Műemlék-helyreállítások tegnap, ma, holnap (A 27. Egri Nyári Egyetem előadásai 1997 Eger, 1997)

Előadások - GILYÉN Nándor: Korszerű szerkezetmegerősítési módszerek a helyreállításban

GILYÉN NÁNDOR KORSZERŰ SZERKEZETMEGERŐSÍTÉSI MÓDSZERE A MŰEMLÉKHELYREÁLLÍTÁSBAN A címben megadott téma érdemi tárgyalása előtt célszerű, ha a korszerűség fogalmát tisztázzuk, mivel ennek helyes értelmezése alapvetően meghatározza mind a szerkezetek megerősítésének alapelveit, mind gyakorlatát. A Magyar Értelmező Kéziszótár (Bp. 1972) szerint „korszerű... A kor követelményeinek megfelelő, modern." A köztudatban ezzel szemben a korszerű az „új" szinonimájaként él, pedig egyátlalán nem biztos, hogy - témánknál maradva - az új építőanyag vagy építési eljárás megfelel korunk, közelebbről a korszerű műemlékvédelem kövtelményeinek. Példa erre a romkonzerválás harmincas években bevezetett valóban új, de a későbbi tapasztalat szerint egyáltalán nem korszerű módszere, amikor a falkoronákat betonnal fedték le és az oldalfelületeket cementhabarccsal hézagolták. Ma már közismert, hogy ezzel milyen súlyos fagykárokat okoztak, megakadályozva a falban levő nedvesség eltávozását. Bár „utólag könnyű okosnak lenni", ezért az akkori szakemberek visszamenőleg még erkölcsileg sem vonhatók felelősségre, de ennek ellenérc megállapíthatjuk, hogy eljárásuk nem volt „korszerű", legfeljebb „új", mivel koruk - és ugyanígy saját korunk - műemlékvédelmének alapvető követelménye, az emlékek lehetőség szerint „örök időkre" való megőrzése, nem teljesült. (Más kérdés, hogy a romok konzerválásának máig nem ismerjük a valóban megbízható módszerét - a védőtető és a földtakarás kivételével, amelyeket viszont nem lehet vagy nem kívánatos minden esetben alkalmazni. ) Mi tehát az az alapvető követelmény, amelyet a műemlékvédelemnek a műemlékek helyreállítása során figyelembe kell vennie? Ez tömören a műemlék lehetőség szerinti változatlan és tartós megőrzésében fogalmazható meg. Ehhez járul egy másodlagos, de szintén fontos szempont, a műemléki érték bemutatása. Ez a két követelmény egymásnak sokszor ellentmond, gondoljunk itt pl. a didaktikus célt szolgáló kiegészítésekre. De a megőrzés önmagában is egymásnak ellentmondó követelményeket támaszthat. Például a megőrzés leghatásosabb módja a műemlék gyakorlati hasznosítása, amely viszont mindig több-kevesebb változtatással, kiegészítéssel jár. Vagy most már tartószerkezeti példát említve, bármely szerkezet bármilyen módszerrel történő megerősítése - amely éppen az emlék megőrzése miatt alapvető követelmény lehet - óhatatlanul megváltoztatja az eredeti állapotot. Ezeket a kérdéseket, ellentmondásokat igyekszik megoldani a „hitelesség" néven ismert új műemlékvédelmi alapelv. Az általános jellegű bevezető gondolatok után kíséreljük meg összefoglalni a műemlékek tartószerkezeti megerősítésének korszerű alapelveit. Vállalni kell ezt a műemlékvédelem gyakorlatának segítése érdekében annak ellenére, hogy az ICOMOS szakértőinek 1994. novemberében Narában (Japán) tartott tanácskozása arra a megállapításra jutott, hogy az emlékek sokszínűsége miatt teljesen egységes elvek nehezen alakíthatók ki. Ez a megállapítás véleményen szerint az egyes részterületekre, így többek közt a szerkezeti megerősítésekre is vonatkozik. Egy példát említve, egészen más eset egy faragott kő elemekből épített gótikus keresztboltozat és egy barokk épület tégla dongaboltozatának megerősítése - nemcsak szerkezeti, hanem műemlékvédelmi szempontból is. Éppen ezért az alább tárgyalt alapelveket semmiképpen sem tekinthetjük abszolút igazságoknak, így gyakorlati alkalmazásuk mindig gondos mérlegelést igényel.