Varak és kastélyok (A 25. Egri Nyári Egyetem előadásai 1995 Eger, 1995)

Előadások: - Rázsó Gyula: A magyar várak a jelentősebb harci eseményekben

1051—52-ben, amikor nagy német birodalmi csapatok támadását verték vissza, viszonylag könnyű szerrel, Szent István, majd a későbbiekben I. Endre, illetőleg Béla herceg hadai. A királyi birtokrendszer felbomlásával és a haditechnika fejlődésével azonban a gyepű rendszer egy-másfél évszázad múltán elavult. Nagy fordulat következett be az 1241—42-es tatárjárás idején. A nyílt mezőn sehol sem sikerült felvenni a sikeres harcot a tatárokkal szemben, azonban néhány vár, így például Esztergom megvédte magát az ostrom technikában, ugyancsak nem mesterfokra emelkedett tatárokkal szemben. IV. Béla király katasztrofálisan rossz hadvezér volt, ugyanakkor államszervezőként nem indokolatlanul kapta a második honalapító dicsérő jelzőt. Ösztönözte alattvalóit várak építésére. Ennek aztán sajátos következményei lettek. Épültek ugyan várak, de ezek több mint kétharmad részben nem a királyt, hanem egyes nagyurakat szolgáltak. A XIII. század végén, a XIV század elején a felvidék nyugati részét uraló Csák Máténak mintegy 50, a nyugat-dunántúli Güssüngieknek vagy Németújváriaknak több mint 30 erősség állt rendelkezésükre. A tartományurak leverése az Anjou házból származó Károly Róbert feladata maradt. Székhelye a szép Visegrád vára volt, amely romjaiban ma is impozáns látványt nyújt és nehezen hinnénk el róla, hogy valójában keveset érő erősséggel állunk szemben. A vár vízellátása ugyanis nem volt biztosítva és így, ha a Dunát elrekesztették a vártól, az általában rövid idő alatt kapitulált. Ekkor emelkedik ki három, a történelem során nagyon fontos szerepet játszó vár jelentősége: Buda, Székesfehérvár és Esztergom. Ezt a későbbi időkben Magyarország kulcsának, várháromszögnek nevezték, a későbbiekben látni fogjuk, hogy ennek birtoklása Magyarország kulcsát jelentette. Az Anjou időkben ezek katonai jelentősége nem domborodhatott ki, mivel a XTV. században nem érték komolyabb támadások hazánk területét. A század végén azonban radikálisan megváltozott a helyzet. Déli határainkon feltűntek a hatalmas Oszmán birodalom portyázói, hellyel-közzel szultáni hadai. Velük szemben Magyarország nem tudott megfelelő erőt felvonultatni. Rendkívül érdekes, hogy a megoldás kulcsát egy IV. Bélához hasonló — talán még balszerencsésebb — seregvezér, ugyanakkor kiváló szervező, Zsigmond király — (egy ideig németrómai császár — 1387-től 1437-ig uralkodván magyar trónon) találta meg. Megkezdte ugyanis a déli végvárrendszer kiépítését. A határvárakat elvette birtokosaiktól, s kicserélte az ország belsejében levő uradalmakra és ami a legfontosabb, 1427-ben megszállja Belgrádot, melyet a kortársak tulajdonképpen nem is túlozva, Európa kulcsának nevezték. Jártam Belgrádban. A Kalimegdán vár kiválóan védhető, a Száva és a Duna közé szorul és szabad oldalán meredek, nagyon nehezen megközelíthető. Lezárja a Morava folyót is az Oszmán hadsereg fő felvonulási útját. Nem véletlen, hogy az oszmánok annyiszor próbálták ostromolni, 1440,1456,1492,1494, majd végül 1521, amikor végül is sikerül elfoglalniuk, az 1440-es ostrom sajátossága, hogy olyan körülmények között ment végbe, amikor az országot belháború sújtotta és a viszonylag gyenge helyőrségnek ennek ellenére sikerült feltartóztatnia II. Musad szultán csapatait. A magyarországi hadtörténelemben egyébként ez az első példa, amikor a várostrom során lőporos aknákat próbálnak használni az oszmánok, de szerencsés módon berobbantják őket és az igazhitűeknek nagy veszteségeket okozott. Ez az évszázad, vagyis a XV. egyéb iránt egészen Európában egy jelentős katonai fordulat kezdetét jelentette. Ez hozta magával a tűzfegyverek megjielenését. Az első esemény, amelyben ezek döntő szerepet játszanak, Bizánc 1453-as ostroma volt. Megváltozott a lőfegyverek következtében a várak konstrukciója is. Megszűntek a magas tornyú várak, ezeket oly könnyű eltalálni, helyükbe zömök, eleinte kerek, majd többszögletű bástyák léptek. Ezek kiváló tüzérségi állásként szíolgáltak, másfelől a tüzérségnek lényegesen nehezebb volt szétlőni, mint a régi típusú vá-