Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - D. MEZEY Alíce: Amitől a helyreállítás hiteles és jó – előzetes tudományos feltárás és kutatás

Az egyik a gyakorlati cél, az emlék pusztulástól való megvédése és fenntartása. Ezt most itt nem kifejtendő tényként kezelem, jóllehet ha az alkotni vágyó ezzel a konzervátori feladattal találkozik bizony számos esetben nem elégszik meg vele. Ilyenkor hitelességet csorbító következményekkel járó céltévesztésről van szó, ami mú'emlékhelyreállításnak nem, pusztán öncélú beavatkozásnak minősülhet, és a hitelesség követelménye, - mint „a restaurátori beavatkozás korlátja, illetve szabályozója, mégpedig a restaurálandó műemléki érték s elsősorban annak dokumentum-volta megőrzése érdekében" - egyáltalán nem érvényesült. A másik cél a rejtett értékek feltárása, értelmezése és kibontakoztatása. Kiindulásul a műemlékek dokumentum-érték jellegét emelem ki azt, hogy látható értékeik megőrzése az esztétikai értékítélet lehetővé tétele érdekében történik. Ugyanakkor sietek hozzáfűzni, hogy az előzetes tudományos kutatás és feltárás során a művészettörténet tudomány új, addig ismeretlen, a tudomány vizsgálata tárgyát képező művészeti alkotásoknak, a történettudomány új, addig nem tudott történeti tények ismeretének birtokába is jut. Mindkét tudományág számára lehetővé válik a műemléki kutatások során feltárt újonnan megismert művészeti alkotások esztétikai és történeti elemzése és értékelése, a bővülő ismeretanyag révén új összefüggések feltárása. A megszaporodott ismeretek szükségessé tehetik egy-egy korszakról, emlékcsoportról, művészegyéniségek munkásságáról a korábbiakban alkotott kép árnyaltabbá tételét, sőt újraértékelését is. Elfogultságomat nem tagadva megkockáztatom, hogy a műemlékhelyreállítások hitelességet nagyító alá vevő kérdéseknek itt az egyik legfontosabbikához jutottunk el. A levéltárak általánosan ismerten és elismerten a múltra vonatkozó dokumentumoknak olyan őrzési helyei, ahol írásba foglalt tények ismerete, kutathatósága és múltbeli történések összefüggéseinek feltárása lehetséges. Maguk a műemlékek is ilyen jellegű dokumentum értékkel bírnak, ezért elpusztításuk, pusztulni hagyásuk, előzetes kutatás nélküli, vagy azt nem figyelembe vevő helyreállításuk egy-egy iratfolyómtéer levéltári anyag elpusztításával egyenértékű, nyilvánvalóan minősíthető cselekedet. Amit a dokumentum értékkel rendelkező dolgokkal - levéltári forrásokkal, műtárgyakkal vagy műemlékekkel - teszünk, a legmagasabb tudomány-etikai követelményeknek kell megfelelnie, hiszen csak ez lehet dokumentum mivoltuk megtartásának biztosítéka. A helyreállított műemlékeknek tehát nem pusztán abból a célból kell hitelesnek lennie, hogy a szemlélőt eredetiségének mivoltáról, vagy a kiegészítések megalapozottságáról meggyőzze, hanem azért is, hogy egyegy emlékcsoport művészettörténeti, történeti, művelődéstörténeti, kortörténeti feldolgozásakor értékelhető legyen, hogy az értékelés szintézisekor a kutatókat ne vezesse tévútra. Magyarországon az 1970-es évek kastély és kúria-mentő programja például számos olyan helyreállítást produkált, amely az általános vélekedés szintjén egy időre meghatározta a kasktélyokról alkotott képet. Nevezetesen: megfogalmazta a parkban álló, díszes homlokzati kiképzésű épületet, melynek szerkezeti és alaprajzi rendszere van, - ez az új funkció adta korlátok között helyreállítandó, nyílászáró szerkezetei azaz ablakai és ajtói vannak, - ezek vagy kijavítva megtartandók vagy az eredetiek alapján újrakészítendők. E most kissé sematizált szemléletmódra és célkitűzésre nyilvánvalóan lehet mentséget találni, arra azonban nem, hogy a mentség mentségkénti megfogalmazása annak idején elmaradt és ennek áldozatául esett számos, a kastélyok és kúriák lényegi mivoltához hozzá tartozó enteriőr-elem: a fafödém, a mennyezetfestés, a falképek és díszítőfestések garmada. Még ma is nehézségekbe ütközik a figyelmet ezeknek a pótolhatatlan, az emlék lényegi mivoltához tartozó értékeknek a feltárására és megőrzésére a kellő hangsúllyal ráirányítani, és szembeszegezni az ezeket mellőző új építészeti egység kialakítása nem lanyhuló szándékával. Holott elegendő lett volna a helyreállítás korlátait és lehetőségeit az épület valós értékeivel őszintén szembeállítani és az adott helyzetből olyan következtetéseket levonni, amelyek nem írták volna elő a lehetőségek határait meghaladó igényeket velük kapcsolatban, de elpusztításuk fölött sem hunytak volna szemet. Vagy még mindig a kastély- és kúriahelyreállítások „akkori" példájánál maradva. Ervényesült-e a szemlé-