XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás

nizmus ezen ága nem volt kifejezetten ideologikus. Legjellegzetesebb képviselők: Domány és Hoffstädter építészpáros, Málnai Béla, Györgyi Dénes, Platschek Imre, Lauber László és Nyíri István, Rimanóczy Gyula, Janáky István. 2.2.5.3. A szociális indíttatású modernizmus ideologikus volt, az életkörülmények javítását célozta kislakás építő programjával (CIRPAC). Esetenként közel került a falusi építő mozgalomhoz és állami megrendelést is élvezett. Fő képviselő Bierbauer Virgil. 2.3. A második világháború utáni időszak (1945—1980) A második világháborút követő magyar építészettörténet javarészt egyutas volt. Nem csoda, hiszen a mindent a maga ellenőrzése alá vonó pártállam nemigen tolerálta a pluralizmust, és főképp nem annak manifesztációját építészet alakjában. így a hetvenes évekig nem épülhetett csak a politikai vezérelvekkel összhangban levő alkotás. Ezen az időszakon belül, négy szakasz különböztethető meg. 2.3.1. 1945—48 ,,A közösség műve a közösség számára" mottóval lehetne jelölni a háború utáni újjáépítés időszakát, melyben a korábban mellőzött modern építészet szelleme uralkodott. Noha a marxizmus már a levegőben volt, az építészet nagyjából még ideológia mentesen alakult. Az építészet feladatairól főleg szakmai szinten folytak viták.

7 2.3.2.1949—59,,Tartalmában szocialista, formájában nemzeti " mottóval jelölhető a magyar építészet parancsszóval létrejött, igen ideologikus, szocialista-realista szakasza. A harcot a kommunista párt több fronton vívta a „burzsoá" építészet és támogatói ellen. Ideológiai szinten a modern építészetet formalistának és kozmopolitának nevezték, mely érthetetlen a munkásosztály és a parasztság számára. A mindennapi építészeti gyakorlat szintjén pedig szétrombolták a korábbi struktúrákat, azaz államosították a magán építész-irodákat és nagy államilag ellenőrzött kolhoz-irodákba tömörítették az építészeket. A korábbi magán-építtetőket felváltotta a pártfunkcionáriusok vezette bürokrácia. Noha a szocialista realizmus sztálini vívmány volt, magyar változata — amint arra már történt utalás — bizonyos mértékig kapcsolódott a helyi hagyományokhoz is, azaz a „boldog klasszicizmushoz", de legalább annyira a magyar anti-avantgárd és anti-liberális hagyományokhoz.

8 2.3.3. 1960—69: ,,Müvészi szabadság és kötöttségek" mottóval lehetne jellemezni az építészet iparosításának folyamatát, mely fokozatosan a szigorú megkötések irányába mozdult tovább. A korábbi időszaktól eltérően, amikor az építészet fontos volt a kommunista párt számára, a hatvanas években a hangsúly a tömeges termelésre, gyártásra kerül, megkérdőjelezve az architektúra művészi voltát. A korábban használatos építőművészet (Baukunst) kifejezés háttérbe szorult az építészet kifejezéssel szemben, ami híven ábrázolja a prioritások eltolódását. Az építészetelméleti munkák zöme igyekezett ezt az ellenmondást feloldani, kompromisszumos megoldást találni, mellyel az adott körülmények között megóvható az építészet művészi karaktere, még ha részlegesen is. A megoldást az építészet sajátszerűségének Major Máté-i elmélete jelentette. Eszerint az építészet egyszerre nagyméretű használati tárgy és művészi alkotás. A jól megragadott tartalom és