Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

MEZEY ALICE: A Szlavnizai előnevű gróf Sándor család esztergomi palotája és bajnai kastélya

MEZEY ALICE A SZLAVNICZAIELŐNEVŰ GRÓF SÁNDOR CSALÁD ESZTERGOMI PALOTÁJA ÉS BAJNAI KASTÉLYA Úgy gondolom, elsőként azt a jogosan felvetődő és megválaszolandó kérdést kell tisztáznom, milyen meggondolás alapján kerül szóba itt — a kiadott témamegjelölés megfogalmazása szerint: a műemléki lakóházak „erkölcsi avulása" miatt szükségessé váló, a mai élet befogadására alkalmassá tevő korszerűsítésének lehetőségeit tárgyaló előadások között — egy arisztokrata család barokk városi palotájának és vidéki kastélyának ismertetése? A kérdés felvetése jogos, hiszen a lakóépület, a lakás helyiségeinek, azok elrendezésének, belső kialakításának, berendezésének mikéntje és minősége, a benne zajló élet keretét szolgálja, és a XVJJI. századi arisztokrácia életvitele sok tekintetben eltér a városi polgárságétól, melynek lakóépülete, lakása tekinthető a mai életmód és a lakással szemben támasztott igények kiinduló pontjának. A főúri réteg élettere jelentős földterületre, bizonyos tekintetben a számos falut is magában foglaló birtoktestre terjed ki. Az ezeken folyó beruházások, folyamatos korszerűsítések és gazdálkodás befolyásolják ugyan az itt élők életét, de jelentős kihatással nincsenek rá, hiszen a feudális törvények és szokások ennek gátat vetnek. Más a helyzet a városi életben, ahol a városi törvények, szokások már a polgári fejlődés érdekeit szolgálják. A városban házhelyet vásároló, és ott építkezni kívánó arisztokrata földbirtokos minden esetben alá kellett vesse magát a városi vezetés által hozott testületi szabályoknak és döntéseknek, csupán néhány alól kaphatott mentességet. Az egyik ilyen, általánosnak mondható szabály volt például, hogy bizonyos méretű (a méretet elsősorban az utcavonallal érintkező telekszélesség határozta meg) belvárosi telekhez minden esetben tartozott egy vele arányos nagyságú, a város határában kijelölt, úgynevezett külső telek. Többek között ezek a külső telkek adtak módot arra, hogy a városi mesteremberek, ügyvédek, orvosok, hivatalnokok, katonatisztek gazdálkodással is foglalkozzanak, és e tevékenységüket a belvároson kívül űzzék leginkább, annak érdekében, hogy a város, hogy úgy mondjam: városiasabbá válhasson. Erre az esetre példa az, hogy Sándor Antal az 1775-ben vásárolt ingatlanán olyan gazdasági épületet emelt, amely azon a helyen tiltás alá esett. A „nemes város" képviselete még 1785-ben is pereskedik miatta. A céhbe tömörült városi kézművesek és mesteremberek érdekképviselete is, mint látni fogjuk, meghatározó mértékben befolyásolta a városba telepedő főúr — mint megbízó — építkezési szándékait. Szintén Sándor Antalt perelte be az esztergomi kőműves céh 1770-ben amiatt, hogy városi palotáját pesti mesterekkel építteti. Erre nyilván nem volt joga, vagy legalábbis engedélyhez kötött joga volt csupán. E kötöttségek és szabályok ismeretében nem meglepő már, hogy az esztergomi Sándor palota oly szoros formai kapcsolatot mutat az,esztergomi városi polgárság vezető rétegének palotáival. E hasonlóságnak más jellegű gyökerei is voltak. A század közepére már kialakult és meggazdagodó félben lévő polgárság felsőbb rétegeinek — elsősorban az értelmiségnek — mintaképe és társasági kapcsolata is az őszi—téli hónapokra vidéki kastélyából a városba húzódó, és társadalmi életét jelentős mértékben ott élő nemesség volt.