Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Záróbeszédek - KALMÁR Péter

KALMÁR PÉTER Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Hallgatóság! Nehéz természetesen megszólalnom, hiszen nem vettem részt azokon az előadásokon, amelyeken Önök. Nem vettem részt a kirándulásokon és nem éltem át azokat az élményeket, amelyeket Önök a program során, esetleg azon kívül. De ha erről a kurzusról keveset is tudok, csak annyit, amit ma hallottam, a Nyári Egyetemről és Noszvajról, - így a kettőről együtt -, valószínűleg én tudok a legtöbbet, vagy tudtam. De ezt a személyes motívumot meghagyom a végére. Arról szeretnék Önök előtt beszélni, igyekezetem szerint röviden, hogy ma a műemlékvédelem hazánkban - mint ahogy az államigazgatás és a társadalom szinte valamennyi szektora - óriási kihívások elé néz. Hatalmas változások zajlottak le ebben az országban, szinte minden megváltozott. A szereplők maradtak, de azok is nagyon sokat változtak. A változásokhoz való igazodás rendkívüli terheket ró a társadalomra, az igazgatásra, a hatóságokra, a hivatalokra, a politikára és így tovább. Mi ennek a lényege? (Most már csak a mi szempontunkból). Előszöris értékelni kell azt a tevékenységet, amelyet a meghaladott korszakban, a változások előtt végeztünk, és higgyék el, ez se könnyű. Az a műemlékvédelem az állam mindenhatóságának gondolati alapján épült fel. noha eszközei természetesen nem voltak mindenhatók. Ma demokratikusabb, liberálisabb, szívesebben mondom azt, hogy szabadabb világot élünk, amelyben az állam szerepe visszaszorul, de ez az állam eszközei tekintetében nem a legszerencsésebb. A műemlékvédelem megkísérelte - a műemlékvédelem szervezete és a hozzá kapcsolódó társadalmi kör megkísérelte ezt a visszatekintést. Csak példaként mondom, idén az Országos Műemlékvédelmi Konferencia „Számvetés és jövő" címmel szerveződött. Ez azt mutatja, hogy felismertük, hogy korszakhatáron van a műemlékvédelem. Nagyjából lezajlottak a változások az állami szférában és a tulajdonviszonyokban. Szempontunkból ennek óriási jelentősége van. Keresztülrágtuk magunkat az alapvető törvényalkotás -, az alkotmányos igények által támasztott törvényalkotás dzsungelén. Óriási munkát végeztünk, s elérkeztünk egy olyan pillanathoz, amikor az új helyzetben már a műemlékvédelmi törvénnyel is lehetett foglalkozni. Ez sem volt könnyű, sok szempontból nem volt könynyű, de ezzel sajnos ez alkalommal nem tudok foglalkozni, noha roppant tanulságos történet, különösen szlovák és romániai hallgatóink számára lehetne ebben a tekintetben - gondolom - használhatót mondani. Gondolkodásunkat jogi értelemben ebben a törvényben mintegy a feje tetejére kellett állítani. Nincs mindenható állam, csekélyek az igazgatás eszközei, de a törvénynek többnek kell lennie írott malasztnál. Azt gondolom tehát, hogy tevékenységünknek jogi értelemben megteremtettük a fundamentumát és a kereteit. Bizonyos tekintetben financiálisán is, mert a törvény ilyen dolgokról is rendelkezik, de az a kihívás, amiről beszélek jogilag nem szabályozható. Nem arra gondolok, hogy a törvény a gyakorlatban kell hogy érvényesüljék, mert persze így van, hanem arra, hogy a kihívás óriási a műemlékvédelem előtt, a megváltozott helyzet és elsősorban a tulajdonviszonyok változása miatt, és azért is mert a vállalkozók igényei, álmai, törekvései nagyon messze állnak attól az ideától, amit mi képviselni szándékozunk. Tisztelet természetesen a kivételnek. Ennek és a felgyorsult életritmusnak is köszönhetően számos kifogás ér bennünket műemlékvédőket mondván: régi szemléletet képviselünk, nem értjük az új szituációt, nem vagyunk képesek felvenni a