XX. századi műemlékek és védelmük (A 26. Egri Nyári Egyetem előadásai 1996 Eger, 1996)

Előadások: - Harsányiné Vladár Ágnes: A városmajori és a pasaréti templom

A kutatások során derült ki, hogy a gáncsoskodó kritikák hátterében sokszor egy igen markáns tényező van jelen, mégpedig az 1929-es súlyos gazdasági válság idején megcsappant építési igény miatt jelentkező kíméletlen konkurrenciaharc. Az „új építészet", a „pallérromantika" és az „akantuszmaharadzsák" harca Az 1925. szeptember 8-án felszentelt városmajori „kistemplomról" már karácsonykor bebizonyosodott, hogy kicsi, nem fogadja be a növekvő budai városrész hívő közösségét. Elhatározás született egy új, nagyobb templom építéséről, és a feladattal nyomban megbízták Arkay Aladárt. Ekkor már Árkay fia, építész diplomájának megszerzése után a Római Magyar Intézetben, majd a bécsi építészeti mesteriskolán Peter Behrensnél szerzett ismeretei révén magával hozta a „neue Sachlichkeit" szellemiségét, amely jelentős hatással volt apjával közösen indított munkájukra. Az építés korai stádiumában meghalt Árkay Aladár munkáját Bertalan folytatta tovább, — így máig nem lehet biztosan tudni, hogy melyiküknek és mennyiben volt meghatározó szerepe a kubisztikus tömegformálású, nyersbeton felületű, szokatlanul nagy csarnoktemplom létrejöttében. A templom fő tömegének elkészültekor, 1932 júniusában, még nem állt a templomhoz ívesárkádokkal kapcsolt, 55 méter magas torony. Külsejét nem fedte travertin burkolat, hanem a nyersen hagyott, hatalmas sík beton-kubusok tették próbára a cizellált tégla- és kő architektúrához szokott polgárok ízlésvilágát. Belső terében is a sík betonfelületek jelentek meg, „még el nem készült társművészeti alkotások hiányában díszítetlenül, a maguk tárgyias sivárságában, szürke, apró kavicsokkal vegyített cementtejes bevonattal, csupán a mennyezeti gerendarács alját élénkítette a terrakotta-vörös festés. (Ennek nyomait jól lehetett látni a közelmúltban elkészült belső felújítást megelőző állapotban, amikor a lehulló vakolat alól előtűnt ez a „vörös festés" és a cementszürke falfelület.) Még hiányzott a mennyezeti kazettákból Aba Nóvák Vilmos műve, a világ teremtésének hét napját, prófétákat, liturgikus eseményeket megörökítő freskóinak sora. Sztéhló Lili (Árkay Aladár feleségének) hatalmas, színes üvegablakai közül csak a szentély ablaka állt, a sík betonfelület és a színes üvegablak itt egységes térfalat képezve, míg a hajóban és a karzaton a többi nagyméretű ablak üres felületével fölszabdalta, hatrozatlanná tette a templom belső terét. (Szomorú tény, hogy 1936-ban készült el az utolsó két üvegablak, és már 1942. szeptember 4-én éjjel, a Budapestet ért első légitámadás áldozata lett valamennyi!) A korabeli hazai kritika tehát a befejezetlen állapotra sütötte rá többszörösen is a megbélyegzés jegyeit. Ezek: — a vakolatlan, szürke falak „kálvinista ridegsége", amelyből épp a lélek hiányzik, — ez a templom a „Neue Sachlichkeit", az új tárgyiasság sivár eredménye, a modern építőanyagok használatából eredő szigorú mértani formák dísztelensége, — a hajdani „Dombaumeisterek" eget ostromló, átszellemült épületcsodái után racionalizált, üzletszerűen „józan", csak éppen nem templom, nem művészi templom, — a városmajori templom az új modern, hipermodern, kubista, futurista és forradalmi művészet eredménye, „ha őszinték vagyunk, földbe süllyedt gyárszerű épület: „Zweckbau", tehát konstruktivista, szellemiséget nem hordozó, funkciójához méltatlan építmény. Fontos tény azonban, hogy az elkészült épület első „méltó méltatója" éppen Rimanóczy Gyula volt. írása a „Tér és forma" folyóiratban jelent meg még 1933-ban, és a legnagyobb elismeréssel szól róla. A fentiek ellensúlyozásaképpen idekívánkozik cikkének egy mondata: „Mily