Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - A műemlékhelyreállítások filozófiája Pódiumbeszélgetés – vezette: ROMÁN András

De van megfelelője az eredetiségnek és megbízhatóságnak, és használják is mind a két koncepciót ebben a vitában. A japánok erőteljesen tisztelik az anyagi hitelességet és nagyon keményen fáradoznak azon, hogy biztosítsák az eredeti anyag használatának feléledését. De ugyanakkor, valószínűleg a kultúrájukból eredően, mély tiszteletet éreznek a tradicionális formák tradicionális eszközökkel létrehozott újrateremtése iránt is. A japánok nagy hangsúlyt helyeznek a kutatásaikra. Úgy gondolják, hogy szakképzett és tradicionális munkájuk képes helyreállítani vagy újrateremteni hiteles formákat, ha szükséges. Valójában munkájuk eredményét nemzeti kincsnek minősítik. Az Ise szentélyt 20 évenként újjáépítik szimbolikus okokból. Japán szemmel nézve felismerhetünk valamit, amit ők sérthetetlen kulturális örökségnek neveznek. Ennek fizikai létalapja van, ami a japánoknál nem sérthető meg. Az eszme fontosságát illusztráló példával szerettem volna jól kinyitni a szemünket arra, hogy a mi nyugati kulturális összefüggéseink mellett más, globális megközelítésben láthassuk a dolgokat. Román András: Most már látom, hogy a kérdésem vagy pontatlan, vagy provokatív volt. Nem tudom eldönteni, hogy valóban a hitelesség-e a szakszerű helyreállítás fő kritériuma? Ez a kérdés és azt a klasszikus kérdést juttatja eszembe, hogy mitől édes a kávé? A cukortól vagy a felkeveréstől? Szerintem a helyreállítás nem egy valamitől jó vagy rossz. Valamikor, 1970 körül Budapesten járt Walter Frodl professzor, az osztrák műemlékvédelem akkortájt neves, kitűnő vezetője és én is egyike voltam azoknak, akik őt kisérték. Frodl megállt a Budai várban az Úri utca 13. szám előtt, nézte annak homlokzatát, amin minden a világon be lelt mutatva, és azt mondta: „Ez egy építészettörténeti preparátum." A ház talán hiteles, csak éppen a helyreállítás nem jó. Ahhoz, hogy egy helyreállítás szakszerű legyen, ahhoz kétségtelenül az egyik kritérium szerintem is a hitelesség, de csak az egyik a sok közül, vagy, hogy matematikailag fejezzem ki magam, szükséges, de nem elegendő feltétel. A JÖVŐBEN MIT SZERETNE LÁTNI VAGY ELÉRNI A TOVÁBBI HELYREÁLLÍTÁSOKON? Herb Stovel: Válaszom a kérdésre nem annyira technikai. Az az érzésem, hogy a jogi, politikai és gazdasági kontextus, amelyben a helyreállítást végezzük, nagyon gyorsan változik. Fontos, hogy nagy hatása legyen, és fontos, hogy mit csinálunk a helyreállítás nevében. Mostanában meglehetősen sok időt töltöttem Kelet-Európában és megnéztem, hogyan történik az örökség megőrzése az utóbbi évtized politikai változásai után. Nagyon ironikusnak találtam azt, hogy a kormányok nagy része megpróbálja erősíteni védelmi mechanizmusait. Most, amikor a kormánynak kevesebb pénze van az örökség megőrzésre, mint valaha volt. Ugyanakkor a legtöbb nyugati országban egy elmozdulás figyelhető meg a védelem filozófiájában. Hogyan irányítsuk a fejlődést? Hogyan irányítsuk a változásokat, hogy tiszteljék a múlt értékeit? Ezek a kérdések egy másfajta párbeszédhez vezetnek. Nem a megőrző beszél a megőrzővel, hanem a haladó gondolkodású próbálja megtalálni a közös nyelvet. És talán a következő nemzetközi Karta nemcsak a megőrzésre és nemcsak a hitelességre irányul, hanem egy olyan egyezmény lesz, amelyben a megőrzés és a fejlődés együtt vannak jelen. Talán hamarosan elérjük ezt a pontot, amikor szükségünk lesz egy olyan dokumentumra, amely lehetővé teszi a fejlődést a közösség számára és a műemlékvédő közösség egyetértésével is találkozik, hogy azonos irányba tevékenykedjenek, közös nyelvet, elméleteket használva.