülhatárolható területekre, néhányszáz hektárra terjedi ki, addig mára ez sokkal nagyobb, olykor egész régiónyi területekre érvényes. A kultúrtáj ugyanis mára saját jogán műemlékvédelmi kategóriává is vált. Gondoljunk csak a Hortobágyra, vagy a Fertő-tó vidékére: mindkettő a kultúrtáj kategóriában próbál szerencsét az imént már említett világörökség cím elnyerésében, mégpedig az ICOMOS szakvéleménye és javaslata alapján. De mi is az a a kultúrtáj? Kevés fogalmat használnak napjainkban olyan előszeretettel, és nemcsak szakmai körökben, mint a kultúrtájat. A „kultúrtáj" napjaink egyik divatos és szívesen használt kifejezése, amely lényegében két önmagában is nehezen meghatározható fogalom kombinációja. Maga a táj a földrajztudomány meghatározó kategóriája, de széles körben használatos más elméleti és gyakorlati diszciplínákban is. Mégis a földrajzi táj fogalma tekinthető a legáltalánosabbnak és legsemlegesebbnek, emiatt a legtöbb érdekelt számára elfogadható kompromisszumot jelenthet. E szerint a táj a tájalkotó tényezők (domborzat, talaj, vízformák, vegetáció stb.) rendszere. Nyílt, magasan szervezett, totális rendszer. A táj fogalma, mint esztétikai kategória, Németalföldön keletkezett, s angolszász közvetítéssel került az akkor még egységes földrajztudományba a XVIII. században. Akkor azt jelentette, amit ma is logikusan bele képzelünk, a minket körülvevő valóságot, az ember tevékenységével együtt. Később - a tudományok differenciálódásával, a földrajz felbomlásával (természeti, gazdasági stb.) átkerült a természeti földrajzba, majd az ökológiába, végül a mérnöki szemléletű táj tervezésbe, tájépítésbe. Ezzel sokkal színesebbé vált a táj fogalma, de széleskörű használatát az elnevezése körüli káosz nehezíti. A viták sokszor akadémikusak, és éppen a táj lényege, a komplex kapcsolatrendszer elemzése szorul a perifériára. Az ember egyre növekvő természetformáló szerepével a természetes táj háttérbe szorult, és előtérbe kerültek az antropogén elemekkel jellemezhető kultúrtájak, ez az elnevezés először a század 20-as éveiben (Sauer) jelent meg. Majd a természeti táj gondolatkörét az ökológia karolta fel, a kultúrtáj fogalomköre pedig a tájtervezésben, tájépítésben és a műemlékvédelemben talált új irányra. (Kísérlet történt arra, hogy mindezek helyét és szerepét a [földrajzi] környezet fogalma vegye át, ami elvileg helyes egységesítő törekvés volt, gyakorlati használata azonban nehézkes.) Ezzel egyidejűleg, a 80-as évek új kutatási módszerei és gyakorlati alkalmazásai a tájelmélet ugrásszerű fejlődését eredményezték, amelyen belül kiemelt figyelem irányul a kultúrtáj témakörére. Különösen érvényes ez napjainkra, amikor ez a megközelítési mód már-már egyeduralkodóvá kezd válni. A Dobrisi Nyilatkozat (1995) szerint a táj és a természet viszonya Európában a következőképpen írható le: „Európa vidéki tájainak változatossága és sokfélesége a kontinens egyik megkülönböztető vonása. Az ember és a természet egymásra hatásának jelei a tájban feltehetően sehol másutt nemoly változatosak, kont-