XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - A XX. század építészeti örökségének számbavétele és védelme Belgiumban, főként Flandriában

Számbavétel és védelem: az első lépcsőfok Az építészeti örökség számbavétel és védelem fejlődését általános történeti és hivatali megközelítésben kell látni. Az első feladat, melyet a bírósági bizottság levelező tagjai már 1861-ben megkaptak az volt, hogy elsődlegesen csináljanak egy listát a művészi objektumokról és nagy értékű régi épületekről. 1914-ben egy újabb lista készült a legfontosabb kiemelt épülettel funkciójáról és elhelyezkedéséről, ezt megküldték a hadászati hatóságoknak, kérve, hogy védjék a nevezett helyeket a létező nemzetközi konvenciók értelmében, de tulajdonképpen eredménytelenül. Néhány kezdeményezés ellenére, kb. száz évvel később az „arany hatvanas években" derült ki, hogy a leltár nem nagyon bővült a feltehetően a kezdetleges és uniformizált módszerek miatt. A műemlékek és emlékhelyek hivatalos védelméről hozott első törvény 1931-ben született és 1934—36-ban kezdték először alkalmazni. Az akkori időkre jellemzően, csak a legfontosabb, nyilvánvaló és régi középületeket mint pl. templomokat, városházákat, várakat vettek bele az akkori listákba és hivatalosan csak fokozatosan kezdték őket védeni, néha az épületeknek csak a legrégebbi része kapott védett műemlék státust. Kivételes esetekben, olyan együttes, mint a Beghihage of Diest kapott „emlékhely" védelmet (1939). A háború utáni időszak nem adott túl sok épületet a listához, bár a királyi bizottság ideiglenesen próbálkozott az 56—60-as években, hogy számbavegye a műemlékeket néhány kerületben és a fővárosban. Az ilyen típusú belsőhasználatú listáknál a „klasszikus" tipológiai megkötés, hogy az épület maximum XVIII. századi lehetett, kivéve a köztereken álló szobrokat. A műemlékvédelem problémáját még mindig egy néhány boldog ember dolgának tartották és 100 év kellett ahhoz, hogy az újabb idők művészetéről és építészetéről megfelelő vélemény és igaz értékelés születhessen. Ebben a légkörben történt aztán, hogy lebontották a Horta épületeket, pl.: a Hotel Anbecq-et (1949) és a „népek kastélyát" (1964), mindkettőt Brüsszelben. Egy másik szecessziós épületet, egy kevésbé híres építész, E. Blérot épületét 1962-ben bontották le. Érdekes megjegyezni, hogy építészek és nem műemlékesek tiltakoztak és próbálták megmenteni az épületeket úgy, hogy még egy nemzetközi sajtókampányt is indítottak. Majdnem abban az időben kezdődött a szecesszió iránti érdeklődés, részben néhány jólismert publikációnak köszönhetően. Henry Russek Hitchcook az „Építészet 19—20. sz." c. könyvében a 16. fejezetet Victor Hortának szentelte. A szecesszió kezdete, a már eltűnt Hotel Aubecq tervrajzának a reprodukciója^ (1900), képek a Tassel Házról (1892—93), A Solvay Ház (1895—1900) a később kiégett Újítás Áruház (1901). A népek kastélya belsejének klasszikus képe (1896—97) 4. fejezetében, mely a szecesszióról szól a Modern Design Pionérjai c. könyv Pevsner foglalkozik Horta munkásságával, Henri Van de Veidével és megemlíti Serrurier Boby-t és Paul Hankert az angol művészettel és kézművességgel kapcsolatban. Fontos volt Curjel Münchenben megjelent „Henri van de Velde emlékiratai II. c. írása 1962-ben. A Brüsszelben megrendezett Henri van de Velde emlékkiállítás 1963 nagyban hozzájárult ahhoz, hogy munkája iránt szélesebb körű legyen az érdeklődés. A létező van de Velde társaság mintegy ellensúlyozni akarta a Horta társaságot. A sors iróniája, hogy a kiállítást Horta Szépművészeti Palotájában (1923...) rendezték meg Brüsszelben. Egy másik kiállítást szervez A Modern Építészet Levéltára Antoine Pompe építész és a Belgiumban zajló modern kísérlet (1890—1940) címmel 1969-ben, melyet akkoriban szervezett a La Cambre Építészeti Iskola, mely 1926 óta a modern építészet és az építészképzés központja, s melynek Henri van de Velde volt az első igazgatója. Ez a kiállítás Brüsszel külvárosában,