Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - ZÁDOR Mihály: Korszerű módszerek a műemlékek felületvédelmére és konzerválására

probléma „megoldásának", mivel a kb. 6-7000 ilyen műemlék-épület mellett kb. 300 000 egyéb hasonló gondokkal küzdő nedves épület volt az országban. Az 1970-es években már konkrét lépések és eredmények jelezték a magyar műemlékvédelem műszaki színvonalának fejlődését. Az OMF kezdeti - és igen kezdetleges - ún. „újítási feladattervét" követően megkezdődött a műszaki fejlesztési feladatok kijelölése, együttműködve az építésügyi tárca 11. sz,, az épületfenntartás műszaki fejlesztését szolgáló célprogramjával. A két szervezet a BME műemlékvédelmi oktatási egysége ill. 1975-től laboratóriuma együttműködésével kutatási tématanulmányok egész sora készült az utólagos falszigetlések, a diagnosztikai vizsgálatok, a homlokzatok felületvédelme, a műemlékek festése, a történeti építőanyag, főként a habarcsok kormeghatározása, a nép műemlék vályogfalazatainak, továbbá a romfalazatok konzerválása területén. Ezt követően az 1970-es években - néhány szabadalom, a „Kiváló feltaláló" aranyfokozat és egyetemi nívódíjának elnyerése után - szélesedett a kutatás támogatási lehetősége a saját tárcánk, a művelődési tárca kutatásfinanszírozási kereteiből. Ekkor nyílott mód arra, hogy a legnagyobb fába vágjuk a fejszét: a műemlékek igen gyenge minőségű, egyre gyorsabban és erősebben málló kőhomlokzatainak és kőfaragványainak döntő többségét kitevő hazai mészköveink szilárdítását, tartós védelmét és egyben kőpótlásra, javításra szolgáló eljárást dolgozzuk ki, munkatársam dr. Kollár György vegyészmérnök, kandidátus, alapos és eredményes működésének köszönhetően. Ezzel már elértünk a következő korszakhoz a „mához". Mielőtt azonban erre rátérnénk a korszak összegezésénél jelzett négy feladat teljesítéséről meg kell mondanunk, hogy míg az 1.2., 1.3., 1.4. pontokban jelzett új műszaki eljárások kidolgozása területén, továbá a BME műemlékvédelmi műszaki tudományos kutatóbázisa létrehozásával és a műemlékvédelmi szakmérnökképzésnek a világon elsők között történő megindításával viszonylag jó eredményt sikerült elérni az 1.1. pontban jelzett feladat, a régészek és művészettörténészek munkáját segítő új eljárásoknak hazai adaptálása még nem dicsekedhet sok sikerrel. Itt az a különös helyzet állt elő - és mindezideig ez a helyzet semmit sem változott - hogy a múzeumok és a múzeumi régészek, művészettörténészek, restaurátorok, konzervátorok sokkal több új, korszerű eszközt alkalmaznak működésük során, mint a műemlékvédelem más szakemberei. A műemlékek homlokzati felületvédelme területén ezt a korszakot joggal nevezhetjük „szilikonkorszaknak", hiszen első próbálkozásaink a naturális felületek (kő, nyerstégla, vegyes-falazat) védelme a láthatatlan, víztaszító és kiváló páraáteresztőképességű szilikonos (szerves oldószerrel készült vagy vizes oldatú) anyagokkal történt. Ilyen volt a szilikonnal kezelt Mithras dombormű, amit a Bayer cég 1970. évi budapesti kiállításán bemutatott, majd 1973-ban a Lánchíd pillérei és az Alagút bejárata kőfelületeinek kezelése a Szilikofób 7607 elnevezésű magyar anyaggal. Már ekkor történtek bemutató jellegű kezelések Wacker szilikonokkal is. Ezekről tartott első nemzetközi beszámolóm (Bologna, 1971) és a későbbi előadásokon, cikkeken keresztül is az említett három pozitív tulajdonság (a jó víztaszítóképesség és páradiffúzió és az eredeti felületi megjelenés megtartása) mellett mindenhol hangsúlyozni kellett a felületi előkészítés fontosságát, főleg azt, hogy csak szilárd felületre hordhatók fel ezek a védőbevonatok (ez új épületeken nyilvánvalóan szóba sem kerülő követelmény volt), továbbá, hogy általában 3-5 évenként ismételni kell a kezelést. Rendkívül sok szilikonos anyaggal kísérleteztünk, volt olyan objektum, ahol három különböző ország által gyártott szilikon termékét hordtunk fel. Érthető volt ennek az új anyagnak lelkes fogadtatása, mivel mélyen élt a szakmában az a nézet, hogy a víztasztító kezelés üdvös volta a párazárás negatívumával jár. (Még a szilikonos kezelés ismertté válása után is neves kollégáink hangoztattak ilyen nézeteket. ) Ezzel párhuzamosan kerestük a műemlék homlokzatok festésére legmegfelelőbb festékanyagot. Megkezdődött a műanyagfestékek és a mészfesték csatájának első fordulója, amely az első generációs műanyag festék (M-fix, Valkyd) látványos bukásával végződött pl. a Budai Várnegyedben.