Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

GIORGIO GIANIGHIAN: Hogyan lehet élni Velencében? A felújítások vezérterve

épületek céljainak is megfeleljenek, és hogy a középosztálybeli és a szegény emberek is szívesen lakjanak a régi házakban. Ez nagyon fontos válasz volt a spekuláció ellenében. De azért volt gond. A hangsúlyt az általánosa, a morfológiára, a szerkezetre tevődött — az épületek egyéniségét majdnem el is felejtették. A figyelem a homogenitásra — az egész és a szerkezet homogenitására — összpontosult; s közben nem vették figyelembe azokat a különbözőségeket, amelyek minden háznál jelentkeztek. A feladat tehát az volt, hogy újra megtalálják, felfedezzék az épületek régi, eredeti alakját a város helyreállítása során. Mivel azonban az általánosra, ,a homogénre tevődött a hangsúly, sok „stílusos" hamisítvány született. Ha egy épületet értékeltek, azt főként az épület kor alapján tették. A legértékesebbek természetesen a legrégebbi épületek lettek, a legértéktelenebbek pedig a modernek. így aztán a XIX. századi épületeknek igen csekély lett az értékük, az e században épülteknek pedig szinte semmi. Ezek voltak a bolognai terv hibái, valamint az, hogy ezeket az urbanisztikus terveket eszközként használták a helyreállításban. Ha tanulmányozzuk a morfológiát, megérthetjük, hogyan fejlődött a város; ha a tipológiát nézzük, akkor azt érthetjük meg, milyenek voltak az épületek (s nem azt, hogy milyenek is most). Ha ezt eszközként használjuk a helyreállításban, akkor abba a hibába esünk, hogy a különböző rétegeket, a fejlődés különböző mozzanatait elhanyagoljuk. Visszatérve Velencére: a bolognai tervnek igen több olyan aspektusa volt, ami hátrányosan érintette Velencét. Az egyik nagy gond, hogy megindult az elvándorlás magából Velencéből a szárazföldre. 1881-ben 133 ezer lakosa volt a városnak. 1961-ben tulajdonképpen ugyanannyi. Most viszont 70 ezer ember él ott, csaknem a fele. És ha összehasonlítjuk a XVI. századi adatokkal, amikor 170 ezer lakosa volt, még inkább szembetűnik, mennyire fogy a város lakossága. A másik probléma az, hogy a hatvanhatos nagy árvíz rendkívüli károkat okozott. Szerencse azonban a szerencsétlenségben, hogy a nemzetközi érdeklődés Velence felé fordult, melyet egy speciális törvény követett 1973-ban. Nagyon sok pénzt kapott a város az épületek és a környezet, a lagúnák helyreállítására. Túl hosszú a törvény, nem fogom részletezni, de nagy szerepe van a megőrzésben, a nemzetközi érdeklődés Velence felé irányulásában, abban, hogy államilag védetten kezelik a várost, és urbanizációs terveket fogadtak el. Az 1962-ben elfogadott rekonstrukciós terev nem túl sokat tett Velence helyreállítása érdekében, de az összes intézkedést, amit ott nagyjából kidolgoztak, egy későbbi tervben keresztül vitték. 1975-ben, tehát 10—12 évvel később valósultak meg ezek. A terv alapján a várost két részre osztották: A és B részre. Az A terület a helyreállítási, a történetileg védett terület. A B terület a kevésbé fontos részek, a XIX—XX. századi építkezések vannak ott, mivel úgy tekintették, hogy ezek nem fontosak egyáltalán. Elég furcsa hozzáállás. Ezek nagyon részletes (1:200 arányban készített), általános, ún. koordinációs tervek voltak, melyek alapján tulajdonképpen semmihez sem lehetett hozzányúlni a valóságban. Rendkívül nagy munkát igényeltek a tervezési, információs oldalról. Rendkívül nagy munkát igényelt tervezési, információs aspektusokból. A tervek tartalmazzák, hogy használat szempontjából, miként kell bánni az épületekkel: tehát hogyan fogják használni azokat. A lépcsőknek meghatározó szerepe volt, tehát meg kellett tartani az eredeti lépcsőket, ahol pedig elpusztultak, ott helyre kellett állítani őket. A határoló felületeket — belső és külső falakat — meg kellett tartani. A korábbi változtatásokat — mind mennyiségében, mind formájában — le kellelt bontani. Úgy vélték ezek a hozzáépítések sem morfológiailag, sem tipológiailag nem tartoznak az épületekhez. Az ablakok tekintetében is: a régi ablakokat vissza kellett állítani, illetve meg kell tartani, az újakat pedig meg kellett szűntetni. A terv több részből állt: volt egy általánosabb terv, aztán ez egy második kategória, amit az előbb láttunk, végül egy harmadik fázisú tervezés: a „Comparto" terv. Ez azt jelentette, hogy egy