Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - A műemlékhelyreállítások filozófiája Pódiumbeszélgetés – vezette: ROMÁN András

Szabó Erzsébet: Az első kérdésre adott válaszban elhangzott egy mondat arról, hogy be kell vonni a nyilvánosságot az érték fogalmának meghatározásába. A kontextus azt volt, hogy egyre kevesebb pénz van a helyreállításokra, és ez indokolná ezt a lépést. Vajon nincs-e ennek olyan veszélye, hogy ha nyilvánosság dönt ezekről a kérdésekről, akkor az értékek végül is nem mentődnek meg olyan mértékben, mint eddig? Herb Stovel: A szakértők is mindig felteszik ezt a kérdést, mikor a nyilvánossággal ilyen értelemben foglalkoznak. Azt hiszem, hogy velem együtt mindenkiben először egyfajta gyanú merül fel, hogy mit is jelent a nyilvánosság, a társadalom bevonása. A válasznak két alapelve van. Először is, nincs jogunk kétségbe vonni a társadalom, a nyilvánosság azon képességét, hogy meg tudja-e határozni értékeit, csak azért, mert az ő értékei nem a mi értékeink. Mi nem egy elit csoport vagyunk, amelyiknek privilégiumai vannak arra vonatkozóan, hogy hogyan vigyázzunk a társadalom értékeire. Az ő örökölt értékeik, amelyekről beszélünk, a társadalom egészéhez tartoznak és nem hozzánk. Azt hiszem, ez egy fontos elv, amiről vitatkozhatunk, de számomra ez egy alapelv. Másodsorban ahhoz, hogy a védelem hatékony legyen, művelt közösségre van szükségünk. Nem egyszerűen csak oda kell fordulni a nyilvánossághoz és megkérdezni, mit gondolnak. Ez egy folyamat az örökségről folytatott vitában, amelyben a közösség tagjainak fiatal kortól részt kell venniük. A 6 éves fiam mindent el tud mondani a környezetvédelemről, el tudja mondani a Zöld Mozgalom összes alapelvét. Azt mondja nekem, hogy környezetszennyező vagyok. Elvei már nagyon fiatal kortól meg vannak alapozva. Nem tudja azonban ugyanezeket a dolgokat a kulturális örökségről. Azt hiszem, oktatási rendszerünk hibája, hogy nem közvetítettük ezeket a fontos elveket az iskolában, annak érdekében, hogy a jövő generáció műveltebb és informál tabb legyen. Végül nem hiszem, hogy van más választásunk, mint hogy ezt megvalósítsuk. A legtöbb országban a kormányok egyre kevesebb pénzt adnak a kulturális örökségek védelmére. A helyreállítás, a megőrzés csak a tulajdonosok és a nyilvánosság szimpátiájával valósítható meg. Ettől a szimpátiától függ, hogy a megőrzést meg tudjuk-e valósítani. Tehát bizonyos értelemben kötelességünk megkérdezni, hogy hogyan tudjuk érdemlegesen bevonni a nyilvánosságot ebbe a párbeszédbe, ebbe a vitába, amely régóta szakmai életünk központi része. Kristóf Ágnes: Gyakran úgy érezzük, hogy a múltban a szakemberek egymásnak állítottak helyre. így sokszor nem is értik az emberek a lényeget. Tulajdonképpen forgatókönyv kellett volna ahhoz, hogy mindenki megértse, mit is lát. Ahhoz, hogy gyerekkorban kezdjük el a nevelést, ahhoz még egy generáció kell. Az én fiam, aki 8 osztályos gimnáziumba jár, ahol 10 éves korától a latin nyelv mellé a latin kultúrát is tanulja, megkapja azt a bizonyos látásmódot a kulturális emlékekhez. A mai emberek, az idősebbek, ilyen értelemben nem nevelhetők. De nagyon fontos, hogy ők mit látnak egy-egy műemlékben. Egy nagyon érdekes esetben - amivel én foglalkoztam - egy kastélynál azt láttam, hogy a szakemberek nagy része egy másik periódust szeretett volna helyreállítani, illetve preferálni, mint a laikusok. Ami felszínre hozta azt a kérdést, hogy mit jelentenek az érzések és emóciók, és mit jelent a helyi közösségnek a műemlék. Ez nagyon fontos döntés ahhoz, hogy elfogadják a helyreállítást, hogy áldozzanak rá, hiszen nem magunkak állítjuk helyre, nem magunknak őrizzük meg emlékeinket.