Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

rendkívül jelentős szerepet játszó Lux Kálmánnak, Lux Gézának a működésében is szerepet kap. Lux Kálmán budavári rekonstrukciójának felső részén fényképen a kiindulásul szolgáló pillértöredéket látjuk. Alatta a rekonstrukciós elképzelést, egy egész loggiát a budai hegyekre nézve és alighanem Mátyás király az, aki ott a loggia korlátjánál kinéz. Tudományos illusztrációról van szó, tehát itt már érződik ezeknek az építészeti fantáziáknak megváltozott funkciója. Joseph Ponten Architektur, die nicht gebaut wurde című híres könyvében először tárgyalta az építészeti terveket az építészet egyetemes történetének részeként. 1944-ben ugyancsak Lux Kálmán rajzolta meg a visegrádi díszudvarnak azt a rekonstrukcióját, amelyről azonban nem mondhatjuk, hogy teljesen idegen a realitásoktól. Egy része megvalósult, más része valószínűleg most fog elkészülni. Nem idegen ez még a híres esztergomi tervezéstől sem. Luxnak az első vázlattervei nyilvánvalóan olyan vázlattervek Esztergom részleteire, éppen a két jelentős részletre, a lakótorony emeleti helyiségének kettős kapuzatára, illetve a másik a palotakápolna belsejére, amelyek egyszerűen azt a feladatot töltik be, hogy impresszionálják a megrendelőt a megbízásnak a kiadására. Nos ezek a tervek minden egyéb vonásuk, fény-árnyék-vezetésük, festői megjelenésük mellett különösen a meg nem talált részleteknek - egyik esetben szobrászati részletekről, másik esetben festésről van szó - a díszítő elemeiben bővelkednek. Ez a két világháború közti időszak azonban már alapvetően más korszaka a műemlékvédelemnek. A korszakváltás 1900 táján történik a „Nicht restaurieren-konservieren" elvének a megjelenésével, amelyet szinte azonnal recipiálnak Magyarországon és amelyet a korszaknak a legprogresszívebb műemlékesei hangoztatnak. De más tekintetben is a historikus objektivitás jegyében megnyílnak a zsilipek a középkor utáni stílusok pozitív értékelése és a műemlékvédelembe való bevonása előtt. A XIX. század végén, az előbb említett Sztehlo Ottó készít felmérést a bártfai reneszáns városházáról. Foerk Ernő az, aki a XX. század első évtizedeiben stílusban restaurálja, sőt folytatja a kalocsai barokk székesegyházat és ezek csak ízelítők a szaporodó munkákra. A Möller István a vajdahunyadi váron a lehető legnagyobb és legélesebb kritikával illeti Stendl Imre az eljárását és a faragványok darabonkénti számbavételét, vele együtt mintaszerű falképdokumentációt is kezdeményez. Tulajdonképpen ennek az új objektivitásigénynek megfelelően, 1900-1910 között, báró Forster Gyulának az időszakában a magyar műemlékvédelem majdnem a radikális modernizálódás küszöbén volt. Azt lehet mondani, hogy publikációiban ez meg is valósult, gyakorlatában nem. Ilyen szempontból az 191920-as, már jelzett események bizony, igen jelentős visszaesést is jelentettek. A barokk formakincs iránti nyitottságnak az elemei nem is mindig a műemléki gyakorlatban, hanem a műegyetemi gyakorlatban rendkívül fontos szerepet játszanak. A két világháború közti szakasznak alighanem legdinamikusabb és legtermékenyebb területe a műemlékvédelemben, a műemlékkultuszban, talán az elveket is tovább fejlesztve, a Műegyetem építészettörténeti tanszéke volt gyakorlataival, felméréseivel és különösen a szünidei felméréseknek a gyakorlatával. Mindezekben erős módosulás is észlelhető. A rajz ekkor már valóban dokumentum vagy terv. Megszűnik a kiállítási rajz grafikai kvalitásai, a festői előadásmód iránti igény, s az objektív előadásmód válik követelménnyé. Jól szemlélteti ezt Lux Károly nevezetes, korszakalkotó rajzstílusa. Szinte az egész akkor ismert középkori emlékanyagot ismerjük az ő feldolgozásában; felméréseken, mint pl. a kassai Szent Erzsébet-templom restaurálás előtti állapotáról készült rajzain, a kolozsvári Szent Mihály-templom dokumentációján, vagy a zsámbéki templomrom kiegészített felmérési rajzain. A felmérési rajzok objektivitásának határozott elidegenítő effektus felel meg a helyreállítási gyakorlatban. Tipikus példája ennek Székesfehérvár és Esztergom. Mind a kettő az 1938-as Szent István-évnek államilag is kiemelkedő, rendkívüli nagy fénnyel látogatott és átadott emléke. A székesfehérvári kompozícióban jól érvénysül Lux koncepciója, és ő az, aki a nagyon erősen a Novecento metafizikus monumentalitásában fogant kőtárépítmény tervezőjeként is jelentős szerepet játszott. A mi szempontunkból lényeges ugyanaz, ami a kőtárban: a romnak a hozzátartozó épülettől való elválása, sőt a kontrasztjukra való törekvés. Mindez