XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Klein Rudolf: Építészet és identitás

a belőle szükségszerűen következő forma magasrendű — művészi intuíciót is kívánó — egysége az, ami az építészeti szép kritériuma.

9 Csak az az épület lehete tehát valóban szép, amelyik egyben jó is, vagyis az ipari épülettermelés sem szükségszerűen kizáró oka a szép építészetnek. A gyakorlatban az történt, hogy az építészet kettészakadt: egyes épületek — főképp középületek — továbbra is művészi igényre tarthattak számot, mások viszont — lakótelepek panelházai — a tömeg-termelés áldozatává lettek. Effajta szakadás nem végződhetett jól, hiszen emberi környezet egy van csak, mely így menthetetlenül romlásnak indult. Mivel e korszak műszakilag sokkal fejlettebb volt — vagy legalábbis termelékenyebb — mint az előző, az ország képe gyorsan változni kezdett. 2.3.4. 1970—80: ,,Az emberi környezet művi struktúrája" mottó már a nyugati strukturalizmus begyűrűzését jelöli — legalábbis a terminológia szintjén. A reálszocializmus konszolidálódott, gazdaságilag is, politikailag is, és megengedhető volt az effajta szabadosság. Noha a nagy marxista teoretikusok, Major Máté és Pogány Frigyes elméletei még érvényben voltak, az elmélet, és mindenfajta kontempláció menthetetlenül romlásnak indult. A minőség kezdett átcsapni mennyiségbe, a kifordult marxizmus művelői kezdték fölfedezni a nyugati modernizmus alkotásait. Paradox módon, ez már nem sokat lendített előre, hiszen a nagymesterek, Frank Lloyd Wright. Le Corbusier, Walter Gropius már kifáradtak/kihaltak, és a következő nemzedék még nem eszmélt igazán magára. így a marxizmus és nyugati modernizmus merev dogmáit új, gyakorló építészek friss gondolatai váltották föl Magyarországon: ,,Az esztétikum forrása a mozgó tárgyak és egyének mindenkor természetes, öntörvényűknek és szabad akaratuknak megfelelő rendszere, maga az élet, nem pedig a készen levő, készre csinált építőművészeti, iárgyformálási produktumok. ' ' — írja Reimholz Péter, s ehhez elméleti háttérnek a környezet olyan strukturált térségként való felfogását tekinti, melyben a rendszert a térben mozgó tárgyak és a térben megjelenő, mozgó funkciók egymásra vetülései alkotják.

10 A marxista dogmák okozta vakutcából való másik kiút korábbról való, a hatvanas évek közepe óta érlelődött, de mint egységes elv-elmélet csak a hetvenes években jelentkezett. A Makovecz Imréhez és a körülötte kialakult építészcsoporthoz kötődő gondolatok több eleme (mozgás, élet) ugyan hasonlóságot mutat az előbbi elképzelésekkel, a két megközelítés mégis alapvetően különböző. , ,Alapunk az élő emberi test a maga teljes működésdében. A tervező fő kutatási alapja az alkotó élet.."

11 A megújulást nem a szemléletmód megváltoztatásában keresik, hanem a művet magát akarják humanizálni, valami eredendő, örök emberi megtalálásával jelentéssel megtölteni, s közelebb hozni a közönséghez. Ezen igen általános elveket azonban nem könnyű operációnál ni, hiszen a modernizmus nehezen áthidalható szakadékot teremtett az (építo)művészet és a nagyközönség között. Az organikus iskola a Magyarországon már bevált receptet újítja föl: Megtalálni azokat az elemeket és formákat, amelyek az épületet nemzetivé, magyarrá teszik, s amelyek hozzásegítenek a közösség létrejöttéhez és életben tartásához. Forma, eszme és közösség kapcsolódik össze ebben az elméletben. (Forma és eszme összetűzése az ötvenes évek szocialista-realista építészete óta tabu volt a magyar építészetben, érthető, hogy az organikus elvek deklarálása vihart kavart a szakmában,

12 ugyanakkor a nemzeti forma és a mögötte kiépülő közösség hangsúlyozása a szovjet befolyás alatt álló országban egy fajta politikai lázadásként is felfogható volt.) A marxista ,,alapok" romjain tehát új mozgalmak bontogatták szárnyaikat, melyek végül is jelentős szerepet játszottak a magyar építészet korábbi pluralizmusának visszaállításában a későbbiek során.