Műemlék lakóházak (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1994 Eger, 1994)

BALASSA M. IVÁN: A magyar falusi lakóház fejlődése

pedig a Kárpát-medencében nem voltak, a távolság egyre nőtt, méghozzá az élet minden területén, így a lakóépületeknél is. Az a ház, amely a középkor vége felé a füsttelenített lakószobájával a legkorszerűbbek közé tartozott, mivel lényegét tekintve alig változott, az újkorban már elavultnak számított. És itt engedjék meg, hogy fejtegetésem megszakítsam. Tekintettel arra, hogy kollegám Sisa Béla betegsége miatt nem tudja a „Falusi lakóházak mai felhasználási lehetőségei" című előadását megtartani, a szervezők megkértek, erről is tegyek említést. Amit mondani akarok, az ott folytatódik, ahol abbahagytam. Azaz, a magyar falu felbomlását egy elavult épületállománnyal érte meg. Ezt a mondatot ne konkrétan értelmezzék. Tapasztalhatták, hogy van Magyarországon falu. De ha a falut nemcsak , ,egy kis településinek tekintem, hanem olyannak, melyben a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, a termeléshez szükséges földet és eszközöket önállóan birtokló népesség, azaz parasztok élnek, akkor belátható, hogy a kollektivizálással lényegében ez a falu megszűnt. Helyette a mezőgazdaságban (is) foglalkoztatott (bér)munkások lakóhelye lett. Egy ilyen településnek nyilvánvalóan mások az igényei. Az épületállomány elavultsága is inkább szellemi, mint fizikai, bár az ország elmaradt vidékein ez utóbbi is hozzátartozik a napi valósághoz. Mindebből következik az is, hogy a mai felhasználási lehetőségek meglehetősen korlátozottak. A magyar parasztház többnyire még korszerűsítések (lásd a kornak megfelelő épületgépészettel ellátás, szigetelés stb.) után sem tud olyan körülményeket biztosítani, mint amelyet a XX. század legvégének polgára elvárhat(na) lakóépületétől. Jellemző, hogy a régi parasztházak „felhasználása" ott ért el „eredményeket", ahol nem szükséges egy teljes értékű lakás-funkciót kialakítani. Ilyen a múzeumként megőrzés. És ilyen a nyaralónak történő átalakítás is. Tulajdonképpen e két területen könyvelhet el igazi sikereket a parasztházak új funkcióba állítása. Ha az eredeti funkciónak teljes mértékben meg akarunk felelni, már nem vagyunk ilyen sikeresek. Gondoljuk meg, hogy például Hollókőn a közösségi épületekként (posta, orvosi rendelő, túristaház stb.) történő újrahasznosítás mellett a falu rekonstrukcióját tervező építészek — egyébként ragyogó — parasztház-korszerűsítési tervei közül hányat valósítottak meg a helyi lakosok. Tudtommal egyet se, kivonultak a falu szélére, és ott építették fel „korszerű" kocka-házaikat. De valami hasonló zajlott le Csongrádon is... Beszámolók, tanulmányok szép számmal közölnek „újrahasznosított" parasztházakat, de vegyük tudomásul, hogy ezek túlnyomórészt városról visszatelepült, kisebb mértékben a helyi, értelmiség lakóhelyei, nyaralói és nem a hajdanvolt paraszti élet folytatói. Jó esetben gyökérkeresés, hagyományápolás, kevésbé szerencsében pedig nosztalgia, múló divat. Ilyen körülmények között óriási a műemlékvédelem felelőssége, hiszen egy lényegében ma már funkcióját vesztett, ugyanakkor történetileg felbecsülhetetlen értékű épületállományt kellene valahogyan a jövő számára megmenteni. Ugyanakkor ez az épületállomány meglehetősen múlandó anyagból készült, ami tovább növeli a nehézségeket. A magyar társadalom átalakulása azonban felcsillant valami reményt. Talán a magyar falu fokozatosan polgárosodik majd annyira, hogy a múlt felvállalására és megmentésére is jut erő. És itt engedjék meg, hogy kissé cinikus legyek: falusi házainknak tehát már csak azt a néhány évtizedet kell valahogy átvészelniük...