XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás

1.9. Az ideológiai csatározások kiterjedtek a építőművészetre és elméletére is. Ez azt eredményezte, hogy az építőművészet fontossá vált a társadalom számára a huszadik század egyes szakaszaiban. Ettől leginkább a késő- illetve poszt-kommunista időszak tér el, mivel a mai korra inkább a pragmatizmus, az építtető gyors kiszolgálása jellemző, mintsem bárminemű introspekció. 2. A huszadik századi magyar építészet rövid története 21 Az 1900-1918 időszak 2.1.1. A liberális lechneri vonal Feszi Frigyes korai és szerény próbálkozását követően Lechner Ödönnek jutott osztályrészül az új stílus megteremtésének feladata, mely noha visszavezethető az 1870-es évekig, lényegét tekintve mégis a modern építészethez kötődik. Döntő fontosságú Lechner 1876—79-es franciaországi tevékenysége, mely során fölmerült benne a magyarországi „stílus-gründolás" ötlete. ,,A helyes stílusfejlesztés példájául szolgálhat az empirestílus keletkezése. Ezt a stílust Napóleon hatalmi szava varázsolta elő."

2 — írta a mester. A közhiedelemtől eltérően Lechner formanyelvénél nem csak díszítésről volt szó, hanem modernizmusról is, új építőanyagokról, szerkezetekről, funkcionális rendről is, még akkor is, ha Lechner inkább stílusa nemzeti voltát emeli ki, aminek a meggyőződés mellett piaci okai is voltak. Lechner éppúgy az eklektika meghaladásán dolgozott, mint bécsi kollégája, Otto Wagner, akit az utókor sokkal jobban honorált, holott nála is találni öncélú dekorációt. Wagnernál az a megtévesztő, hogy ornamentikája technoid, de kapcsolata a lényegi elemekkel nem mindig szilárdabb, mint Lechner szíveié volt. Ám míg Wagnernak csak egy fronton kellett küzdenie — az ügyes kompromisszumok a századforduló korára már majdnem teljesen elfogadtatták a mestert a császárvárosban —, addig Lechner kétfrontos küzdelemre kényszerült. Támadták mind azok, akik nem, mind pedig azok, akik másképp akartak magyarul építkezni, mint ő, azaz a konzervatívok és a Fiatalok elnevezésű csoportosulás. Lechner Ödönnel kapcsolatban ki kell emelni a 'díszítésként' fölvonultatott nemzeti szólamok mögötti politikai liberalizmust, és a mester úttörő szellemét. Híres írásának címe, a Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz! kétféle olvasatot tesz lehetővé: A nemzeti, a magyar formanyelv mellett felbukkan a még-eddig-nem-volt, az új, a modern, és a liberális, vállalkozó szellemű attitűd, mely megengedi, hogy szabadon fabrikáljanak nemzeti stílust. Sokak számára ez szentségtörést jelentett, és támadtak Lechnert keleti ornamentikája miatt is. A mester levonta a konzekvenciát és a legtermészetesebb módon reagálva kurzus-kiigazítást hajtott végre az 1890-es évek során: alkalmazni kezdte Huszka József gyűjtésének eredményeit. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem kutatta a forrásokat, inkább járt a kávéházba, mint terepre a magyar népi építészetet tanulmányozandó. Éppúgy támaszkodott a katalógusra, mint bécsi kollégája, akit liberalizmusa miatt szintén támadtak házon belül is.

4 Ez természetesen nem von le Lechner nagyságából, csak illusztálja értékeit, melyek szerint a modernizmus a lényeg, a nemzeti csak eszköz, út az általánoshoz. Lechner követői liberális nézeteket vallottak és főképp a szabadelvű vállalkozói rétegből kerültek ki építtetőik is, különösen azután, hogy 1902-ben a kultuszminiszteri állásfoglalás megtiltotta állami pénzek felhasználását magyaros-szecessziós épületek építésére. Építészettörténeti szempontból Lechner jelentősége abban rejlik, hogy megtisztította a homlokzatot plasztikájától, „eltávolította a faragott képet", és az így simává vált falat felületi or-