Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

éppúgy a romnak eredeti állapotában való megőrzését és a szükséges hozzátétektől való elválasztását szolgálja, ahogyan a kőtár is kiegészítetlenül őrzi meg a faragványtöredékeket. Ugyanez az elv más módon, anyaghasználatban, formakezelésben jut érvényre az esztergomi rekonstrukcióban. Ne felejtsük el, hogy ez a kor az anasztilózisszal, aminek Esztergom is példája, produkálja Itáliában a román kornak mai képét meghatározó olyan emlékeket, mint a modenai pontile, vagy a gótika olyan fontos emlékét, mint Giovanni Pisanónak a pisai szószéke, amelyeket köztudomásúlag szintén töredékeikből állítottak fel. Az esztergomi rekonstrukció célja is a magyar művészet egy hiányának pótlása. Elkészülésével pontosan egybeesik művészettörténeti feldolgozása és publikációja Gcrevich Tibor könyvében, Magyarország románkori emlékeiben. Az elidegenítő effektus Esztergomban eredetinek és rekonstrukciónak a megkülönböztetését szolgálja. A dokumentáció elválasztása az emléktől az, ami ebben a korszakban jelentős vívmánynak és tulajdonképpen a modern műemlékvédelem megalapozójának tekinthető. Ugyanebből az időből való példák tanúsítják, hogy ezek az elvek a festményrekonstruálásban is megjelentek. Dex Ferenc rekonstrukciót alkotott Kőszegen, ahol a Köpenyes Madonna-freskó egyfajta naiv művészeti, majdnem Hinterglasmalerei-szerű stilizálásban, határozott művészi koncepció részeként jelenik meg. Mellette az az állapot, amelyet a veszprémi Gizella-kápolna freskóin tulajdonképpen az átfestések eltávolítása útján valósítottak meg, az új restaurátori elveknek különösen Maro Pelliccioli magyarországi működése során szerzett nagy tekintélyéről tanúskodik. Lényegében ezek az elvek azok, amelyek töretlenül, minden váltás nélkül tovább élnek 1945 után is. Két viszonylag korai példa szemléltetheti ezt a folyamatosságot. Az egyik a soproni frences káptalanteremnek a tere, amely kétségtelenül a háború utáni korszak mindmáig érvényes legnagyobb hatású emléke. A másik a budai Úri utca 3l-es homlokzat. Mind a keltő azonban újabb problémákat vet fel. Itt tudniillik a problémák megintcsak egyrészt a középkorkultuszból erednek. Ebből a szempontból az Uri u. 3 l-es épület a legjellemzőbb, amely egy középkori állapotot, egy általában vett középkori állapotot ad vissza anélkül, hogy bármi mást megjelenítene az épületen annak további történetéből. Ennek az eredménye, hogy „a középkori állapot" mindjárt két középkori állapotnak az elemeit tartalmazza, tulajdonképpen megközelíthetetlenül. Ugyanígy szigetelődik cl az épületnek az egységéből, mintegy preparátumként a soproni káptalanterem, holott éppen össze kellett volna kapcsolódnia vele. Ez persze részben másik, statikai probléma, mert az épületet ahhoz, hogy helyre lehessen állítani, ki kellett váltani. Eközben veszendőbe ment a káptalanteremnek a lényegéből eredő, a kercngőből közlekedő nyílás, aminek már csak mintegy rajzban, vakolatban karcolt jelzéssel való megadására volt mód. Úgy tűnik, hogy itt már olyan problémákkal állunk szemben, amelyek a jelent is érintik. Erintik a jelent azért, mert úgy tűnik, hogy a műemlékvédelem abban a formájában, ahogy a XIX. században kialakult, mintegy konstitúciójából hozott magával és örökített tovább bizonyos megoldásokat és problémákat. Ezek a problémák a historizmusnak a kérdéskörébe sorolhatók, amelynek szabatos értelmezése nélkül műemlékvédelem aligha képzelhető el. IRODALOM Az előadás anyagának és tovább irodalmának forrása: A magyar műemlékvédelem korszakai. Tanulmányok. Művészettörténet - Műemlékvédelem, Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Budapest, 1996. Az idézett példák, dokumentumok nagy részét lásd ugyanott, az 1996-os, a műemlékvédelem jubileumán rendezett kiállítás műtárgyjegyzékében.