Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

DÁVID FERENC: A soproni műemlék lakóházak műemléki kutatása

kos emeleti lakószobából áll, a földszinten pedig egy kétablakos szobából és egy szűk gyalogkapualjból. A földszinti lakószoba mögött egy nagy, már az udvarra nyíló szabadkéményes konyha helyezkedett el. Az épület egy oltári javadalom papjáé volt, s ennek megfelelően a funkció is nagyon egyszerű: a földszinten a házvezetőnő szoba-konyhás lakása, az emeleten pedig egyetlen nagy terű lakószoba, amely egyben a teljes lakás volt. Az épület különlegessége, hogy megmaradt gótikus fafödémé, amely a legkorábbi ismert fafödém Sopronban. 1485 tájékán készült, és fedélszéke is középkori, amely különleges Magyarországon, s azt hiszem, Közép-Európa szerte is. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy a városok mikor képesek megszervezni bizonyos tűzbiztonságot, s azt, hogy a fedél tűzbiztos legyen. Bernben 1437-ből, Schaffhausenben 1480-ból származik az a rendelet, amely a belváros házainál csak cserépfedést tesz lehetővé. Pesten ez 1808-ból, Sopronban 1837-ből való. Pest és Sopron az elsők között hozott ilyen rendeletet. Ezért van oly kevés középkori fedélszék Magyarországon. A ritka középületek közé tartozik a városi mészárszék (Orsolya tér), amelynek minden egyes árkádja alatt egy-egy külön mészárszék volt, az emeleti tereket pedig a város használta a legkülönbözőbb célokra: olykor iskola volt benne, olykor szolgálati lakások (mondjuk egy tanítóé vagy egy bábáé), olykor olyan hálótermek, amelyekben a vándorló iparoslegények számára biztosítottak szállást. A XVI. században a ház alapvető léptékei még nem, de a díszítés stílusa erősen változik. Erre példa a Rejpál-ház, amelyet két ároktető fed, szépen díszített reneszánsz ablakokkal, a szemöldökpárkányok alatt egy-egy díszített sáv található reneszánsz mintákkal, virágdíszekkel. Homlokzata abban hasonlít még a középkoriakra, hogy az épületet szintenként nem tagolják, hogy az épület falát egységes szövetnek tekintik, amelyeket lyukakkal törnek át, amelyeket azután kereteznek. A lyukak keretezése azonban reneszánsz módra architektonikus, vagyis a kis könyöklőjével, a kis szemöldökével ez már a nagy architektúrába helyezett kis architektúra. A városkép „lenyugtatása", amelyben az utca vonalával párhuzamos tetőgerinc általánossá vált, viszonylag új, XVHI. századi eredetű fejlemény, amely mintegy 100—150 év alatt görgött végig a városképen, de elvétve még a múlt század végén is látható volt egy-két ilyen természetű karakteres, középkorias vagy reneszánszos tető. Lényeges az a fejlődés is, amely az összes telekoldal beépítésével kapcsolatos, tehát azzal, amikor az eddig egy vonalú, vagy L-alakú ház alaprajza U-alakúvá vagy éppen keretes beépítésűvé változik. Oka az, hogy a városi lakóházban egyre többen és többen laknak. Bár bizonyos, hogy minden ilyen esetben van még egy főlakás, és az ehhez vezető út az alaprajz lényege, ehhez tartozik a mellékhelyiségek, pincék, kamrák jó része is, a melléklakások ritkán jelentenek mást, mint egy bővületet az alaprajzban, és elsősorban a folyosók rendszerének kialakításával járulnak hozzá a ház képének alakításához. Ennek egy jellegzetes, és a ház képében igen fontos részét alkotja az, hogy az udvarok egyre többször loggiával ellátottak: kezdetben ez a loggia még egyértelműen egy szakasz feljárójának és folyosójának szolgál külön feljárattal, és nem veszi körbe az udvart. Ez lesz — elsősorban persze a várak és a kastélyok mintájára — lassan azzá a reneszánsz udvarrá, amelyet körös-körül loggiák vesznek körül, és amely így a reneszánsz építészetnek azt a vonását is beviszi a városképbe, amely az udvart is egyöntetűvé rendezi. A XVI. századtól kezdve belső fedésekből, födémekből, fafödémekből is egyre többet és többet találunk. Azt mondhatni, hogy ez a polgári lakás szép szobája a középkortól úgy a XVII. század végéig. A XVII. század második felében a mestergerendás, fiókgerendás szép szoba mellett megjelenik egy levakolt, fehérre meszelt, stukkóval díszített másik terem, amely már nem egyszerűen kamra, hanem maga is egy szép lakószoba, és a XVIII. századtól ez viszi a prímet. A mester-