Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - MAROSI Ernő: Magyar műemlékhelyreállítások a MOB korszakában

megelőző, gotizáló keret-architektúrával, úgy ad keretet ennek a római emléknek, hogy e mögött a sötét zóna mögött egy éles fényt, fényárt adó megvilágítási zóna keletkezik. Tehát tulajdonképpen mindkét esetben a látvány megszervezésével kell számolnunk. Hasonló eseteket tapasztalunk még mindig ennek a XVIII. századi, XIX: század elejei korszaknak az emlékein. A pesti belvárosi plébániatemplom épületén tulajdonképpen egy romos, késő gótikus csarnoktemplomnak a restaurációja történt, részben meglévő középkori részletek stukkóból való utánzásával, (a fejezetek jelentős része ilyen XVIII. századi hozzátétel), másrészt pedig a meglévő gótikus bordás boltozatoknak barokk boltozatokkal való pótlásával. A tagozatokon látható a ráfestések részben az azóta elkövetkezett idő műemléki beavatkozásainak az eredményei, tehát mulatságos módon barokk boltozatokat itt visszamenőleg hitelesítettek azzal, hogy a templomban megtalált ornamentikát rajtuk is folytatták. A mi szempontunkból azonban az az érdekes, hogy a barokk építőmester a maga részéről úgy találta, akkor hitelesíti igazán az alkotásokat, ha a barokk szempontja szerint jellegzetesen gótikus sajátosságnak minősített fiáleszerű dolgokat iktat be. Közismert, hogy a barokk építészetben a fiále gúlaként, piramisként szerepel, tehát ez a furcsa piramis, gúla szerepel itt teljesen szervetlenül a fejezetek fölött. A másik példa a pécsi székesegyház déli homlokzata. Ez a román kori székesegyház a XIX. század elején kapott gotizáló homlokzatot; sajátos módon homlokzatot ott, ahol az épületnek nincs homlokzala, tehát tulajdonképpen egy urbanisztikai szereppel felruházott, a városi tér látványát egységesítő kulisszafalat, amely elfedi a templom déli oldalához épült kápolnákat. Tidvalevő, hogy a megoldást Friedrich von Schmidt későbbi „purista" helyreállítása is zokszó nélkül átvette, holott ha valahol, itt helyénvalóak lettek volna kételyek a homlokzatmegoldás hitelességével szemben. Péládáink azokat az előfeltételeket jellemzik, amelyekre a XIX. százda közepétől kezdve s majd az 1867-es kiegyezés után megszerveződő műemlékvédelem támaszkodhatott. Az a korszak, amelyről ma beszélnem kell, lényegében 1881-82, a MOB, a Műemlékek Országos Bizottsága törvényes létrejötte és ugyancsak hivatalos aktussal való feloszlatása, 1949 közé esik. Ez a korszak igen hosszú, nagy korszak; nyilvánvalóan sem művészettörténetileg, sem más szempontból egységnek nem tekinthető. Tehát a következőkben kísérletet szeretnék tenni ennek a korszaknak valamilyen fajta tagolására. Az egyik adott lehetőség, s erre mintegy felszólít a mai előadásnak a témakitűzése is, az intézmény - vagy hivataltörténet, tehát egy belső szempont. Ebben az értelemben tulajdonképpen a korszak eszmei tekintetben 1846-47-ben kezdődik, amikor előbb egy tudományos szervezet, a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesülete kassai vándorgyűlésén felhívást bocsát ki a Tudományos Akadémiához a műemlékek védelmére. Ezt a felhívást azután 1847-ben lényegében azonos szöveggel a Tudományos Akadémia adja ki. Ez az első írott hivatalos nyoma annak, hogy az intézményes műemlékvédelem létrehozását Magyarországon a társadalom igényli. Ebből a felhívásból gyakorlatilag semmi sem lett, sőt egy évtized múlva a Tudományos Akadémia ezt kénytelen megismételni. Amikor az Akadémia megismétli a felhívást, az tulajdonképpen az egyik első jele annak, hogy a magyar szellemi élet kezd kibontakozni az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő osztrák abszolút kormányzás okozta bénultságából. Tehát 1848-49 határvonalat jelent és hivataltörténeti szempontból ennek a levert szabadságharc utáni időszaknak van egy pozitív eredménye is. 1853 és 60 között a bécsi Central-Commission für Erhaltung der Kunstdenkmale illetékes Magyarországon is, tekintettel arra, hogy az önálló magyar alkotmányosság és a független magyar kormányzat szünetel. Ezután 1860-ban a magyar alkotmányosság visszaállítása és egy elég hosszú ideig tartó ideiglenes állapot nyomán tulajdonképpen egyfajta kormányzati szünet van a magyar műemlékvédelemben, csak 1872-ben, hosszas előkészítő munka után és a szükségletekel felismerve, alakul meg a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, amely mind összetételét, mind elveit, mind működését tekintve tulajdonképpen 10 évvel meghosszabbítja a történelemben visszafelé a Műemlékek Országos Bizottságának a korszakát. A két szakasz elvileg és gyakorlatilag teljesen koherensnek tekinthető.