Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

DÁVID FERENC: A soproni műemlék lakóházak műemléki kutatása

az jelentette, amikor az addigi faépítészet helyett áttértek a zömmel tört kőből épített falakra. A XV. századtól csak gazdasági épületeket, istállókat, csűröket építettek már Sopron belső épületein fából, sövényfonatból, paticsból, tehát olyan, ,pusztulékony" anyagokból, amelyek nyomtalanul tűntek el. A feltárás-sor végét lényegében az a XIX. század eleji időszak jelenti, amikor a lakóház céljában a bérház válik elsődlegessé, mert hiszen ez — amikor a ház teljes szervezete és célja megváltozik — Sopronban sem az általunk kutatott belvárosi területen ment végbe jellemző módon. Mint említettem, ketten szólunk majd erről a városról, egy építész és egy művészettörténész, az építész beszél majd arról, hogy azt a komplikált szövetet, amely többszáz év folyamatos építése és bővítése nyomán alakul ki, hogyan lehet átmenteni, hogyan lehet hangsúlyozni, hogyan lehet a mai élet számára felhasználni. En az egyszerűbb feladatot vállalom magamra, a lakóháztípusokról és azok átalakulásáról beszélek ezek alatt az évszázadok alatt. Azért mondom ezt egyszerűbbnek, mert hiszen minden egyes házban lejátszódik a fejlődés valamilyen szegmense, tehát a feltárás maga igazából nem tipológiát eredményez, hanem olyan tudásanyagot, amely nyomán ugyanazok a falak két, három, négy önállóan szervezett épületként jelennek meg. Természetesen az, amit Sopronról ma tudunk, nagyon különböző módon általánosítható. Hiszen annak a tipológiának, amelyet felállíthattunk, vannak olyan vonatkozásai, amelyek az egész régióval közös vonások, és vannak, amelyek meglehetősen speciálisak, helybéliek. Nem mintha bármelyik évszázadban az ottani mesterségek, az ottani igények teljes egészében különböztek volna más városok hasonló mestereinek a munkáitól, vagy háziurainak más építési szándéka lett volna, hanem azért, mert minden egyes város más abban az értelemben, hogy telkei „kiszabódnak" keletkezésük idejében, és ezek meghatározzák, hogy a továbbiakban az igényeket ezen a zárt telken miként lehet kielégíteni. Tehát míg az egyes jelenségekről elmondhatjuk, hogy ezek a XIV. századi mezőváros, a XV. századi város vagy a XVIII. századi polgárok és nemesek által vegyesen használt város jellemzői, vannak olyan jegyek, amelyek speciálisan az adott helyre jellemzőek. Sedlmayer János típustáblákon mutatja be a soproni középkori lakóház két jellegzetes fázisát. A XIV. századi fázis olyan fésűs beépítési rend, amely rendkívül hasonlít a magyar parasztházak beépítési rendjére, vagyis a telek egyik oldalán húzódik az egymenetes épület, mellette tágas kapubejáróval és egy annál még szélesebb telekkel, a gazdasági épületek a hátsó udvarban vannak. A városias ebben az elrendezésben az, hogy itt emeletes házakról van szó, amelyek földszintje teljes egészében a szőlőgazdálkodást szolgálja, és efölött helyezkedik el egy, a népi építészetből is ismert lakás egy középső konyhával, egy hátsó kamrával és egy utcai szobával. A kis házak a magas kerítésfalak segítségével összefüggő városképpé alakultak. Velük szemben a későbbi házsor zártsorú beépítést mutat, amelynek jellemzője, hogy a régi ház mellett, az utcával párhuzamosan új beépítés készül, amely a földszinten általában kapualjat és még egy kisebb helyiséget tartalmaz, az emeleten pedig többnyire még egy szobával vagy kamrával toldja meg az eredeti lakást. A ház belső szervezetében tehát ez a bővítés viszonylag kevés újdonságot jelent, városképi megjelenésében viszont annál többet, hiszen zárt beépítésű utcasorok alakulnak ki, amelyek már a máig tartó városkép jellemzői. A különbség a középkori és a mai városkép között elsősorban a főpárkány fölött látható, hiszen a középkori városképre az oromzatos megoldások a jellemzőek (tudjuk, hogy a 60°-os oromzatok mellett lépcsőzetes oromzatok is voltak) az egyes beépítési tengelyek külön fedésével, és így ároktető-rendszerek kialakításával változatos képet értek el. Szemben olyan, általában XIV. században alapított városokkal, mint a mai Magyarországon Kőszeg vagy Szlovákiában Bártfa és Eperjes, ezek az átlagban 13—16 méter homlokzatszélességű