XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - A XX. század építészeti örökségének számbavétele és védelme Belgiumban, főként Flandriában

Maurice Culot Francois Terlinden katalógusából először adott áttekintést a döntő fontosságú 1890—1940-es évek fejlődéséről Belgiumban, meghatározó, modern építészek két generációjára fókuszálva: mindegyiktől rövid önéletrajz, bibliográfia készült, főbb épületeiket az egyik legtipikusabb és értékesebb Modern házat, De Köninck építész művét, a Csatorna Házat Brüsszel Ondergem külvárosában még abban az évben, 1969-ben lebontották, hiába tiltakozott az építész társadalom. Ebben az „eszmélő" légkörben, melyet azért beárnyékolt a rengeteg spekulatív bontás és a 60-as évek új építkezései, az Európa Tanács javaslatára a kulturális és oktatási Minisztérium Szépművészeti osztálya úgy döntött, hogy 1956/66-ban átveszi a leltározó feladatot, mivel a Királyi Bizottságnak még mindig nem volt meg rá a személyzete. Belgiumnak végül is össze kellett gyűjtenie és közzé kellett tennie a kulturális örökség listáját kezdve a veszélyeztetett épített környezettel. Ez a döntés éppen egybeesett az Európai Tanács ajánlásaival, mely hangsúlyozta a széles körű leltár szükségességét, mely a művészi és történelmi értékű épületek, régészeti együttesek tovább védelmét biztosították. Először egy kéttagú, később egy kicsit kibővített, kétnyelvű művészettörténész csapat alakult R. M. Lamaire professzor felügyeletével. A királyi tanács tagjaiból álló tanács mentorként működött. A cél az volt, hogy gyorsan egy áttekintő leltárt készítsenek, és azt az egész országban kiadják Franciául és Hollandul, az akkori két hivatalos nyelven. Úgy döntöttek, hogy kísérleti és empirikus alapon dolgoznak egy specifikus területen, Leuven-ben, mely a Flamand részen található; később pedig a közeli, vallon területen lévő Nivelles következett. A hármas célt megbeszélések és ésszerű döntések után hozták. Először is a leltár tartalmazzon egy listát azokról az épületekről, együttesekről és helyekről, melyeket a jövőben védeni kell, mint a kulturális örökség fontos elemeit. Ezen kívül a leltár útmutató akart lenni a városi és falusias építészet számára és végül kiindulópont egy későbbi tudományos leltárhoz. A módszer gyors terepszemlén és egyszerű vizuális megközelítésen alapult, melyet bizonyos kutatás egészített ki a legalapvetőbb bibliográfiában, de levéltárok igénybevétele nélkül. Azt is eldöntötték, hogy a kronológiai határ kb. a 19. sz. eleje lesz, néhány nagyon fontos későbbi épület kivételével. Ez azt jelentette, hogy a „haladó", „fiatal" munkatársaknak vissza kellett fogniuk magukat sajnálatos módon. A gyorsan áttanulmányozott területen nem volt túl sok nagyon jelentős modern épület, de volt néhány szecessziós ház Leuvenben, van de Velde Nonvelle Maison-ja (1926) Tervutenben, egy modernista ház (1933) J. Fransentől Heverlee/Leuvenben és egy egyetem (1953—54) P. Felix és B. Pepermanstól Heverlee/Leuvenben egy diákkollégiummal együtt (1954) R. Bastintól. Nehéz lenne értékelni, hogy a leltárkiadvány (1971) mennyiben játszott közre a listára felvett helyek védelméhez. Novelles második, vidéki körzetében nem volt esély arra, hogy ugyanolyan minőségű és fontosságú, de újabb keletű dolgokat felvegyenek a listára. Időközben a kétnyelvű leltározó csapat felbomlott a kulturális autonómia miatt, így a Brüszszelről tervezett közös leltár elhalasztódott. De a vallon kollégák folytatták Liege leltárát (1974-ben adták ki) és Monsét (1975) hasonló, csaknem teljesen vizuális módszerrel. Liegeben felvettek néhány újabbkeletű, 60-as évekből származó művet, néhány prominens Ch von de Hobe L. R. Bastin építész munkáját, és többek között Sait Tilman új egyetemi kampusát.