XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Fejérdy Tamás: A XX. századi építészet és a műemlékvédelem

Ezen szempontok, s főleg a hitelesen megkülönböztethető kiegészítések alkalmazásának igényét szerencsésen, már-már automatikusan látszott megoldani az akkori kortárs építészet egyre meghatározóbb anyaghasználati gyakorlata. A fém, fa, üveg, de legfőképpen a különféle beton, vasbeton, műkő szerkezetek „bevetése" kétségtelenül a kortárs, huszadik századi építészet hatására történik. Talán említeni sem kellene, hogy a műemlékrestaurálások hitelességének ez az alakulása, s az érvényrejuttatása érdekében átvett és a jellegzetes anyaghasználat a funkcionálisan „lecsupaszított" építészeti- szerkezeti megoldások alkalmazása előrelépést jelent. A század építészetének, hogy szigorúbb jelzőt ne használjak, vannak olyan különleges hajtásai is mint a fasisztoid birodalmi építészet, vagy a szocialista-realista, azaz ismertebben a „szocreál" építészet. A bevezetőben említett visszatérő, klasszicizáló hajlam időszakai ezek, amelyek nem a lényeget, hanem az embertelen törekvéseket kifejező üres formát követő klasszicizálásé. Hol van ez már a reneszans humanista klasszicizmusától? Vagy éppen a mifelénk klasszicizmusnak nevezett, romantikusan historizáló XIX. szd.-i periódus emelkedett, a nemesi demokrácia valamiféle megjelenítését jelentő tiszta építészetétől? A totalitárius szisztémákkal megterhelt történelem mindenesetre nem maradt nyomtalan az építészetben sem. Nem szeretném természetesen sem összehasonlítani, sem pedig összehasonlítás nélkül egy kalap alá vonni a két említett, és külsőségeiben valóban hasonló huszadik századi építészeti aberrációt. Márcsak azért sem, mert bár térségünkben megkerülhetetlen jelenségről van szó, a világ e századi építészetét tekintve mégiscsak , ,epizódok" ezek. Tárgyunk szempontjából azért bízvást megállapítható, hogy ezek a szerencsére nem hosszú, bár így is túlhosszú periódusok nem sok nyomot hagytak a műemlékvédelemben. Kétségtelen, hogy a történeti formákat hívták segítségül, amelyek hordozói, mintegy adatbankjai a műemlékek voltak és maradnak. Ez azonban egyáltalán nem jelentette azt, hogy a műemléki értékek automatikusan és válogatás nélkül valamiféle fokozottabb megbecsülést élvezhettek volna. Elég talán arra a válogatós megközelítésre utalni, amely szerint — az építészetben is — vannak úgynevezett „haladó hagyományok", mint például éppen a klasszicizmus, amelynek alkotásait értékelni és fenntartani kell, és ami nem tartozik ezek körébe, azt jó esetben közömbösség övezi, rosszabb esetben a pusztulás, sőt, pusztítás fenyegeti. Ez utóbbiakra az „erőszakos reformációt" megtestesítő barokk egyházi emlékek példáját talán elegendő felidézni... Persze azért a klassszicizmus sem jelentett önmagában menlevelet, vagy a fennmaradásd biztosítékát — ahogyan azt számos klasszicista kastélyunk szomorú sorsa példázza. Az indokoltnál talán kissé nagyobb hangsúlyt kapott, de azért nem minden tanulság nélküli kitérő után visszatérve a műemlékvédelem és a XX. századi építészet történetileg alakuló viszonyának elemzésére, egy igen lényeges korszakhoz érkezünk. A második világháború, a pótolhatatlan értékek elvesztése okozta trauma felértékelte a műemlékvédelem, és ezen belül a műemlékrestaurálás törekvéseit. Városok, vagy történetileg legértékesebb részeik elvesztése ráirányította a figyelmet az együttesek értékére, védelmül fontosságára. Ugyanakkor a pusztítások mintegy „helyet csináltak" a kortárs, huszadik századi építészet számára, mégpedig gyakorta a legszigorúbban vett műemléki, történeti környezetben. Ez az az időszak, amelyikben a kortárs építészet — a Velencei Kartában is megfogalmazott szerepének eleget téve — az immáron szélesebben értelmezett műemlékvédelem szolgálatába áll. Ez az az időszak, amelyben az ereje teljében lévő modern építészet nemcsak a különféle olimpiai csarnokok, vagy más hasonló csodák megalkotására képes, de arra is, hogy megjelenjék, mégpedig önmagát meg nem tagadva, műemlékek helyreállításánál, történeti városszövet rehabilitálásánál is.