XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Winkler Gábor: A győri vagongyári lakótelep védelme

WINKLER GÁBOR A GYŐRI VAGONGYÁRI LAKÓTELEP VÉDELME Győr, 1870 körül, történelmének egyik legmegrázóbb válságát élte át. A város gazdaságát korábban a nagykereskedelem haszna éltette. A nagyméretű teherszállító hajókon — burcsellákon — érkező hatalmas mennyiségű terményt Győr kikötőiben rakták vasúti kocsikba, hogy útjukat nyugat irányában tengelyen folytassák. A vasúti hálózat kelet irányú gyors továbbépítésével a város fokozatosan elesett legnagyobb bevételi forrásától: a kereső lakosság nagyobb része munka nélkül maradt. Ráadásul a város vezetői kínos gazdasági botrányba is keveredtek. A város polgárai a viszásságokat feltáró rendőrkapitány, Zechmeister Károly személyében új polgármestert választottak. Zechmeister végleg leszámolt a kereskedelem újjáélesztésével kapcsolatos, megalapozatlan győri illúziókkal és erőteljes iparosítási politikát hirdetett. Kedvező feltételekkel — adókedvezmény, iparterületek kijelölése, infrastruktúra kiápítése — Győrbe csalogatta a középeurópai nehéz- és könnyűipar legjelentősebb, tőkeerős vállalatait. Zechmeister vezetésével rövid évek leforgása alatt minden idők legsikeresebb gazdasági szerkezetváltását hajtotta végre a város és ezzel Győr a századfordulóra az ország egyik legerősebb ipari központjává vált. A sikeres iparfejlesztés azonban nem várt szociális feszültségeket okozott. A magas technikájú ipar a helyi munkavállalók között alig talált megfelelően képzett szakembert: megindult a cseh és osztrák munkáscsaládok beköltözése a városba. Megfelelő lakás híján az újonnan beköltözők Újváros amúgy is szegényes és egészségtelen lakásaiban béreltek lakrészt és ezzel kiszorították a korábbi lakosság szegény rétegeit. Jellemző módon legelőbb egy lelkes tanárnő, Petz Vilma polgári leányiskolái igazgató emelte fel szavát, sürgetve a szegény rétegek lakásproblémájának humánus megoldását. Még hosszú évekig tartott, mig a város vezetése is rádöbbent arra, hogy a korszerű ipar működtetése a munkásság lakásgondjainak megoldása nélkül lehetetlen. A felismerést gyors intézkedések sora követte. 1901-ben Győri Munkásházépítő Részvénytársaságot alapítottak; ennek fő részvényese maga a város volt, de az ügyet részvények vásárlásával támogatták az érintett ipari nagyüzemek és a város bankjai is. Több, kisebb, elszórtan telepített munkáskolónia is épült, a lakásépítés súlypontja azonban kezdettől a várostól keletre, jó félórányi gyaloglással elérhető Gyárváros volt. Az akkori városrendezésre jellemző, hogy a Belváros egyik fő utcáját vezették tovább kilométereken keresztül a gyárak irányában („Külső" Árpád út) és ezzel párhuzamosan alakították ki az új telep másik hosszú utcáját (Munkás utca). A városfejlesztők szeme előtt lényegében egy kétfőutcás „mérnökfalu" képe lebegett. A szabályosan kiosztott, négyszáz öles telkekre fésűs beépítésben oromfalas, egytraktusos, kétszobás házakat terveztek konyhával, kamrával, a késő historizmus egyszerűbb modorában, vakolt íves-keretes utcai homlokzattal, udvari faverandával. A városi hatóság 1902. április 4-én adott engedélyt az építkezésre; 1914-ig 84 szabadonálló munkásház épült, a település középtáján kétszintes kantinnal és kéttantermes elemi iskolával. A munkáscsaládok a lakásokat előbb bérelték, majd 1906-tól folyamatosan meg is vásárolták a részvénytársaságtól. 1915-ben az Ágyúgyár kezdeményezésére a telep közvetlen közelében újabb