Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - A műemlékhelyreállítások filozófiája Pódiumbeszélgetés – vezette: ROMÁN András

Sedlmayr János: Koromnál fogva ismerem azt az Úri utcai épületet, amit most már másodszor állítottak helyre és ahol a feltárt középkori részeket túlzott mennyiségen már az érthetőség rovására mutatták be. Ez a helyreállítás mindig úgy volt aposztrofálva, mint az állatorvosi ló, amin minden betegség egyszerre látszik. Csemegi József, a magyar középkor legjobb ismerője tárta fel az épületei. Nem csoda, hogy minden részletében valami különlegességet látott, az egész épületben pedig a budai oldal középkori negyedének azt az egy épületét, ahol ülőfülkék vannak. Ezt azért is akarta bemutatni, hogy illusztrálja, hogy az évszázadok folyamán hányszor épült át. Ez általános műemlékvédelmi szemlélet volt a maga korában, az 50-es években. Semmiképp sem szabad összehasonlítani a ma helyreállításaival. Ma mát ilyen törekvések kevésbé fordulnak elő. Viszont nem tudnám elfogadni azt sem, hogy az elért kutatási eredmények közül csak egy kerüljön bemutatásra, ha több van belőlük. Ez tudniillik az épület szimplifikáláshoz vezetne. Több kort bemutatni úgy, hogy értelmes legyen, hogy mondjon is valamit, az egyik legfontosabb feladat. Erre mondom én azt, hogy az épületnek a jó helyreállítás után mesélnie kell. Erre mondta Gerő László: „Elmélet ide vagy oda, a helyreállításnak jónak kell lennie." Fejérdy Tamás: Az előzőhöz csak annyit, hogy merész az a feltételezés, hogy egy műemléki bemutatás jelrendszerét mindenki olvasni tudja. De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mesélni tudjon, hogy valamilyen komplexitást tükrözzön. Én nem hiszem, hogy követelmény lenne a befogadóval szemben, hogy minden részletet értsen, mint ahogy a zenét sem úgy kell élveznie egy állaghallgatónak, hogy pontosan ismerje a partitúrát. Ami pedig a műemlék és társadalom kapcsolatát illeti, mélységesen igaz, ami elhangzott, hogy egyre nyitottabbnak kell lenni a műemlékvédőknek a társadalom irányába, mert csak közösen lehet bármit tenni. De szeretném hozzátenni, hogy az elmúlt évtizedekben sem lehetett igazán jó eredményt a befogadó közösség ellenére elérni. Ami így történt, azt a közösség nagyon hamar kivetette. Nem tartották fönn, átfestették. Tehát hinni kell az egyszerű emberekben. Példák tucatjait tudnánk említeni, hogy világvégi kis falvak egyszerű parasztemberei elfogadták, megértették és végül megköszönték templomuk helyreállítását, és jól érzik benne magukat. Rendkívül sok függ természetesen attól, hogy a műemlékvédők, a segítők, a pártolók, a közösséget partnerként tekintve lépnek-e fel, vagy a hatóság páncéljában utasítóként, előíróként. Megette a fene azt a műemlékvédelmet, ahol a műemlékvédő így jár el. Az adott ügyet megnyerheti, de a műemlékvédelem ügyét ott, abban a körzetben biztosan elveszti, tehát sok múlik az emberi tényezőkön, de a közösség nélkül nem megy. Másfelől viszont a műemlékesnek élenjárónak kell lenni, ha szükséges, ütköztetnie kell, meg kell tanulnia sokszor a vereséget is elviselni. Vladimir Lezu: Sok újat nem tudok én sem mondani. Pár gondolatot aláhúznék, egyetértve Andrással, vagyis azzal, hogy a műemlékvédelem legfontosabb célja a műemlék értékeinek megvédése. Ugyanis van sok műemlékvédelmi elmélet, és van egy műemlékvédelmi gyakorlat. Sokszor a feltételek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy jó műemlékvédelmi felújítást végezzünk, nem állnak rendelkezésünkre. Szerintem nem szabad a műemlékhez úgy hozzányúlni, hogy kárt okozzunk benne. Olyan károkat, amiket nem lehet jóvátenni. Ez sajnos az utóbbi években előfordul. Korábban nem hasznát épületeket most új tulajdonosa mindjárt üzemeltetni akarja. Ilyen esetben úgy kell felújítani, hogy a használat feltételeit megteremtsük, és 10-20-30 év múlva fel lehessen újítani a szakmai követelményeknek megfelelően. A japán példa nekem nagyon tetszik, hogy fenntartják és ápolják a hagyományokat és a mesterséget is.