XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Fejérdy Tamás: A XX. századi építészet és a műemlékvédelem

emlékgondozásnak a sokkal szélesebb területe ugyanis messze nem csak építészeti kérdéseket tartalmaz, így nem is igazán lehet ebből a kizárólagos szempontból tárgyalni. Azért tartottam fontosnak mindezt előrebocsájtani, hogy rögtön utána egy meglehetősen paradox megállapítást is tegyek. Arra gondolok, hogy századunk első felének építészete valamiféle teremtő, forradalmi lázban kereste saját kifejezési formáit, és nem sokat törődött az előző korszakok alkotásaival, hacsak azzal nem, hogy mintegy tagadja azokat. Az építészek jelentős része, — éppen a közelmúltban alkotó mestereik, tanáraik, és az építészképzés egésze révén mégsem — idegenedett el a történeti építészet értékeitől. Arra is van példa, hogy már egészen „modern" szerkezet és anyaghasználat mellett a műemlékhelyreállításokban jeleskedő építész teljes egészében történeti formát viselő új épületet alkot. Ebben a korszakban indul meg a műemlékekkel foglalkozó és a vadonatúj alkotásokat létrehozó építészet szétválása, az egyikkel, vagy a másikkal foglalkozó építészek szakosodása. Mindez aztán a századra oly jellemző specializálódás rohamos előreteörésével válik — később — teljessé. A tizenkilencedik században még a műemlékként is tisztelt alkotások ismerete a kortárs építészete számára közvetlenül követendő mintaként is elképzelhető volt. A huszadik században ez a tudás fokozatosan feleslegessé válni látszott. A műemlékek restaurálása és a kortárs építészet — a század első harmadában — egymás mellett, párhuzamosan jelentkező tényezők, amit a maga történeti környezetében kell érteni és értelmezni. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy a szóban forgó korszakban a mainál jóval szűkebb a műemlékként értékelt és védett épületek köre. Jószerivel a kiemelkedő jelentőségű, megfelelő régiségi- és esztétikai értékkel bíró, és, ami a legfontosabb, egyedi műemlékek védelméről van csak szó. Elsősorban középkori, vagy ahol van, persze azt megelőző korból származó objektumok ütik meg a védelem mércéjét. Főleg nagyobb székesegyházak, várak, várkastélyok tartoznak ebbe a körbe. Igaz, Dehio már 1905-ben kétségtelenné teszi a műemlék és környezete között elválaszthatatlan összefüggést, ez azonban együttesek védelmeként jószerivel csak a század 50-es, 60-as éveiben bontakozik ki igazán. A kortárs építészet és a műemlékrestaurálás viszonya a század kezdetein kirajzolódott vonal mentén alakul tovább. Az újat alkotók művészete egyre „szabadabbá" válik a történeti kötöttségektől, s kis túlzással azt is lehetne mondani, hogy a történeti formákkal együtt szinte a történeti értékeket is megtagadni látszik. Mindenesetre komoly szemléleti, szerkesztésmódbeli szakadás jelentkezik e téren. Ha az előbbi tagadást általánosítani valóban túlzás is lenne, a közömbösség, esetleg a mégannyira védett történeti érték „lesajnálása" bizony megjelenik, ami egyébként még napjainkban sem teljesen ismeretlen építészeti magatartás... A műemlékvédelem oldaláról nagy vonalakban felrajzolva a képet, azt láthatjuk, hogy a műemlékrestaurálás nem maradt érintetlen a kortárs építészet változásaitól. Minden bizonnyal alapvetően szemléleti befolyásolásról, és ennek nyomán kialakuló változási folyamatról van szó. Az építészetben kulcsfontosságúvá vált „őszinteség", amely ott a funkciók, anyagok és szerkezetek „tiszta" megjelenítésében, illetve alkalmazásában nyilvánul meg, a műemlékhelyreállításokban a hitelesség értelmezésének változását, s az ennek megfelelő módszertani változásokat vonja maga után. Míg korábban a hitelesség elsősorban az „eredeti" funkció és forma minél tökéletesebb reprodukálását jelentette, a század negyvenes éveire már csaknem általánossá vált a konzerválás és restaurálás szemlélete, amely már nem akarta az elveszett vagy átalakított részeket eredetiként utánozni vagy pótolni, legfeljebb állékonysági vagy épületszerkezeti szempontok szükségességét kielégítő módon kiegészíteni. (Esetleg didaktikus értelmezések hozzátételével, amely napjainkra meglehetősen sokak számára vált kimondottan ellenszenvessé — de ne fussunk előre a történetben.)