Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

MAROSI ERNŐ MŰEMLÉKHELYREÁLLÍTÁSOK A MOB KORSZAKÁBAN Előadásom a mú'cmlékhelyreállításról szól és a Műemlékek Országos Bizottságának a korszakáról, tehát egy olyan korszakról, amikor lényegében nem állami hivatal, hanem egy testület volt felelős a műemlékek ügyéért. Ez a testületiség a magyar polgári társadalomnak az egyik orgánuma és annak a kivetítődése a műemlékek ügyére. Tehát tulajdonképpen a polgári iniciatívából intézményesített műemlékvédelemmel kívánok foglalkozni, mégpedig nem abban az értelemben - és művészettörténetileg, úgy érzem, ez mindenképpen indokolt - amit a műemlékhelyreállítás szó jelent. A helyreállítás többet és kevesebbet fog magába, mint az amit ma (néhány példán) bemutatni szeretnék. Tudniillik a szó feltételezi azt, hogy valamit, amiről tudomásunk van, vagy amiről objektív benyomásokat szereztünk, a műemlékvédelem egyszerűen visszaállítja abba az állapotba, amiről köztudomású, hogy volt. Ennek a felsorolásnak azt hiszem minden egyes tagja ellenkezik a tapasztalatainkkal. Természetesen az összes „re"-vei kezdődő, tehát a latin „vissza"-prefixummal képzett forma, mint re-konstrukció, re-stauráció, re-nováció, mindig feltételezi azt, hogy van egy ilyen állapot, aminek a visszaállítását meg tudjuk kísérelni. Az én felfogásom szerint ilyen állapot csak képzeletünkben, ideálisan van, ennek következtében ennek a képzeletnek, ezeknek az ideáknak a hordozóitól függően mindig változik, maga is kormeghatározta jelenség. Ennek értelmében én sokkal kevésbé a szűkebb értelemben felfogott műemlékhelyreállítással, mint inkább azzal szeretnék foglalkozni, hogy a mindenkori történetiesztétikai értéket hogyan mutatja fel a műemlékvédelem. Ebben az értelemben tehát a műemlék elsősorban gondolati tényező, amelyei valamilyen fajta objektív tárgy, tárgyi dolog jelenít meg, szimbolizál vagy hordoz. A kérdés az, hogy a történeti érték, ami tehát ideális természetű, ennek a dolognak az imszcenírozásában, installációjában hogyan jut érvényre. Nyilvánvaló, hogy az, amiről itt szó lesz, nem feltétlenül ugyanabban a korban érvényesül, mint az intézményesített műemlékvédelem. Műemlékvédelemnek ennek az inszcenírozásnak, ennek az installációnak, a történeti-esztétikai értékek bemutatásának azt a korszakát tekinthetjük, amikor ez valamilyen módon a társadalomban institucionalizálódott. Az ilyenfajta bánásmód azonban a történetiségében felismert tárggyal sokkal régebbi és ezért nagyon gyakran magát a műemlékvédelmet is szokták régebbről eredeztetni, mint ahogyan az valójában intézményesen megvalósult. Két példát szeretnék itt bemutatni. A két példa nagyon hasonló irányban és nagyon hasonló eszközökkel mindkét esetben az emlék optikai feltételeinek a megszervezésével kapcsolatos. Az egyik a a kőszegi Szent Jakab-templom főoltára, amelyben egy késői gótikus, XV. századi Madonna-szobor szerepel. Természetes, hogy itt nemcsak történeti értékről, hanem ereklyeértékről, vallási tiszteletről, kultuszértékről is szó van akkor, amikor a késő barokk főoltár középső fülkéjébe, szekrényébe ezt a szobrot részben barokk kiegészítésekkel elhelyezik. A második eset XIX. század eleji, és tulajdonképpen a pittoreszknek a kategóriájába esik, a tatai Charles Moreau-féle angolparknak az egyik legvonzóbb, mindmáig legjelentősebb darabja a műrom, az a műrom, amely igen jelentős részében a vértesszentkereszti román kori apátsági templomnak a maradványaiból épült. Ezek a részletek jól felismerhetők. Ezek a maradványok - egy jobb szó nincs rá -, barokk-gótikus jellegű preromantikus együttesben foglalnak helyet. Az együttesnek egyik legizgalmasabb eleme az, ahol egy háromalakos, helyi eredetű római sírkő van úgy inszcenírozva, hogy mint látjuk, egy sötét boltozati zóna azt