Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Rázsó Gyula: A magyar várak a jelentősebb harci eseményekben

A törökök általában nem voltak nagy hívei a várépítésnek. Ezzel magyarázható az a sok körbástya, rondella, amely abban az időben már rendkívül elavult. A vár nagysága nagy helyőrséget követelt meg. Legalább 20-25 ezer főre lett volna szükség. Az oszmánoknak ennél valamivel kevesebb, nem egészen 20 ezer fő állott rendelkezésére. Hosszas és váltakozó sikerű harcok után visszaverve egy török felmentős kísérletet, 1686. szeptember 2-án a talán utolsó keresztes hadsereg katonái rohammal elfoglalták a várat. És most bizonyosodott be igazán Buda hadászati jelentősége. A háromszög másik két tagja Esztergom, már ekkor császári kézen volt, s a következő évben Székesfehérvár is elesett. Noha az oszmánok változatlanul jelentős katonai erővel rendelkeztek, e fontos várak nélkül nem tarthatták tovább Magyarországon. Nem sokkal később Eger és Kanizsa is császári kézre került. Ezek elvesztése lehetetlenné tette, hogy az oszmánok megkapaszkodjanak. A harcok váltakozó hevességgel és sikerrel folytak, azonban már ekkor nem volt vitás, hogy a félhold uralmának rövidesen vége szakad Magyarországon. Az 1699-es karlócai békében Magyarország egész területe, Temesvár környékétől eltekintve felszabadult az oszmán uralom alól. A későbbi időszakban a várak jelentősége a magyarországi hadszíntéren alábbhagyott. Egyfelől azért, mivel a császáriak a magyarországi várak jelentős részét felrobbantották, nem volt rájuk tovább szükség, másfelől ezek a várak talán Komárom, Győr és Érsekújvár kivételével messzemenően nem feleltek meg a korszerű követelményeknek. A Rákóczi szabadságharcból talán csak két vártörténeti eseményt emelhetünk ki. Az egyik Esztergom 1705-ös megvétele, másik Érsekújvár védelme volt, amelyik 1710-ig tartotta magát és tulajdonképpen a szabadságharcosok utolsó reménységét jelentette. Összehasonlítás közben megemlítenék egy fontos korabeli adatot a spanyol örökösödési háború fő hadszínteréről. XIV. Lajos Franciaországa ugyanebben a háborúban majdnem katasztrofális vereséget szenvedett és csupán az észak-franciaországi, ill. flandriai várrendszer óvta meg a teljes vereségtől. A magyar hadtörténelemben ezután Belgrád ostromaitól eltekintve, amely akkor már nem tartozott Magyarországhoz, két eseményt tudnánk búcsúzóul megragadni. Egyik Komárom várának az 1848—49-es szabadságharcban véghez vitt hősi védelme, amely hónapokkal a szabadságharc leverése után még tartotta magát. Sőt egyidőben Bécs attól is tartott, hogy a komáromi helyőrség meg fogja támadni a császárvárost. Es bízzunk benne, hogy ez volt az utolsó hadi esemény és nem következik újabb. Budapest 1944—45-ös ostroma, amely a II. Világháború egyik leghosszabb és legjelentősebb városharcának bizonyult, a mintegy 35—40 ezer főnyi német védősereg ismeretlen számú magyar katonával kiegészítve — soha nem fogjuk tudni megmondani, hogy hány magyar harcolt Pesten — több mint hat hétig tartotta magát a II. és III. ukrán front egyesített erőivel szemben. Katonailag azt mondhatnám, hogy Pest védelme teljesen felesleges volt és csak áldozatokat hozott, ugyanakkor sajnálatos módon Buda védelmét katonailag indokoltnak tartom. Legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy valamikor valamelyik felmentő kísérlet során fel kellett volna adniuk és megmenteni a helyőrséget, ami ezzel országunk fővárosát is megkímélte volna a reá váró szomorú sorstól. A várak és erődítmények a XX. században már elvesztették jelentőségüket. Inkább kudarcot, mint sikereket hoztak, azonban évezredeken keresztül történelem és hadtörténelem meghatározó eseményei és folyamatai közé tartoztak. Ezt úgy véljük a magyar várak történetének rövid sommázatával is sikerült talán bizonyítanunk.